Hazai sztár

Young G Béci: „Nagyon szeretnénk egy kisfiút”

Bár két kislánnyal és egy kiskutyával most úgy érzik, kerek az életük, egy közös kisfiúval később még szeretnék megpecsételni a boldogságukat.

Mint a legtöbb lányos apuka, Young G Béci is olvadozik mindkét kislányától, az első házasságából született Napsugártól és feleségével, Norinával közös csemetéjüktől, Rebekától is. De valahogy mindig vágyott egy kis trónörökösre is. A fiúgyermek gondolata pedig egyre erősebb és erősebb a házaspárban, főleg, hogy Norina sikeresen kigyógyult a méhnyakrákból, és azóta is pozitív híreket kap orvosaitól.

Még lehet

A fiatal édesanyának, noha a betegség következtében eltávolították a méhét, és kihordani már nem tudna egy gyermeket, más módon még van lehetősége a férjével közös babára. „Norina leletei fél évvel ezelőtt is azt mutatták, hogy továbbra is teljesen aktívak a sejtjei, van peteérése, szóval lehet még gyermeke, csak nem természetesen úton, hanem úgy, hogy egy másik nő hordja ki a gyermekünket – kezdi a Story­nak Béci. Azért óvatos a téma kapcsán, hiszen jól tudja, idehaza ez még nem legális eljárás, de a törvények még változhatnak… – Külföldön a béranyaprogram egyébként teljesen bevett szokás. Ronaldo kisfia, Nicole Kidman kislányai is így születtek, és folytathatnám a sort. Úgyhogy mi sem mondtunk le róla, hogy lesz egy közös kisfiunk. Nagyon szeretnénk.”

Norinával közös kislányuk, Rebeka

Kanadában engedik

Tavaly, amikor hónapokat töltöttek Kanadában, körbe is járták a témát. „Fellépéseim voltak kint, de összekötöttük a kellemeset a hasznossal, mert élnek ott rokonok, barátok, úgyhogy egyúttal kikapcsolódás is volt ez számunkra. És ha már ott voltunk, megtudakoltunk sok dolgot a béranyaság kapcsán is. Kiderült, hogy Kanadában, ha az ember talál béranyát, az állam támogatja a programot. Ami nem mindegy, mert egyébként iszonyatosan drága dolog ez. Átszámolva, harmincmillió forintra rúg az összeg – meséli Béci. – De egyébként már itt a szomszédban, Görögországban is működik a dolog. Azért ez nekünk még odébb van. Most egyelőre azt érezzük, hogy ők így, hárman – Rebeka, Napsi és a kiskutyánk – teljesen kiteszik a mindennapjainkat.”

Nemrég Kanadában jártak

Szeretnék segíteni

De nemcsak a béranyaprogram, hanem egy idehaza is legális út, az örökbefogadás is felmerült bennük. „Mindenki szeretné viszontlátni magát a gyermeké­ben, mi sem vagyunk kivételek. Boldogok lennénk, ha a kisfiunk kettőnkből lenne, de az örökbefogadást is számításba vesszük. Ugyanis rengeteg gyermeket hagynak el a szüleik, akik semmi másra, csak egy szerető családra vágynak, és én nagyon szeretnék segíteni. Ugyanúgy átélheti így az ember az anyaság és az apaság örömeit. Ráadásul a kívánságom, hogy a két kislányom mellé egy fiam is legyen, így egyszerűbb is lenne” – mondja Béci, aki ha a nejével végül az orvosi utat választja, nem szeretné a véletlenre bízni a baba nemét. Amennyire csak lehet, szeretne biztosra menni, hogy kisfiuk szülessen majd.

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!