A jegyespár kizárólag a családtagjaiknak és a legközelebbi barátaiknak küldött esküvői meghívót. Azoknak a barátoknak, akik a nehéz időszakban sem tagadták meg Andrist. És itt nemcsak egy-két hónapról, hanem nyolc évről beszélünk. Ez idő alatt a népszerű mixer mindent elveszített, amiért korábban dolgozott: az éttermeit, a televíziós megbízásait, az anyagi biztonságát, a feleségét, a barátai jó részét és az egészségét.
Szegény gazdagok
Lajsz András hat szívinfarktus, egy agyvérzés és egy sztrók után talán szegényen, ám lélekben a világ leggazdagabb és legboldogabb emberének érezve magát állt az anyakönyvvezető elé, hogy elvegye azt a nőt, akinek ő a világ közepe: egykori elemis osztálytársát, Gizust.
„Én nem a koktélkirály Lajsz Andrist szeretem, hanem azt az alázatos, szeretettel teli, mindenkihez pozitívan forduló fiút, akit az iskolában megismertem”
– hangsúlyozza az ara, aki már többszörösen bizonyította, hogy jóban-rosszban kitart kedvese mellett. Mégis, amikor kéz a kézben sétáltak az oltár elé, volt osztálytársnőik koszorúslánysorfala előtt, a vőlegény megállította az esküvői menetet.
„Biztos, hogy hozzám akarsz jönni?”
Mivel ez a kérdés az utóbbi hetekben többször elhagyta Andris száját. Gizus frappáns választ adott: énekelni kezdte a Véled egy csigaházban is ellaknék című dal egy versszakát, ami ugyan kissé hamiskásra sikerült, ám a vőlegény csókkal, a násznép pedig hatalmas ovációval fogadta a rögtönzött előadást.
Kattintson a galériára az esküvőn készült fotókért!



Hitvesi csók
Rövid, ám annál meghatóbb szertartás alatt mondták ki az igent, amelyet hitvesi csókkal pecsételtek meg. „Megkérem az ifjú párt, hogy házasságukat – a sokadik – hitvesi csókkal erősítsék meg”– kérte nevetve az anyakönyvvezető, utalva arra, hogy a páros már korábban is úgy viselkedett, mint két szerelmes tini. Gizus egy ekrü színű, hagyományos, abroncsos menyasszonyi ruhát viselt, hajába fátylat tűzött, a vállára pedig, a zimankós időjárásra való tekintettel, hófehér palástot terített. Andris öltönyben házasodott.
„Kicsit lötyög rajtam, ezt bárki láthatja, de szándékosan nem igazíttattam magamra. 138 kilóról 124 kilóra fogytam, de még van mit leadnom, és ez emlékeztet a kitűzött célra és az elmúlt, viszontagságos hónapokra. Gizus nélkül már nem lennék itt.
A betegségem alatt én már többször feladtam volna. Azt mondtam magamnak, elég volt a szenvedésből, legyen végre vége, aztán amikor ránéztem, mindig erőre kaptam. Neki köszönhetem az életemet, a boldogságomat, és életem végéig szolgálni fogom őt, persze a magam módján – mosolygott hatalmas bajusza alatt, majd folytatta.
– Nem szeretek sem mosogatni, sem takarítani, de megtalálom a módját, hogy a kedvére tegyek.” Az újdonsült feleség gyorsan meg is jegyezte, szakács végzettséggel is rendelkező ura már főzni sem szeret. Eddigi élete során annyit állt a tűzhely előtt, hogy elunta.
Iskolát nyit a férj
A nagy nap csodálatosan sikerült, pedig nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt tervezték.
„Csak egyet említek, például, hogy mindkét mixerünk pár órával az esküvő előtt beteget jelentett. Ott álltunk ledöbbenve, hogy a koktélkirály esküvőjén minden lesz, csak koktél nem. Hiába próbáltunk a helyükre valakit keríteni, a szűk időkorlát miatt nem sikerült, de ez sem ronthatta el a kedvünket
– mesélte Gizus. Andris végül maga kevert egy-két koktélt a legszomjasabbaknak. A buli így is fergetegesre sikerült. És hogy hogyan tovább? Erre előbb a feleség ad választ. – Csodálatos dolog, hogy eljutottunk idáig, és jó látni, hogy ő ugyanolyan boldog, mint én. Számomra természetes, hogy az egész világgal szembeszállok érte, és küzdök azért, hogy még sokáig együtt lehessünk.”
Innen pedig a hatvannyolc éves ifjú férj veszi át a szót.
„Egyszer már mindent elveszítettem, és még nem sikerült teljesen talpra állnom, de kis lépésekben haladok. Megpróbálok minél hamarabb meggyógyulni, és még leadni pár kilót. Sokat fogunk pihenni, sétálni, tervezek összehozni egy könyvet az életemről, és egy online mixeriskolát nyitni. Szándékosan használom a megpróbálok szót, mert rájöttem: ebben az életben semmi sem biztos, csak Gizus szerelme.”
Halasztani kellett
A pár eredetileg augusztus 23-án kelt volna egybe, ám Lajsz magas lázzal kórházba került, és életmentő hasi műtéten esett át. A gyógyulásban végig segítette kedvese, akivel tavaly novemberben mélyült el a kapcsolatuk, miután mindketten elveszítették korábbi társukat.
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu




