Sosem volt kérdés Jákob Zoli számára, hogy akar-e gyereket. „Szerintem én igazi apatípus vagyok. A sajátjaimat is mindig ölelgettem, puszilgattam, babusgattam, amíg csak engedték. Azt gondolom, egész egyszerűen nincs jobb dolog a világon, mint apának lenni! – kezdi lapunknak az üzletember, aki felelős szülőként tisztában van vele, hogy az ismertsége sokszor megbillenti a szülő és gyerekei közötti idillt. – Furcsa érzés a gyerekeimnek, hogy apáért mások is rajonganak. Amikor kicsik voltak, kevésbé voltam ismert, akkor ennek nem volt jelentősége. Mostanra viszont már jóval kevesebben vannak, akik nem ismernek fel, mint akik igen, és odajönnek, fotózkodnak, beszélgetni szeretnének. Látom rajtuk, hogy ez nem tetszik nekik. Más családokban ez nem így van. Ezért igyekszem velük sokat utazni, hogy külföldön legalább civil családként működhessünk.”
Fiával újra szoros a kapcsolata
Jákob Zoli elsőszülött gyermeke már 29 éves, és kiköpött édesapja külsőleg. „Dávid pilótának tanul. Baromi büszke vagyok rá. Neki fontos, hogy ne Jákob Zoli fiaként ismerjék, hanem mint Jákob Dávid pilótát.
A tanulás mellett pedig évek óta nálam dolgozik. Végigjárta a ranglétrát, és mára középvezetői szintre jutott, ő a beszerzési osztály vezetője.
Szóval olyan, mint az apja, szereti az új dolgokat, szakmát váltani, vagy többet megpróbálni egyszerre – meséli Jákob Zoli.

Mint meséli, örül, hogy pár éve újra szoros a kapcsolatuk, és hogy testközelből láthatja, Dávid milyen boldog férj is mára. – A Dávid édesanyjával való válásom után sajnos hétvégi apuka lettem, így nem találkoztunk olyan sokat. Előtte, amikor pici volt, viszont nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Mire felnőtt, visszaállt a rend, egy jó ideje újra egymásra találtunk.”
Őzikeszemű lány…
Második házasságából két kislánya született: Lili és Niki. Mint megtudjuk, a 18 éves Lilinek is már komoly párja van, és édesapja ezt kifejezetten jó szemmel nézi. „Az előző udvarlók nem tetszettek, de a mostani barátjának nagyon örülök. Egy szerény, szimpatikus fiú. Kertészmérnöknek tanul, pont Lilihez illik.”
Jákob Zoli elárulja, egyébként Lili a legbújósabb gyermeke. „Ő egy szeretettel teli, őzikeszemű lány. Nagyon apás. És ő a legkészségesebb. Míg a másik kettő nem fotózkodik velem, addig ő odaáll mellém, bárhol is vagyunk, és ez nagyon jólesik tőle. Ugyanakkor megértem, hogy a másik két gyermekem elutasítja a szereplést.”
Még Lilit is ismerte Zoli néhai édesanyja. „Anyukám már haldoklott, amikor Lilike született. De még találkoztak. Oda meg vissza volt érte anyukám, és Lili rá mosolygott életében először…” – halkul el egy pillanatra meghatottan a milliárdos.
Lányait csak ritkán mutatja meg
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Olyan lesz, mint én”
Legkisebb gyermeke, Niki viszont egy igazi szabadságharcos a testvéreihez képest. „Niki az én természetem örökölte. Makacs, lázadó. Lázad az apja ellen is. De én nem veszem ezt rossz néven.
Benne látom magam a legjobban. Ő az, aki teljesen független individuum akar lenni. Nem lehet őt kontrollálni.
A büszke alfa-generáció tagja, akik modern tudásúak, minden technikai problémát azonnal megoldanak. Ügyes, okos, de nem könnyű vele. Ha neki nincs kedve utazni, akkor nem jön velünk. Viszont a lázadó énje arra enged következtetni, hogy olyan ember lesz, mint én: céltudatos, sikerorientált és kreatív. Nem a tömeg része” – áradozik legkisebb csemetéjéről.
Végül hozzáteszi: mindhárom gyermekére nagyon büszke, és imádja, hogy három teljesen különböző személyiséggel áldotta meg a Jóisten.
Kiemelt kép: TV2




