Eltörött a protézis
Még a régi Nemzeti Színházban, ahol Szacsvay László a pályáját kezdte, történt vele egy s más az előadások során. „Volt egy segédszínész a társulatban, Ricsi bácsi. Egyetlen mondata volt a Czillei és a Hunyadiakban. Egy úr – így szerepelt a színlapon. Sztankay István mondatára: ’Menjünk a törökre!’, azt kellett válaszolnia, hogy ’Nem kell úgy sietni!’ Fog nélkül azonban ez sem volt számára egyszerű. Eltörött a protézise, ezért egy ideig úgy mondta: ’Nem kell úgy szietni!’ Megszoktuk. Vagyis kibírtuk röhögés nélkül. De amikor már nagyon szégyellte, hogy így beszél, újított a szövegen. ’Nem kell úgy – itt nagy szünetet tartott, majd kimondta, hogy – rohanni!’
Ott és akkor ez termonukleáris csapásként hangzott el.
Iglódi István, mint V. László, a trón mögé bújva fuldoklott a nevetéstől, Lukács Sándor és én gyertyával a kezünkben, gótikus ablakok előtt dőltünk jobbra-balra a röhögéstől. Dorgálásban részesültünk mindannyian.”
Megviccelte a rendező
Egyszer Major Tamás vizsgáztatta őt, hogy képes-e uralkodni magán. „Ő rendezte a Magyar Elektrát Törőcsik Marival a címszerepben. De játszott is a darabban. Mint Mester elindult felém a színpadon, urnával a kezében. Az egyik előadáson egészen közel hajolt hozzám, ahogy nem szokott egyébként, és azt mondta:
’Jöjjön velem Burmába, visszahozzuk urnába!’
A nézők nem hallották, csak én, de kibírtam. Jól vizsgáztam.”
Elfelejtett fellépni
Még egy történet Major Tamással. „A fene tudja már, mi ment aznap este a Nemzeti Színházban. Gyakornokként egy mondatom volt a darabban. Inasként bejelenteni: ’A vendég megérkezett!’ Igen ám, csakhogy nézőként a Katona József Színházban ültem. Hazamentem, nézem a noteszt, mit játszom másnap, és akkor vettem észre, hogy este nekem is előadásom volt. Az ügyelő szerencsére megoldotta a helyzetet. Felvette a jelmezemet, és bejelentette, amit nekem kellett volna. Hálaképp kapott tőlem egy üveg bort. Majornak azonban fülébe jutott a dolog. Izgultam, mit kapok tőle.
’Szacsykám, ez velem is előfordult már – nyugtatott. – Elfelejtettem bemenni, és a legnagyobb tragédia történt.’ ’Micsoda, Tanár úr?’ ’Senki nem vette észre.’”
Nem tudta tartani a lépést
Őze Lajos a Téli regében tette próbára. „Lajoskámmal, bizony, többször is előfordult, hogy hogy kicsit többet töltött, mint kellett volna. Ment a jelenet, egyszer csak öt oldalt ugrott a szövegben. Akkor még jó agyam volt, én is ugrottam oda, ahova kellett, hogy folytatni tudjuk a jelenetet. De a következő mondattal visszament oda, ahonnan elugrott. Na erre találj rímet! Ilyenkor a partner vagy a néző nemcsak arra emlékszik, hogy milyen nagyot alakított az illető. Az egy dolog. De hogy mekkorát bakizott!”
Elvitte a balhét
A II. Richárdban Gelley Kornéllal játszott. Erre is örömmel emlékezik, arra viszont nem, hogy a rendezője indokolatlanul dorgálta meg. „A délelőtti próbán azt mondta Major: ’Szacsykám, maga álljon a Gelley mellé!’ ’Jó, Tanár úr, oda állok’ – válaszoltam. De volt kis magasságbeli különbség köztünk. Gelley majdnem két méter magas volt, én 175 centi vagyok. Az esti próbán csúnyán rám mordult Major.
’Szacsykám, az isten szerelmére, ne álljon Gelley mellé! Úgy néznek ki egymás mellett, mint Magyarország és Kanada kenyérfogyasztási statisztikája!’
Lenyeltem. Mit válaszolhattam volna?”
Lefagyott jelenet közben
Orestes királyként volt egy fontos monológja a darabban. Imát mondott. Ha azt kihagyja, a nézők nem sokat értenek a darabból. „Állok egy este a színpad elején, rajtam a fejgép, és elkezdem az imát. ’Örök, mindenható Úristen!’ Idáig jutottam. Itt aztán véget is ért minden. Tovább egyetlen szó sem jutott eszembe. Na te jó isten!
Leblokkolt az agyam. Rövidzárlat. Van ilyen. Pillanatok alatt olyan volt az ingem, mintha egy lavór vízbe nyomtam volna. Ima lévén, letérdeltem gyorsan, mondtam egy áment, és kimentem a színpadról.
Az öltözőben hiba nélkül elmondtam a szöveget.”
Whiskyvel orvosol
Színpadi baleset egyszer érte, A revizorban. „Moór Marit kellett üldöznöm, fel-alá rohangálni a lépcsőn, mivel kétszintes volt a díszlet. Lefelé jövet az egyik lépcsőfokon kibicsaklott a bokám. A főpróbán! De kaptam valamilyen kenőcsöt, ami leszívta a daganatot, és másnapra el is múlt.” De a színházon kívül is sérült már le. Egyszer kutyasétáltatás közben ment ki a bokája. „Nem vettem észre valamit a járdán, ráléptem, és megvolt a baj. Közben a Katona József Színházzal, a Cigányokkal utaztunk Washingtonba. Sántikálva mentem ki a reptérre. Minden lépés fájdalommal járt.
Jött a sztyuvi a gépen, kértem tőle egy whiskyt plusz egy adag jeget, amit törölközőben tekertem rá a bokámra. Mire megérkeztünk, nem fájt semmim.”
Ha nem játszik, alszik
Nem tagadja, a whisky alkalmanként visszaköszön az életébe. Az év utolsó napja sem múlik el nélküle. „Ha nem játszom este, kilenckor már alszom. Szilveszterkor játszottam. Aztán otthon, a kutyámmal, Fülöpkével ittunk egy kicsit. Ő vizet, én whiskyt. Pezsgőt soha. Még újévkor sem. A buborékokat sosem szerettem.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
