Sokszor felmerül, pontosan mennyi lehet a vagyona Sebestyén Balázsnak.Többször szárnyra kelt ugyanis a pletyka, miszerint a kriptovaluta annyira bejött a műsorvezetőnek, hogy alig pár év alatt több milliárdos vagyonra tett szert. A rádiós ezt soha nem ismerte el, hivatalosan annyit tudni, hogy két cégben van érdekeltsége, és a nyilvános adatokból csupán annyi látszik, hogy 2023-ban 150 milliós bevétellel zárta az évet, amit szinte teljes egészében ki is vett osztalékként.
Bár Balázs azt nem rejti véka alá, hogy előszeretettel kriptózik, arról hallgat, hogy ez milyen haszonnal jár a számára. Ugyanakkor érdekesség, hogy ha választania kellene az időutazás és aközött, hogy kaphat 100 millió forintot, nem a pénz mellett döntene. Ezzel a véleményével pedig egyedül maradt. „Inkább az időutazást választanám. 100 milliót már láttam” – mondta Balázs a Rádió1 műsorában, amit a héten ismétlésekből állítottak össze, mivel éppen Thaiföldön nyaral a családjával.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hozzátette, hogy lehet, hogy naiv a gondolat, de szerinte az emberek többsége bánt már meg az életében annyira dolgokat, hogy szívesebben menne vissza az időben, hogy kijavítsa a saját hibáit. Ám csalódnia kellett, mert sem a hallgatók, sem a műsorvezetőtársai nem értettek vele egyet: a legtöbben a pénzt választanák az időutazás helyett.
Kiemelt kép: RTL