Hazai sztár

Rózsa György: „Itt van nekünk ez a kisfiú, akiért újra értelmet nyert az ünnep”

A 2025-ös év történései után Rózsa György még inkább vágyik a karácsony nyugalmára, a meghittségre és ötéves unokája, Ádám önfeledt örömére, ahogy a Jézuska ajándékait bontogatja. A legendás műsorvezető mögött kemény időszak áll...

Hetvennyolc évesen egymás után kétszer költözött, és nyáron a halál szele is megérintette, miután a Balatonban stroke-ot kapott. Így nem csoda, hogy Rózsa György számára valóban az a legnagyobb ajándék, hogy idén is együtt ünnepelhet a családjával. Egyik szeme sír, a másik nevet. Elérzékenyülve idézi fel a régmúlt karácsonyok hangulatát, amikor még tizenöten ülték körül az ünnepi asztalt. „Az egyik legörömtelibb ünnepünk Csilla születése után volt. Akkor költöztünk új lakásba, és az erkélyünkről az egész várost látni lehetett. Évi gyönyörűen feldíszítette a fát. A féléves kisbaba a bölcsőben aludt, majd ébredés után felváltva ringattuk, és figyeltük, ahogy nézi a csillogó fényeket. Nagyon boldogok voltunk. A későbbi években édesapám, aki azelőtt már öregesen mozgott, megfiatalodva, térden csúszva keresgélte Csillával az elgurult labdákat, és jókat játszottak együtt. Elmúltak ezek az idők.

Nem akarok hazudni, amióta Évi elment, nekem már nem ugyanazt jelenti a karácsony, és szerintem Csillának sem… De szerencsére már itt van nekünk ez a kisfiú, akiért újra értelmet nyert az ünnep.

Az unokám engem kilóra megvesz – vallja be a büszke nagypapa. – Csilla pedig minden évben kitesz magáért. Gyönyörűen megteríti az asztalt, nagyon finomakat főz, és a lakásuk is szépen fel van díszítve, a fáról nem is beszélve. Egyébként az édesanyja halála óta nálam is mindig ő öltözteti a fát. Ő felel az ünnep hangulatáért, és el kell ismernem, ügyesen csinálja!”

Rózsa György lánya, Csilla és unokája, Ádám

A falu bolondja

Egy érdeklődő, örökmozgó kisfiú anyukájaként Csilla legfontosabb feladata, hogy kisfia is átélje azt a csodát, meghittséget, aminek emlékét magával viszi a felnőtt életébe. „Szerencsére nem szoktam túlstresszelni a karácsonyt. Az ajándékok nagyrészét online megrendelem. Én inkább a lakás díszítésére és az ételekre fókuszálok. A világítással nem viccelek. Minden évben én vagyok a falu bolondja, aki már november közepén kidíszíti a lakását… Ádám ebben még nem segít, maximum kitesz egy-egy falmatricát – árulja el Csilla. – Apu persze nálunk tölti a szentestét.

Nehéz évünk volt, kétszer költözött, mire megtaláltuk az új otthonát, és ott volt a stroke is. Elfáradtunk. Megértettem én is: amíg fiatal vagy, azt hiszed, az élet végtelen, aztán rájössz, ez nem így van. Apukám egyébként valódi túlélő, simán kenterbe verné a fiatalokat is, de azért már nem tinédzser, próbálok rá nagyon vigyázni.

Megbecsülünk minden együtt töltött percet.” Ahogy Ádám cseperedik, úgy válik egyre izgalmasabbá számukra a december. „Látni a gyerekem boldogságát, leírhatatlan érzés. Apu meg szokta kérdezni tőlem, miért kap olyan sok ajándékot Ádi. Azért, mert nekem az az ajándék, ha látom az örömét, amikor bontogatja a csomagokat.”

Átértékelte az életét

Ezt a részét a nagypapa is megérti. „Ádám nagyon tud örülni. Én csak leülök, és ámulok, bámulok a boldogságán. Aztán bújócskázunk, jókat röhögünk, majd mesélek neki – áradozik Rózsa Gyuri.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

rózsagyuri (@rozsagyuri) által megosztott bejegyzés

Csillog a szeme, amikor az unokájáról mesél.

„Amikor nyáron kórházba kerültem, többször gondoltam arra, hogy el kellett volna búcsúznom a lányomtól és az unokámtól, mert lehet, nem lesz tovább. Szerencsére az orvosok rendesen összeraktak, de mindig van bennem egy bizonytalanság. Az időből van a legkevesebb, azt kell a legjobban megbecsülnünk.

Nekem már nem a műsorkészítés jelenti a legnagyobb örömöt, hanem a velük töltött idő. A műsorvezetés a fiatalok dolga. Volt egy cirkuszrendező barátom, aki egyszer azt mondta, a cirkuszba szép és fiatal emberek kellenek, és ez így van jól.”

A műsorvezető azt sem titkolta, hogy a történtek óta a lánya még jobban vigyáz rá. „Csilla nagyon aggódik értem. Ha felugrik hozzám, gyakran kiüríti a hűtőt, kidobja a lejárt szavatosságú élelmiszereket, és azt is elmondja, mit nem szabadna ennem és innom, például az édes üdítők tilosak. Hetven­nyolc évesen nem könnyű megváltozni… Van persze, amiben hallgatok rá. Sokat sétálok és pihenek. De a karácsony más. Ilyenkor inkább attól félek, hogy kipukkadok a sok finom ételtől. Az is biztos, hogy a lányom idén is csomagol majd nekem finomságokat.”

Két pulóvert is hozott a Jézuska

Rózsa Gyuri emlékeiben eleven él az 1956-os év karácsonya is. „Szerettem korcsolyázni, és kinéztem magamnak egy finom anyagból készült korcsolyázós pulóvert. Anyukámék már megvették, amikor megtetszett egy szép, barna pulóver is… Addig gyötörtem őket, hogy az is ott volt a fa alatt, pedig alig volt pénzünk. A mai napig lelkiismeret-furdalásom van a követelőző viselkedésem miatt” – ismeri be.

Kiemelt kép és fotó: Léder Anita

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!