Hazai sztár

Galambos Lajcsi: Ilyen a viszonya volt feleségével

Egy hosszú házasság és három gyerek köti össze a trombitást és volt nejét, Boglárkát.

Noha sokan, legfőképp a saját gyerekei, még mindig az édesanyjuk, Bogi oldalán szeretnék látni Galambos Lajost, úgy tűnik, ez már nem opció a trombitaművész életében. És bár ő maga is azt vallja, egy ilyen hosszú házasságot, három közös gyermekkel igazából sosem lehet teljesen lezárni, szeretné, ha a volt neje és ő is megtalálnák végre a boldogságot.

Nem bírta ki

Úgy tűnt, Lajcsinak ez sikerült is, noha minderről csak most, évek után mesélt lapunknak. „Volt egy hölgy az életemben, akit nagyon komolyan vettem. A ­gyerekeim is ismerték. Szép is volt, jó is volt köztünk minden, de több év után, nemrégiben vége lett. Egyszerűen nem bírta ki a kapcsolat a személyemhez köthető nyilvánosságot. De ennek a lezárásnak mindketten a vesztesei vagyunk – kezdte Galambos Lajcsi, aki, amikor arról kérdezzük, ez szerelem ­volt-e, nem habozott a válasszal. – Hogyne, ez az volt. Kell is idő, hogy ezután minden a helyére kerüljön bennem. Nem szeretnék kapcsolatból kapcsolatba menekülni. De boldog még szeretnék lenni” – tette hozzá.

Természetesen otthonában mindennap zenél az ország Lagzi Lajcsija

Jó így

Házasodni viszont, ahogy nemrégiben a lánya, Galambos Bogi is elmondta lapunknak, esze ágában sincs. „Szerintem egy jó kapcsolathoz nincs szükség házassági okiratra. Okirattal megpecsételve is lehet rossz, és házasság nélkül is lehet jó. Én azt gondolom, az én jövőmben nincs benne a házasság, nem abban az életszakaszban tartok már. De egy társ, az abszolút.” Mondja Lajcsi ezt annak ellenére is, hogy tudja, a gyerekei mindezt egy kicsit máshogy látják. „A gyermekeim féltése nagyon erős az irányomban, és azt is tudom, hogy ők az anyukájukon kívül igazán senkit sem fognak elfogadni. De ez teljesen jó így. Nekik örökre mi maradunk Bogival az édesapa, édesanya, a család, még ha fizikailag nem is élünk együtt a volt feleségemmel.”

Itt még abban reménykedett, hogy szerepelhet a DWTS-ben

Töredékét sem

A távolság azonban nem akadálya a jó viszonynak. „Bogival mindketten régóta önálló életet élünk, és ez azt gondolom, mindkettőnknek megfelelő így. De ettől függetlenül nagyon jó a kapcsolatunk, baráti a viszonyunk, még ha ez másoknak furcsa is. Ő tud rólam a legtöbbet a világon, és ez örökre így marad. Tudom, ha bármelyikünk bajba kerülne, sohasem hagynánk egymást cserben – mesél exnejével való viszonyáról, ám ettől még úgy érzi, a válásuknak megvolt az oka. – Egyikünk sem így tervezte, de most más utakon járunk. Viszont egy ilyen hosszú házasságot, három közös gyermekkel talán sohasem lehet teljesen lezárni, és nem is kell. Bogi az életem része volt, a sikereim töredékét nem értem volna el nélküle. Mindig támogatott, és egy életre őszinte és jó viszonyban maradunk.”

Kiemelt képek és fotók: Nagy Zoltán, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!