„A János vitéz című darabot próbáltuk, én kaptam Iluska szerepét. Egy címlapfotózás is várt emiatt rám, de még nem készültek el a jelmezek. Az idő tájt volt az esküvőm, kitaláltam, hogy a fotózásra fölveszem azt a kis népi jellegű ruhámat, amit saját magam készítettem: ez volt a menyecskeruhám. Most ezt a fotót próbáltuk reprodukálni – kezdte Oszvald Marika a visszaemlékezést. – Sok régi fotóm van, ezeket nézegetve szembesül vele az ember lánya, mennyit változik, ahogy múlnak az évek… De nem jajveszékelek rajta, hogy régen milyen jól néztem ki, hanem örülök neki. Tény, hogy látszik a kontraszt, hiszen a két kép között csak eltelt ötvenvalahány év. De ez ennél már csak több lesz. Majd, amikor tíz év múlva visszanézem ezt a mostani képet, akkor is biztos örülni fogok neki” – mondta a tőle megszokott derűvel a színésznő.
Teljesült az álma
A fotózás hosszú előkészítést igényelt. Speciális technológiával a régi fotó alapján újra kellett nyomatni az anyagot, majd varratni, de megérte a sok munka, mert a múltba tekintés nagy öröm volt Marikának, nem beszélve arról, hogy egy pluszcsavar is van a történetben. „Ez volt az első olyan feladat az életemben, amit első szereposztásban én kaptam meg. Vámos László volt akkor az igazgatónk, fölmentem hozzá, és mondtam neki, ’nagyon szépen köszönöm, tanár úr, hogy én kaptam ezt a szerepet, de sajnos nem fogom tudni eljátszani, mert terhes vagyok.’ Akkoriban ugyanis már a hasikámban volt a kislányom, Krisztikém. És akkor kérdezte, hogy hányadik hónapban vagyok. Mondom, első. És akkor összevissza puszilgatott, és azt mondta, ’nem baj, majd gumit rakunk a szoknyádba!’ Úgyhogy aztán mégiscsak eljátszhattam ezt a János vitézt” – emlékezett vissza Oszvald Marika.
Mozgékonysága határtalan
Sok tekintetben egyébként Marika nem érzi, hogy elrohant volna azóta több mint fél évszázad, de a teste olykor azért figyelmezteti az idő múlására. „Az az igazság, hogy szoktuk mondani: a lélek nem öregszik, a szellem viszont valamilyen formában igen. Ahogyan a test is, és bizony szüksége van az embernek ebben a korban már pluszdolgokra, például olyan összetevőkre, amik egy kicsit segítik a mozgását. Mert nekem még mindig nagyon nagy szükségem van a mozgásra a színpadon éppúgy, mint a privát életben, hiszen elég mozgékony alkat vagyok. Nem beszélve a sok sérülésről, amit a színpadon elszenvedtem, és hát az utóbbi években a szalagok és az ízületeim már érzem, elenyésznek” – magyarázta a színésznő.
Fára is mászik
Marikának nemrégiben volt az életében egy olyan időszak, amikor lábra is alig bírt állni. Felborult az élete egyik napról a másikra, kínzó fájdalmai voltak, még a színházi munkái is veszélybe kerültek. „Szükségem volt valamire, ami karbantart, de a kemikáliáknak, a gyógyszereknek nagyon rossz hatását tapasztaltam. Akkor találtam rá egy gyógykészítményre, amit kipróbáltam, és nagyon hasznosnak bizonyult. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van a napi adagomban, amit az egyiptomi és kínai receptúrákban már időszámításunk előtt is használtak. A fűzfakérget a reuma ellen, az indiai tömjénfát a gyulladás kezelésére, a violát az ízületi bajokra. Megszűnt mostanra a gyulladás, és a fájdalom is a múlté, mindent el tudok intézni, amit akarok. Minden őrültségben is benne vagyok, ha kell, az unokámmal fára mászok, vagy épp egy ilyen bolondos fotósára vállalkozom, mint ez a mostani” – összegez boldogan a színésznő.
Apjáról a lányára
Marika számára azért is volt nagy élmény Iluska karaktere, mert kislányként rengetegszer látta a darabot, hiszen a hatvanas években az édesapja játszotta a János vitéz címszereplőjét. Oszvald Gyula neves operett- és operaénekes volt, a Fővárosi Operettszínháznak éppúgy a megbecsült tenorja, mint a Magyar Állami Operaháznak. Első felesége Halasi Marika szubrett lett – szerelmük gyümölcse Marika.
Kiemelt kép: Váradi Tamás
