Hazai sztár

Exkluzív babafotók: ő Kárász Róbert újszülött kislánya

Kislányuk érkezésével vált teljessé Kárász Róbert és Baska Barbara mozaikcsaládja. A büszke szülők kizárólag a Story magazinnak engedtek bepillantást az életükbe, és mutatták meg gyermeküket, akinek születése mindent felülír.

A Kárász–Baska otthonban az idei karácsony minden eddiginél bensőségesebb és érzelmesebb lesz. A műsorvezető (ma a Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgatója) és filmrendező felesége életét megváltoztatta a család legkisebb tagja, akit október végén köszöntöttek. Az ünnepi készülődés kellős közepén mesélik el, hogyan választottak olyan nevet a kislányuknak, amely egyszerre hordozza a múlt és a közös jövő ígéretét. „Azt már a legelején elhatároztuk, hogy a kislányunk mindkettőnk vezetéknevét viselni fogja. Barbi elhunyt szülei iránti tiszteletből ugyanis mindenképp szerettük volna a Baska nevet is továbbvinni, ezért igyekeztünk úgy választani, hogy mindkettőnk vezetéknevéhez jól passzoljon” – magyarázza Kárász Róbert.

Baska Barbara két fia, Leon és Lex után ismét L betűs keresztnévre esett a választásuk. „Mindketten légies, könnyed csengésű nevet szerettünk volna – mondja az édesanya −, végül egy ősmagyar név mellett döntöttünk, aminek a jelentése: lélek. Édesanyám művészetében is mindig visszaköszönt a lélek, sokat foglalkozott annak ábrázolásával, keresésével versek, festmények formájában. Most pedig mi is megtaláltuk Robival a legangyalibb kis lelket: Kárász-Baska Lellét.”

„Helló, világ, megérkeztem!”

Róbert és Barbara mosolyogva idézik fel Lelle születésének napját, amely tele volt izgalommal, fohásszal és könnyekkel. „Bár megfogadtuk, hogy rápihenünk Lelle érkezésére, de ehhez nem sikerült tartani magunkat. Lakásfelújításba kezdtünk, és nagyon aktívan töltöttük az utolsó napokat is. Barbi mindvégig elképesztően energikus kismama volt. Bírta a strapát” – büszkélkedik Róbert. „Nem kíméltem magam, az biztos – veszi át a szót nevetve Barbara. – Minden ki volt centizve. Még a szülés is. Lelle programozott császárral, apás szüléssel jött világra október 28-án. Bár kicsit aggódtam Robi miatt, hogy be fogja-e tartani az orvosok kéréseit a szülőszobán, mert elég rebellis alkat, de szerencsére nagyon fegyelmezetten viselkedett. Egy percre sem engedte el a kezemet. Végig simogatta a homlokomat, beszélt hozzám, miközben én folyamatosan fohászkodtam Istenhez, hogy minden rendben legyen.”

„Egészen elképesztő élmény 56 évesen újra átélni az apai örömöket”

Róbertnek máig könnybe lábad a szeme az emlékektől. „Semmihez sem fogható az az első húsz perc, amit a kislányommal édes kettesben tölthettem. Az aranyóra tényleg aranyat ér! Egészen elképesztő élmény most, 56 évesen újra átélni az apai örömöket. Egyrészt tíz évet fiatalodtam Lelle érkezésével, másrészt sokkal türelmesebben, letisztultabban, tudatosabban tudok jelen lenni az ő életében, mint annak idején a nagylányaim, Anna és Rozi érkezésénél. Minden perc ajándék a családommal!”

A nap fénypontja

Lelle érkezése óta a család élete új ritmust vett, amelyben mindenki megtalálta a helyét. A kisfiúk rajonganak, a nagylányok örülnek, a szülők pedig egy apró esti szertartásban találják meg a nap békéjét. „Leon és Lex odavannak a kishúgukért. Folyamatosan körülötte sündörögnek – vallja be a televíziós, aki teljes odaadással veszi ki a részét a mindennapokból. – Reggel általában én viszem a fiúkat iskolába, óvodába, majd elmegyek dolgozni, délután pedig összeszedem a gyerekeket. Aztán vacsorát készítek, majd fél hét és hét között közösen megfürdetjük Lellét, ami a nap fénypontja. Akkor félreteszünk mindent, együtt vagyunk, és élvezzük a hármasban eltöltött perceket. Majd jön az altatás, ami általában Barbi reszortja, az enyém pedig a meseolvasás a fiúknak. Miután mindenki nyugovóra tért, átbeszéljük a feleségemmel a következő nap teendőit, beszélgetünk, összebújunk, és élvezzük a kettesben eltöltött perceket.”

„Hiszem, hogy a szüleim is közreműködtek odafentről, hogy családot alapítsunk”

Isteni beavatkozás

A házaspár szerint kapcsolatuk és közös gyermekük érkezése is égi ajándék volt. A hit és a család szellemi jelenléte különösen fontos szerepet kap a történetükben. „Nagyon büszke vagyok a feleségemre. Eddig is szerelmes voltam, de most, hogy Barbi megajándékozott a közös gyermekünkkel, még inkább felnézek rá. Manifesztálódott a szerelmünk, áldást kaptunk a házasságunkra Lellével fentről – mondja Róbert. – Már a megismerkedésünket is isteni beavatkozásnak tudjuk be, és hiszem, hogy a szüleim is közreműködtek odafentről, hogy találkozzunk, családot alapítsunk – vallja Barbara. – Egyébként már többször is észrevettük, ahogy fürdetés közben a kislányunk megrögzötten néz egy pontot. Szerintünk édesanyámat érezheti, aki időnként meglátogat minket, és kommunikál az unokájával – mondja elérzékenyülve. – Persze bennem még dúlnak a hormonok. Érzelmi hullámvasúton ülök, kétpercenként ingadozik a hangulatom, de Robi nagyon türelmes velem. Hálás vagyok érte!”

A gyönyörű fotókért Lelléről kattintson galériánkra!

6 fotó

Karácsonyi láz

Az idei ünnep már nemcsak díszekről, fényekről és ízekről szól – hanem arról a mély meghittségről is, hogy a héttagú család most először áll együtt a karácsonyfa köré. „Megfogadtuk, hogy idén visszaveszünk a karácsonyi őrületből, és nem vállaljuk túl magunkat, de nem sikerült tartani magunkat az ígéretünkhöz. Robival már szep­tember óta ünnepi lázban égünk” − mondja nevetve az édesanya. „Hagyomány nálunk a nagy, családi adventi koszorúkészítés. Ilyenkor összegyűlik a család apraja-nagyja, és mindenki elkészíti a saját asztaldíszét. Mondanom sem kell, tavaly én nyertem a háziversenyt” – magyarázza büszkén Róbert, aki a többi előkészületből sem spórolja ki a munkát: lelkesen díszít, főz, csak az ajándékozást fogják vissza idén. Legalábbis ami kettőjüket illeti. „Lelle a legszebb ajándék, amit valaha kaphattunk − mondják. – A kislányunkat nem lehet überelni!”

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!