Hazai sztár

Balázs Klári: „Gyurival a napraforgótáblába repültünk”

Hisz a reinkarnációban, a szellemekben, sőt a védőangyalainak rengeteget köszönhet a férjével együtt.

Az énekesnő a személyre szabott asztrológiában hisz, ami nem ugyanaz, mint a napi horoszkóp. Balázs Klári azt vallja, az így megismert tények nem a jövőt mondják meg, hanem azt, hogy az egyénnek milyen feladatai vannak, melyeket megvalósíthat vagy akár elkerülhet. „Bő húsz évvel ezelőtt voltam egy profi szakembernél, aki egyetemen is tanította ezt a tudományt. Készített nekem pontos születési idő és hely alapján egy személyre szabott horoszkópot, és félelmetes volt, amiket mondott. Olyan dolgokat állított rólam, melyeket ő nem tudhatott – mondja Klárika. – Oroszlán csillagjegy vagyok Skorpió aszcendenssel – kemény jellem. A kínai horoszkópomat is megnézettem, ott is a legerősebb jegy vagyok, a Sárkány. Jókedvű típus, közvetlen, de kevés embert enged magamhoz közel. Akiben én hiszek, arról tudom, hogy nem árulna el engem. Ilyen a férjem.”

A spiritualitással Klárika azért ismerkedett meg, mert tudni akarta, miért volt felnőtt lelke már gyermekként is. „Mindig önálló voltam, és biztos abban, hogy az, amit csinálok, úgy jó, ahogy van. Talán ezért is van az, hogy mindig a dolgok jó oldalát nézem. Voltak mélyrepüléseink Gyurival, ám a pozitív gondolkodás megmentett bennünket – sorolja Balázs Klári, akit védőangyalok is segítenek. – Tudom, hogy anyu a védőangyalom. Érzem, hogy itt van velem, és vigyáz rám. Korábban megbeszéltük, ha elmegy, akkor valahogyan a tudtomra hozza, hogy jól van, békére lelt. Azóta kaptam már megmagyarázhatatlan jeleket. Előfordult, hogy egyedül voltam otthon, egy ablak sem volt nyitva, a macska és a kutya sem volt a közelben, mégis éreztem a hátamon egy simítást. Először megijedtem, majd arra jutottam, anyu betartotta az ígéretét.”

Férjének is van védőangyala, amelynek az életüket köszönhetik, megmentette őket egy autó­balesetnél. „Gyuri előzött két, egymás mögött haladó kamiont. Hirtelen jött egy kanyar, és váratlanul felbukkant egy teherautó. Gyuri elrántotta a kormányt, és az út melletti napraforgótáblába repültünk úgy, hogy 20 centire volt tőlünk egy betonoszlop. A teherautó mögött egy mentő jött, amiből kiugrott és odarohant hozzánk az ápoló és az orvos. Azonkívül, hogy sokkot kaptam, más baj nem történt. Egész biztos, hogy mindkettőnk védőangyala velünk volt, és ők is fogták a kormányt.”

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!