Hazai sztár

A Kincsvadászok Szandrája: „Képesek vagyunk semmiségeken összeveszni”

Dr. Katona Szandra a családjával főzött a Hal a tortán-ban. A Kincsvadász egy dolog miatt végig nagyon izgult.

Csapatépítőnek is beillett nemrég a Super TV2 Hal a tortán programja. A Kincsvadászok szereplői látták ezúttal vendégül egymást.

„Nem vagyok szenvedélyes főző”

Mindezt nagy örömmel tették. A csapat egyedüli női tagjának, dr. Katona Szandrának azonban éppen a nemek aránya miatt volt mitől tartania. Tudta, hogy ki kell majd tennie magáért. Hiszen egy ilyen kifinomult ízlésű nőtől, mint amilyen Szandra – aki ráadásul még családanya is – mindenki ugyanazt várta, hogy parádés vacsorát tálal nekik. Szandi mégis egész mástól tartott.

„Én az a tipikus családellátó főző vagyok. Nem az a szenvedélyes, szívből imádom főző. Az a férjem nálunk. Ez valószínűleg abból is adódik, hogy az egyik nagymamám szakácsnő volt, azt a tipikus, teljesen hétköznapi magyaros konyhát vitte. Semmilyen kifinomult ízlésvilággal nem rendelkeztem, amikor a férjemmel találkoztunk. Viszont így együtt fedezhettük fel az utazásaink során, mit szeretünk. Tomi volt az, aki a forgatásra is azonnal, gondolkodás nélkül igent mondott. Ami miatt azonban végig idegeskedtem, hogy kettőnk közül ő annyival precízebb, annyival jobban megtervez mindent előre fejben, és nem hagy izgulni való meglepetéseket. Ez persze okoz néha feszültséget közöttünk. Kihívásnak éltem meg, hogy kamerák előtt, amikor időre is kell teljesíteni, mit hoz majd ki belőlünk a főzés.

Nagyon őszintén élünk, most sem akartunk mást mutatni magunkból. De ehhez az is hozzátartozik, hogy azért képesek vagyunk semmiségeken összeveszni a konyhában.

Aztán persze mindig gyorsan kibékülünk, de ezen idegeskedtem azért végig főzés közben” – vallotta be nevetve Szandra.

Férje, Tamás és fia, Marci irányít a konyhában

„Csak helyettes vagyok”

Nem csúsztak meg időben, nem volt min vitázni sem. Ami viszont bebizonyosodott, hogy a Tálosi-Katona családban remekül működik a munkamegosztás. Olyannyira, hogy mostantól egész biztos, a legtöbb családanya Szandrát irigyli majd, amiért a férje és kamasz fia a mindennapokban ennyire képes átvenni a konyhai munkák oroszlánrészét. „Mi csapatban főzünk, jól összeszokott párost alkotunk.

Sőt lassan úgy néz ki, ahogy nő a fiam, Marci, én végképp csak segítek a konyhában. Sokszor előfordul, hogy leszúrom, megint telefon van a kezében, közben meg kiderül, hogy egy receptötletetnek néz alaposabban utána. A férjemre ütött.

És legyen az steak, vagy egy hal elkészítési módja, lelkes mindig, és kéri, hétvégén csináljuk meg együtt. De én csak sous chef vagyok mellettük, egy konyhafőnök-helyettes, aki a háttérből igyekszem a csapatot irányítani – meséli. Nem zavarja az sem, hogy nem ő főz jobban. – Sőt büszke vagyok rájuk! Az pedig nagy könnyebbség, hogy a férjem és a fiam nem hiányolnak, ha a fővárosban forgatok, és ilyenkor is marad az egészségtudatos étkezés, nem mennek el a gyorsétterem irányába.”

Porcelánnal és ezüsttel terített

„Nem luxus az ezüst”

Amivel Szandi különösen bizonyítani akart, az a terítés volt. „A Kincsvadászokban mindig cikizik a fiúk a régi porcelánokat. Hogy ne mindig csak a kicsit nagymamás étkészleteket vizionálják, kitaláltam, megmutatom, mennyire modern is lehet egy tradicionális magyar porcelánmanufaktúra terméke.

És elővettük a családi ezüstöt is. Nem burzsoá luxizásból, mert mi a hétköznapokban is ezzel terítünk.

Az ezüstnek ugyanis többek közt ­antibakteriális hatása is van.”

Megviccelték a saját otthonában

Szandi különleges kérése volt, hogy a vendégei hozzanak egy-egy személyes tárgyat otthonról. Molnár Viktor és Tilla azonban elfelejtette, a csapat pedig azonnal cinkosságot vállalt. Ehhez pedig még „lopásra” is vetemedtek. Szandra galériájából vittek magukkal egy-egy apróbb csecsebecsét, amire egy játék erejéig volt szükség.

Ebben a cikkben pedig arról olvashat, hogy szólalt meg nemrég dr. Katona Szandra haláltáborban készült hegedűje!

Így szól a Kincsvadász 84 éves, haláltáborban készült hegedűje – videóval

Kiemelt kép és fotók: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!