Hazai sztár

Csala Zsuzsa, Lorán Lenke és Fónay Márta: Nekik kerekdeden volt vidám a világ

A három jó barátnő, Fónay Márta, Lorán Lenke és Csala Zsuzsa a tévében és a színházban a közönséget szórakoztatta, a négy fal között meg magukat. Egymást csak Dundusnak hívták, utalva arra, hogy egyikük sem volt soha nádszálkarcsú, de ez kevés kivétellel nem akadályozta őket a szakmában, a szerelemben meg pláne nem.

„Együtt utaztunk, önálló műsorunk volt. Mi végigjártuk régen a vendéglátóipart az éjszakában, a külföldet, az egész világot együtt. És csak nevettünk, és csak nevettünk. A körülmények hoztak össze minket, vagy az, hogy egy műfajban vagyunk, és egy alkatok vagyunk, egy színháznál vagyunk, nem is tudom, melyik hozta a másikat. Ez valahogy csak úgy adódott. Mint ahogy egy Pa-dö-dő is véletlenül jött össze, hát így jöttünk mi össze” – mondta egyszer ­Csala Zsuzsa arról, hogy mennyire jó barátnők voltak ők hárman ­Fónay Mártával és ­Lorán ­Lenkével.

Már kislánynak is ducik voltak

„Dunaalmáson volt az ő és az én családomnak is háza, ott együtt jártunk strandra, és akkoriban még élt a Zsuzsa anyukája, ő is jött velünk. Mi mindig csak nevettünk, órákig utaztunk fellépésről fellépésre, boldogok voltunk, ha nevettethettük a közönséget, igazi barátság volt a miénk. Ha kellett, mi voltunk a két Dundus, sosem rivalizáltuk, nagyon szerettük egymást” – emlékezett egyszer Lorán Lenke. Fónay Márta előbb Csalával barátkozott össze, aztán Lenkével, így alakult ki végül a triumvirátus. Egymást sokszor csak Dundusnak becézték, utalva arra, hogy egyikük sem volt soha nádszálkarcsú, hogy tudtak jókat főzni, és szerettek nagyokat enni. No meg hogy már kislányként is ducik voltak.

Lorán Lenke tele volt energiával, arra született, hogy szórakoztasson

Fónay Márta, aki 1914-ben született Vácon, a Lambi becenevet kapta német származású édesanyjától a göndör haja és pufók arca miatt. Bár a szerelem rátalált, gyermeke nem született. Fónay számos anya- és nagymamaszerepet alakított, ezekben élte ki az anyaságot, no meg a szomszéd gyerekekkel. A srácok szerették a gömbölyű Márta nénit. „Ő az életben is ugyanúgy adta a gyerekeknek a lekváros kenyereket, mint az Égigérő fű című filmben Poldi néniként” – mondta róla a film rendezője, ­Palásthy György. Kollégái no és persze két barátnője is rajongott a főztjéért, ugyanis a művésznő enni is, de főzni még inkább szeretett, ráadásul legendásan jól készítette az ételeket, amelyekkel rendszeresen meglepte kollégáit. Ételhordóban vitte be nekik a finomságokat próbára, előadásra.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Első útjuk a törzshelyükre vezetett

Az 1927-es születésű Lorán Lenke maga volt az élet, mindig derűs volt, tele energiával, aki valóban arra született, hogy szórakoztasson, hogy falja az életet. Első házassága hamar véget ért, a második férje, Kozák László haláláig tartott. Nincs olyan interjúja, amiben egyszer is megemlítette volna, hogy zavarja az alakja, vagy hogy diétázni akart volna. Sőt. „Előadások után első utunk törzshelyünkre, a Komédiásba vezetett. Lencsit imádták a férfiak, de amolyan haverként mindig a társaság közepe volt…” Így mesélt róla az egyik kollégája.

Csala Zsuzsa egyszer 23 kilót fogyott akupunktúra segítségével

Csala Zsuzsa pedig úgy emlékezett vissza rá, hogy miatta hízta vissza a nehezen leadott kilókat. Az 1933-ban született, mindig duci Zsuzsa egyszer akupunktúra segítségével 23 kilót fogyott, de három hónapos tengerentúli turnéjukon mindet vissza is hízta, mert Lorán Lenke rengeteg finomságot kóstoltatott vele, mondván, ilyet otthon nem ehet.

A főiskolán le akarták fogyasztani

Csala Zsuzsa, aki Izraeltől Amerikán át Ausztráliáig nagyon népszerű volt, és gyakran szórakoztatta a kinti magyarokat, valóban szeretett enni és főzni. Testvéreit és azok családjait szívesen látta otthonában, ahol nagy fazekakban rotyogott a sok finomság. Szabadulása után a Viszkisnek is főzött, szilveszterkor pedig a hajléktalanoknak vitte a konyhájában készült ételeket. Pedig az alkata miatt majdnem kerékbe tört a karrierje. A telt idomokkal megáldott tanulót a Színművészeti Főiskolán ugyanis mindenáron le akarták fogyasztani, csak nem sikerült. Ráadásul drámai szerepeket erőltettek rá, ám hogy bizonyítsa komikus vénáját, inkább kifigurázta egyik tanárát, erre kicsapták. A Déryné Színház vezetője utánanyúlt, és leszerződtette, ő pedig rövid kitérők után a Vidám Színpad sztárja lett, ahol évtizedeken keresztül nevettette az országot. Sajnos a három jóbarát már régóta nincs közöttünk. Fónay Márta 1994-ben hunyt el, Csala Zsuzsa 2014-ben, Lorán Lenke pedig három évvel később hagyta itt az árnyékvilágot.

Fónay Márta főztjét nem csak a filmekben, a valóságban is mindenki imádta

Önmagát figurázta ki

Csala Zsuzsa önmagát figurázta ki a Vidám fogyókúra című egyszemélyes kabaréban, amikor a művésznő eljátssza, hogy diétázik, miközben felfal mindent, amit a spájzban vagy a hűtőben talál. A legnagyobb videómegosztón már több tízezren nevettek rajta.

Kiemelt képek és fotók: Rozmanitz Gábor, Nagy Zoltán/fotocentral.hu; Fortepan/Ráday Mihály; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!