Hazai sztár

Hujber Ferenc: Révbe ért Szőke Krisztina mellett

A színész néhány évre teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, 50 éves korára pedig, úgy tűnik, zűrös életével is leszámolt. De hogyan él mostanság?

Szakdolgozatlopás, nyitott házasság, kínos ügyek, botrányos interjúk – Hujber Feri életéről akár hollywoodi filmet is lehetne forgatni, ám elégedjünk meg most némi múltidézéssel.

Ámokfutás a köbön

A színész ugyanis éveken át sokat tett azért, hogy neve örökre beleíródjon a hazai bulvárkrónikákba. Például amikor kiderült róla, hogy hamis, nyolcezer forintért vásárolt érettségivel felvételizett a Színművészeti Egyetemre, diplomamunkáját pedig egy húsz évvel korábbi dolgozatról lopta. De a szerelmi élete sem telt éppen unalmasan. Volt feleségével, két nagyobbik gyereke anyjával, ­Cynthiával tizenöt évig éltek hullámzó házasságban, amiről időközben kiderült, hogy nem éppen a monogámiára épült. Legalábbis a színész részéről. Nem sokkal később Hujber hűtlensége is napvilágra került, majd exneje a színész indulatkezelési problémáiról is lerántotta a leplet. Ezért többször is feljelentette őt, a válást követően, 2018-ban pedig távoltartási végzést kért férje ellen. Végül, de nem utolsósorban, ki ne emlékezne Hujber egyik legemlékezetesebb botrányára, arra a bizonyos televíziós interjúra, amelyben a Valami Amerika sztárja teljesen beszámíthatatlan állapotban azt ecsetelte, hogy Jézus egy színész, és nem ő, hanem egy 10 éves kisfiú halt meg a feszületen.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Külföldre menekült

A médiában elkövetett ámokfutása után Hujber úgy döntött, hogy külföldön kezd új életet. Először Kanadába menekült, majd egy rövid időre hazatért, végül egy szebb élet reményében Angliába költözött, ahol egy ideig hangtechnikusként, majd pincérként kereste a kenyerét.

Újból kilépett a fényre

Noha jó időre eltűnt, 2020-ban ismét visszatért a képernyőre A Konyhafőnök VIP-ben. Feri hamarosan még tovább merészkedik a szereplésben, és most először a magánéletébe is betekintést enged. Menyasszonyával ugyanis együtt láthatjuk őket a Nyerő Páros idei évadában.

Hidrogénezett hajjal, vidáman tért vissza Magyarországra és a show-bizniszbe. 2020-ban először a Konyhafőnök VIP-ben szerepelt (Fotó: RTL)

Felnőttfilmben figyelt fel a párjára

A színészre végül Angliában töltött léte alatt talált rá a szerelem. Párját, Szőke Krisztinát nem mindennapi módon nézte ki magának: egy felnőttfilmben figyelt fel a jövendőbelijére, akibe állítása szerint első látásra beleszeretett.

Különös lánykérés

Míg a legtöbben sokszor minél meghatóbb és romantikusabb lánykérésre törekednek, addig a színész egy kávézó padlóján ereszkedett fél térdre választottja előtt, hogy eljegyezze.

A színész és második felesége, Krisztina (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Hazahozta a honvágy

Öt külföldön töltött év után a színész úgy döntött, ismét hazatér, és Magyarországon kezdi újra felépíteni a karrierjét. Krisztina a közös gyerekükkel egyelőre Angliában maradt.

Tabuk nélküli kapcsolat

Feri és Krisztina immár hat éve boldogítja egymást, kisfiuk, Regő pedig hamarosan a negyedik születésnapját ünnepli. Kapcsolatuknak nem sok jövőt jósoltak, a színész és kedvese mégis rácáfolt a kétkedőkre. Hogy mi a titkuk? „A mi kapcsolatunkban nincsenek tabuk!” – mondta tavaly a Storynak Krisztina, utalva arra, hogy Feri ma sem tartja monogámnak magát.

Jó útra tért az egykori rosszfiú

Köztudott, hogy az 50 éves sztár korábban drogproblémákkal is küzdött, ám mára, úgy tűnik, jó útra tért, és leszámolt a káros szenvedélyével. „Már egy éve nem füvezek, jófiú lettem, vigyázok az egészségemre minden téren” – ismerte be egy évvel ezelőtt.

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kíváncsi a cikk folytatására? Vagy pedig elolvasná, kik azok a sztárok, akik a hatvanadik szülinapjukat ünneplik? Különszámunkban még novellát és rejtvényeket is talál!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!