Hazai sztár

Az Oscar-díjas Mindenki sztárja nagy dobásra készül

Gáspárfalvi Dorkának óriási lehetőség volt az Oscar-díjas Mindenki című film. Aztán jött egy hullámvölgy…

Mindig büszke lesz arra, hogy szerepelhetett egy Oscar-­díjas filmben, de mint a Story különszámának elárulta, volt olyan időszak az életében, amikor ezt inkább mázsás tehernek fogta fel. „Azt éreztem, ennél nincs feljebb. Akkoriban ez az elismerés áldás és átok is volt egyben – meséli a még mindig csak 21 éves Gáspárfalvi Dorka. – Miután megnyertük az Oscar-díjat, nagyjából 3 évig a föld felett jártam, annyira boldog voltam. Úgy éreztem, enyém a világ. Aztán viszont jött a Covid-­járvány, és kihúzta a lábam alól a talajt. Olyan ember vagyok ugyanis, akinek kell a sok feladat és a visszaigazolás, hogy igazán elhiggye, jól végzi a dolgát. Akkoriban pedig ez nem volt meg. Ráadásul nem is láttam magam előtt a következő célt, ami überelni tudná a már elért eredményt. Az ezzel járó önmarcangolás pedig egy sötét, már-már depressziós lelkiállapotot eredményezett – magyarázza. Mindebből csak hosszú hónapok után talált kiutat. – Bármennyire is furán hangzik, kicsit újra kellett definiálnom magam, hiszen időközben felnőttem, elköltöztem otthonról, szinte teljesen megváltozott az életem. Az Oscar-­díjat pedig megtanultam a helyén kezelni, és büszkének lenni rá úgy, hogy közben ne nyomjon agyon a terhe” – mondja bölcsen.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

De hogyan is ért fel tizenévesen a csúcsra? Tehetsége már hamar megmutatkozott. „Van két nővérem és egy bátyám, a szüleink elvittek minket egy reklámügynökségre, ahol gyerekeket toboroztak reklámfilmszerepekre. Ekkoriban mindössze négyéves voltam. Emlékszem, az első egy bank reklámja volt. Imádtam a forgatás minden percét. Ezután pedig egyre szaporodtak a felkérések. Tulajdonképpen ebben a világban nőttem fel – meséli. Épp ezért nem is volt szokványos gyerekkora. – Nem bandáztam a kortársaimmal, és később sem voltak kamaszkori iszogatások, kimaradások. De nem is hiányoztak. Úgy értem, nekem az volt a normális, hogy ha nem iskolában vagyok, akkor forgatok, vagy éppen az artistaképzőben vagyok, amit kilencévesen kezdtem el, és óriási szerelemmé vált az életemben. Ezt manapság is tudom kamatoztatni, ugyanis egy színésznek jó, ha sok eszköze van: tud énekelni, táncolni, és kaszkadőrként is megállja a helyét.”

Még kapható a Story őszi különszáma!

Kíváncsi a cikk folytatására? Vagy szeretne olvasgatni a magyar sztárokon túl az angol királyi családról? Különszámunkban még novellát és rejtvényeket is talál!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!