Hazai sztár

Kitört a háború a mentorok között: Valkusz Milán sokszor totálisan egyedül marad a véleményével

Nem kellett sokat várni, hogy az új csapat tagjai között megszűnjön az egység, már egymásnak is feszültek az ítészek.

Az X-Faktor második válogatója elhozta az évad eddig legnagyobb mentorkonfliktusát. Rúzsa Nikoletta egy saját szerzeményt adott elő, és Valkusz Milánt abszolút meggyőzte. Még Gáspár Laci is továbbengedte volna a lányt, de Majka és Tóth Andi egészen más véleményen voltak. Milán lelkesedését látva Majka kijelentette: „Valami csúnya betegség uralkodik ott a másik végen.” Amikor pedig Valkusz a szerzeményt dicsérte, Andi kontrázott rá: „Hát más az elképzelésünk a jó dalról.” A ValMar duó tagja erre megjegyezte: „Sokkal rosszabb volt az első dalaink egyike.” Milán hosszasan kérlelte Andit, hogy ne küldje el a versenyzőt, sőt azt is felvetette, ha a mentortársai kiejtik Nikolettát, ő külön elviszi stúdiózni a lányt. Mivel azonban Majka és Andi is nem-mel szavaztak, a 17 éves versenyzőnek búcsúznia kellett. Milán azonban Nikoletta után rohant, és megígérte a lánynak: legalább egy dalt megcsinál neki. Az adásban még számos olyan helyzet adódott, amiben a többi mentor szembehelyezkedett ­Milánnal.

A mentorok számos helyzetben szembehelyezkedtek Milánnal (Fotó: RTL)

„Ők egészen más generáció”

A Story stábja ott járt a válogatók forgatásán, ahol Milán elmesélte, hogyan érintik az ilyen konfliktusok. „Én szimplán csak megérzések alapján, ösztönből választok. Szerintem, hogy ki milyen döntést hoz ebben a műsorban, abban benne van a saját szocializációja, hogy hogyan nőtt fel, miben lát fantáziát, miben lát jót, miben rosszat. Normális, hogy vannak közöttünk konfliktusok a mentorokkal. Ha Majkát és Lacit nézem, ők egészen más generáció, mint én, és így máshogy gondolkodnak – mondja Milán, akit például zavar, hogy olyan énekesek esnek ki, akikben ő lát potenciált, míg szakmailag kifejezetten gyenge előadókat csupán azért, mert őket szórakoztatta, továbbjuttatnak. – A trollkodás picit az elveim ellen megy, de persze tudom azt is, hogy a mosoly kell a szórakoztatáshoz.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Néha túlgondolja a dolgokat

Milán nem tagadja, egészen más érzés volt beülni a mentorszékbe, mint várta. „Én csak abból tudtam megítélni, milyen lehet ez a műsor, mielőtt elkezdtük a forgatásokat, hogy a tévében milyennek láttam. Aztán persze kiderült, hogy belülről egészen más átélni.Én sokszor megkérdőjelezem magam: jól döntöttem, vagy sem? Nem egyszerű dolog. Néha ezekre a dilemmákra fittyet kell hányi, hogy ne vigyem át a kétségeimet a következő versenyzőre – mondja Milán, aki nem tagadja, sokszor hazaviszi a stúdióból a kétségeit, és még otthon is marcangolja kicsit magát. – Egy-egy forgatási nap után még nagyon pörgött az agyam. Volt, hogy hazaértem, még zenét írtam otthon, és ezzel ki tudom adni azt, ami bennem maradt. De egyébként sok mindenre nincs energiám, sokszor csak eldőlök, és nézem a plafont. Gondolkodom, visszapörgetem a napot. Néha kicsit túl is gondolom a dolgokat. Arra kell vigyáznom, hogy ez ne menjen át őrlődésbe. Mert erre is volt példa. Volt ugye olyan, akit én továbbengedtem volna, a többiek viszont nem. Azon azért elég sokat agyalgattam, hogy hogyan lehet, hogy a másik három mentor ennyire totálisan ellenkezően dönt.”

Fotó: Archív

„Önazonos maradtam”

A mentor azonban büszke a választásaira. „Úgy érzem, én végig önazonos maradtam. Minden versenyzőhöz máshogy állok hozzá. Számít a sztorija is, amivel érkezik, a kinézet, a színpadi jelenlét, a hangszín, az énektudás, a potenciál a fejlődésre, tud-e saját dalt írni, hogy beszél, mennyire intelligens az előadó – magyarázza Milán. – Szerintem mindre figyelni kell, és persze ezekbe néha bele lehet gabalyodni. Néha kicsit érzelmes vagyok, néha kicsit szigorú, de ez attól függ, hogy ki mit hozott elénk a színpadra.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!