Pom Pom, A nagy ho-ho-horgász, Gombóc Artúr – csak néhány név a meserajzoló, Sajdik Ferenc szeretnivaló karakterei közül. Szüleiről, gyerekkoráról annak idején így emlékezett: „A mamámat 12 éves korában adták be a balettintézetbe, a papám 14 éves volt, amikor istállóba került versenylovasnak, és 16 évesen már versenyeket nyert. A bátyám és én örököltük tőlük a kötelességtudatot, a pontosságot, a szavahihetőséget, na meg a vidámságot, kiló számra. Emlékszem, a mamám egyszer elkapott egy nagyobb legyet, a papám két méterre tőle állva azt mondta, ’na, ide dobd!’, és kitátotta a száját. Pechére a mamám beletalált! Na, volt nagy köpködés! Nem beszélve akkor, amikor a spejzben dugdosott borosüvegének tartalmát kicseréltük ugyanolyan színű ecetre. Persze, utána résen kellett lennünk, mikor kapjuk vissza ezt kamatostul… És mit örököltünk még? A család szeretetét. A covid előtti időben minden szombaton és vasárnap nálunk ebédelt az egész család, tíz-tizenkét ember és három kutya. És bár ez a szokás szünetel, napi szinten beszélünk egymással” – mesélte egykor a Storynak Sajdik Ferenc.
Mindig volt mit ünnepelni
Harmonikus életet éltek a feleségével, bár nem átlagos időbeosztás szerint. „Reggelente fél tíz és tíz között ébredünk, és csak azért nem mondom, hogy ásítozva, mert azt ilyen későn már nem illik. Tizenegy körül reggelizünk, és mivel nem ebédelünk négynél előbb, a vacsora is későre csúszik. Épp ezért, az, ha éjfél előtt ágyba kerülünk, már rekordnak számít. A második emeleti lakásunkból lecammogva sétálni is szoktunk.
Hetvennégy éve sétálunk kézen fogva, hatvannyolc éve házasokként. Két lányunk van, Ildi és Zsuzsi, akik további szeretnivaló családtagokkal gazdagították a famíliát.
Mindig ünneplünk, rengeteg születésnap, névnap és esküvő van a köreinkben, ehhez jönnek még a barátainknál lévő események, és én szeretem rajzzal megajándékozni őket.”
Csukás István lehelt életet a figuráiba
A rajzfilm műfaját Csukás Istvánnal együtt tanulta. „A kezdetekben Dargay Attila rajzfilmrendező és képregényrajzoló vett szárnyai alá, aki az egyik legjobb barátom lett – mondta. – Én újságrajzolónak tartom magam, de megszerettem a rajzfilmet. Harminc éven át a Ludas Matyi című vicclapnál dolgoztam, ahol volt egy sorozatom ’A jövő század állatai’ címmel. Sivo Mária felhívott a Corvina kiadótól, hogy ebből kiindulva jó ötlet lenne csinálni egy modern mesekönyvet.
Rajzoltam egy kövér madarat, amelyik nem tud repülni, meg egy kislányt, a fején valamivel, és egy beszélő lovat, aki elbukott, pedig hat lába volt. Csukást felkértük, és ő életet lehelt ezekbe a figurákba. Ragyogó meséket írt.”
Így született A nagy ho-ho-horgász
Az első könyvet hét nap alatt készítették el. „Szűkös volt a határidő. A mesekarakterek közül Gombóc Artúr lett a kedvencem, hiszen ő azért lett dagadt, mert imádta a csokoládét, és ebben az édesszájúságban messzemenően egyetértettem vele. A Pista kedvence Picur lett, mert a mesékben ritka volt a kislány főszereplő.
Tavaly mesélte csak el a Csukás, hogy miután annak idején elkészültünk a Pom Pommal, a megrendelő Bálint Ági, a tévé gyerekosztályának vezetője azt mondta, hogy már bele is foghatunk a következő sorozatba, mire Pista mondta neki, hogy ’ho-ho, az nem úgy megy!’ A kreatív munka időt igényel. Mégis, mire kiért az épületből, már készen volt a fejében A nagy ho-ho-horgász, pedig egyikünk sem tud horgászni.
Ő írt, én rajzoltam. Soha nem kritizáltuk egymás munkáját. Életre szóló barátok voltunk. Munkáról és politikáról sohasem beszéltünk, ezért maradtunk egész életünkben vidámak. És hogy mi az ars poeticám? Vidámságot és örömet vinni az embereknek. Ha csak öt percre sikerül is, már elégedett lehetek.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu
