A bájos énekesnő alig néhány hete jelentette be a közösségi oldalán, hogy babát vár. Bár a szíve mélyén mindig is vágyott az anyaságra, sosem ez szerepelt Lola képzeletbeli fontossági sorrendjének élén.
„Egyszer sem úgy mentem el egy randira, hogy előtte már a babaszobát tervezgettem. Főleg azért, mert tizenéves korom óta rendszeresen volt valamilyen nőgyógyászati problémám, és az orvosok felkészítettek arra, nálam nem lesz könnyű a teherbeesés. Úgyhogy az idő előrehaladtával egyre inkább megbarátkoztam a gondolattal, hogy én nem leszek édesanya, legalábbis természetes úton” – kezdi a kismama.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mázsás terhek
Ám nem csupán az egészségi állapota tette érzelmileg bonyolulttá ezt az érzékeny kérdést. „Édesapám és a nagyszüleim neveltek fel. Édesanyámmal nem volt jó a kapcsolatom, a klasszikus anyakép teljesen kimaradt az életemből. Ez olyan, mintha egy széknek hiányozna az egyik lába. De eszemben sincs keseregni emiatt, szakember segítségével mostanra rendbe tettem magamban ezt a dolgot. Harminc felett már amúgy sem lehet a jellemhibáink miatt a gyerekkori takarózni, vagy legalábbis nem szerencsés” – mutat rá bölcsen.
Hosszú és rögös út vezetett idáig. „A húszas éveimben tele voltam bizonyítási vággyal, amihez párosult egy nagy adag megfelelési kényszer is. A párkapcsolataim rendre meg is rekedtek valahol, és több időt vesztegettem el rájuk, mint kellett volna.
Csak néhány évvel ezelőtt kezdtem el élvezni a szingliséget, és nem azon agyalni, mi baj lehet velem, ha egyedül vagyok. Nem szerettem magam eléggé.
Ezért azt hiszem, huszonévesen nem álltam volna készen az anyaságra, nem bánom, hogy harminchét évesen születik meg az első gyermekem” – mondja határozottan.
Hatodik hónap
Most a 6. hónapban jár, már azt is tudja, kislánya lesz. „Pedig mindig fiús anyukaként képzeltem el magam. Míg a kislányok babákat gyűjtöttek, nálam a barkácskészletek sorakoztak. Horgászni jártam, és bunkert építettem. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok csalódott, amiért kislányunk lesz. Az a legfontosabb, hogy egészséges legyen. De azért biztosan nem öltöztetem rögtön tetőtől talpig rózsaszínbe” – nevet fel.

Tud segítséget kérni
A hétköznapjai kismamaként nem éppen szokványosan telnek. „Ahogy megtudtam, gyermeket várok, szinte azonnal bekapcsolt nálam a fészekrakó üzemmód. Villámgyorsan renoválni kezdtünk, amire nem feltétlenül az az időszak az ideáli. És még igyekszem dolgozgatni is. Mióta terhes vagyok, úgy érzem megállíthatatlan vagyok.
Bevallom, nehezemre esik lazítani. 17 éves korom óta nem volt olyan periódus az életemben, amikor hosszabb távon hátradőlhettem volna.
Ezt tervezem megtanulni a nyáron. Egyébként sokat fejlődtem ebben. Nemrég egy bevásárlás után rosszul lettem sorban állás közben. Megszédültem és le kellett ülnöm. Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen helyzetben segítséget kérjek, inkább hazavonszoltam volna magam. Ehhez képest most gond nélkül felhívtam a páromat, aki rögtön értem jött. Szerencsére semmi komoly nem történt, csak elgyengültem” – meséli Lola.
Gyermeke édesapjáról keveset árul el. „ Ő teljesen civil, és az is szeretne maradni. Ő is izgatottan várja a kislányunk érkezését. Igyekszünk mindketten felkészülni. Én egy kutyával jöttem ebbe a párkapcsolatba, vele általában ő a szigorúbb, ugyanakkor ha valamiért nálam szakad el cérna, ő lesz megengedőbb. Remélem, ugyanez a harmónia a gyermeknevelésben is megmarad közöttünk” – bizakodik az énekesnő.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu