Hazai sztár

Törőcsik Franciska várta a tévések hívását: táncolni akart

A színésznővel, aki idén szerepel a Dancing with the Stars című show-ban, nem csak a műsorról beszélgettünk.

„A húgommal nagyon sokat táncoltunk a nappaliban – emlékszik vissza gyermekkorára Törőcsik Franciska. – Betettük CD-t, felcsendült a klasszikus zene, mi pedig balettoztunk. Imádtam, de soha nem tanultam balettozni. Később RSG-re is jártam, de aztán abbahagytam. Lusta voltam. Kislányként mindig akkor tettem oda magamat, amikor muszáj volt. A tánc egyébként azért is hasznos, mert úgy formálja az ember testét, hogy azt közben észre sem veszi, mert közben alkothat valamit – mondja Franciska, aki elsősorban persze nem az alakja miatt mondott azonnal igent a TV2 felkérésére. – Régóta tudom, hogy azok a műsorok, illetve versenyek, melyek az előadóművészeti képességekre épülnek, hozzám közel állnak. Benne volt a fejemben, sőt már kicsit vártam is, hogy egyszer megszólaljon a telefon, és felkérést kapjak például a Dancingbe… Szóval erre nem lehetett nemet mondani!” Franciska már gőzerővel gyakorol Baranya Dáviddal, a célja pedig az, hogy már az első adásra is úgy tudjon a parkettre állni, hogy csak élveznie kelljen a táncot.

A színésznő már kislányként is imádott táncolni (Fotó: Archív)

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!