Hazai sztár

Békefi Viki: „Mondjuk úgy, Lizinek van egy kis szeparációs szorongása, tehát csak anya kell neki”

Az énekesnőnek és férjének, Feng Ya Ounak nem sok ideje van a nyáron pihenni, így mindössze egy hét nyaralás fért bele.

Ha Békefi Viki és Feng Ya Ou nem foglalja le hónapokkal előre az utat, akkor idén kimaradt volna a családi nyaralás. „Amit szörnyen sajnáltunk volna, hiszen ez volt az első külföldi utunk a kislányunkkal. A nagyobbik bátyámék is velünk tartottak, és bár szívesen mondanám, hogy ez abból a szempontból is könnyebbség volt, hogy én is tudtam pihenni – hisz többen voltunk Lizire –, de nem – kezdi nevetve az énekesnő. – Mondjuk úgy, van egy kis szeparációs szorongása, tehát csak anya kell neki… Ráadásul kint kezdett el járni, így nem győztem utána szaladgálni – teszi hozzá mosolyogva. – Viszont nagyon jókat aludt a tengerparton, na és akkor nekem is volt lehetőségem napozni, olvasni, meg két mondatnál többet beszélgetni a családommal. De egy szavam sem lehet, mert Lizi egy igazán jó, alkalmazkodó gyerek. Ugye a munkánkból fakadóan nekünk a férjemmel azért kissé kaotikus az életünk. Hiányzik egy jól kialakított rendszer, ez Lizire mégsincs rossz hatással. Például beállt nála, hogy este fél tíz-tíz felé alszik el, így mi akkor megyünk át a másik szobába, hogy megcsináljuk a stúdiómunkáinkat. Több projekten is dolgozunk, ilyen a Sztárban Sztár, illetve a Megasztár. Mellette járjuk az országot fellépni – természetesen Lizi jön velünk –, plusz ott vannak a szinkronmunkák. Szóval mostanság csak pár órát alszom… Igazából nem is tudom, hogy vagyok még életben – neveti el magát. – Csodálkozom, hogy nincs bajom, ugyanis ilyenkor szokta azt mondani a szervezetem, hogy elég volt, ideje pihenni. Hát erre viszont még jó ideig nem kerül sor, de ez van. Ennek az egy hét nyaralásnak is örülök, hogy belefért.”

Olaszországban nyaraltak

Jön a igazi!

„Eddig nekünk csak polgári esküvőnk volt, de szerettük volna egy igazit is, ahol velünk ünnepelhetnek a szeretteink – mondja Viki. – Ezt szervezzük most, és hát nem egyszerű, még úgy sem, hogy van esküvőszervezőnk. De haladunk, megvan a helyszín, a menü, a torta, és épp az ültetést csináljuk.”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!