Ha a haja színével nem is, de fazon tekintetben Lilu egyébként már sokat kísérletezett az évek során. A Z+ zenecsatornán például még rövid, szinte már fiús hajjal ismerhettük meg, de később láthattuk őt még tüsibb, majd hosszú tincsekkel is. Ahogyan frufruval és anélkül is. Egy jó ideje viszont már a vállig érő, hullámos hajra esküszik. Mai napig is így hordja a frizuráját, ám nemrég a már-már védjegyévé vált szőke színt vörösre cserélte. Mint tudjuk, egy ilyen éles váltás a nőknél általában akkor jön el, ha valami nagy változás következik be az életükben.

Hangulatfüggő
A Story kíváncsi volt, Liluval vajon mi történt, hogy derült égből egyszer csak démoni vörös lett. „Nálam semmi komoly mögöttese nincs annak, hogy vörös színű lett a hajam. Egyszerűen csak egyik nap úgy keltem, hogy miért ne? Kikértem a fodrászom, Barsi Balázs véleményét, akivel már sokat kísérleteztünk az évek során a hajammal. Ő mutatott egy képet, a vörösnek az az árnyalata pedig nekem is rögtön megtetszett, és úgy döntöttünk, belevágunk – kezdi lapunknak Lilu. A Cápák között műsorvezetője nagyon jól érzi magát ezzel a változással, ugyanakkor hozzátette azt is, hogy ugyanúgy, ahogy egyik pillanatról a másikra vörös lett, bármikor újra szőke is lehet. – Most élvezem ezt a színt, de az is lehet, hogy holnap elkezd hiányozni a régi, és visszafestetem olyanra, amilyen volt. Abszolút hangulatfüggő és spontán dolog ez nálam, egyáltalán nem lelki eredetű.”

Bővült a csapat
Lilu ezzel a nem éppen gyakori színnel mostantól egy igen impozáns csapathoz csatlakozott. Hiszen nem minden sztár természetes vörös, mint például Isla Fisher, Julianne Moore vagy Geri Halliwell. Az Oscar-díjas Emma Stone például rengetegféle hajszínt kipróbált, mire a vörös mellett letette a voksát – azóta pedig annyira hozzánőtt, hogy már el sem tudjuk képzelni más árnyalattal.
A személyisége ugyanolyan
Noha azt mondják, a hajszín meghatározza az embert, és a vörös például egy keményebb, dominánsabb személyiségtípust takar, Lilu ezt is teljesen máshogy látja. „Én ebben nem hiszek. Szerintem ugyanolyan vagyok, mint szőke hajjal. Semmit sem változtatott rajtam a vörös szín. Egy kicsivel sem vagyok most határozottabb, mint szőkén voltam. Nem öltözöm másképp sem. Talán egyetlen egy változást tudnék mondani, hogy noha nem vagyok egy nagy sminkelős, ez a hajszín egy kicsivel erősebb sminket igényel, mint a szőke” – teszi hozzá a műsorvezető.
Galériánkra kattintva ön is láthatja, kik azok a hazai sztárok, akiknek vörösre festett tincsei a védjegyükké váltak!
Ők már továbbléptek
De vannak olyan hazai hírességek is, akiket bár vörösként ismertünk és szerettünk meg, mára a szőke különféle árnyalataira váltottak, ilyen például Liptai Claudia, Ónodi Eszter vagy Balázs Klári.
Kiemelt kép: RTL