Hazai sztár

Árpa Attila és Dobó Kata házaspárt alakít az RTL új sorozatában: „Mélyebben is tudunk együtt rezegni”

Javában készül az RTL új sorozata, a Pokoli rokonok. A csatorna korábban bejelentette, hogy a főszereplő házaspárt a két színész formálja meg, most azonban az is kiderült, kik játsszák majd a gyerekeiket.

Dobó Kata alakítja a családanyát, aki nehezen viseli a vidéki körülményeket, és mindent megpróbál elkövetni, hogy visszamehessen a fővárosba. „Árpa Attilá­val már sokadik alkalommal játszunk férj-feleséget, komfortosan vagyunk egymással. Nagyon kíváncsi voltam a ’gyerekeinkre’, és azt kell, hogy mondjam, tökéletesen sikerült a casting! Már az elejétől kezdve éreztük, hogy tényleg tudunk családként együttműködni, vesszük egymás humorát, de ennél mélyebben is tudunk együtt rezegni – magyarázza a színésznő. – Nagyon tehetséges, kéményen dolgozó fiatal színészek, örülök a közös munkának.”

„Tényleg testvéri lett a kapcsolatunk”

Adányi Alex személyesíti meg a család fiúgyerekét. „Virággal már többször dolgoztunk együtt, Dobó Katával és Árpa Attilával viszont ez az első közös munkánk. Mindketten nagyon alázatosak, profik, lenyűgöző munkamorállal dolgoznak, és azt kell mondanom, hogy hamar kiderült: jól működünk együtt családként – mondja Alex. – Nem ez az első sorozatszerepem, és eleinte féltem tőle, hogy majd beleragadok egy skatulyába, ezért próbáltam tudatosan dolgozni ez ellen. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy az RTL nagyon sok lehetőséget ad, és különböző, szélsőséges karakterekben próbálhatom ki magam, amiért nagyon hálás vagyok. Virággal ez a sorozat még közelebb hozott minket egymáshoz, tényleg testvéri lett a kapcsolatunk, forgatási szünetekben is ugratjuk egymást. Ez a nyár most a melóról fog szólni, de egyáltalán nem bánom. Elképesztően feszes a tempó, de nagyon gyorsan haladunk.”

Virág és Alex Dobó Kata és Árpa Attila gyerekeit alakítják a sorozatban

„Árpa Attila nem akarta, hogy bajunk essen”

Fiatal kora ellenére Pásztor Virág valódi sorozatveteránnak számít. Ő a Guba család lánygyermekét alakítja majd. Először a Barátok közt Berényi Timijeként láthattuk őt, de szerepelt a Keresztanyuban, a Hotel Margaretben, a Ki vagy te-ben és a Gólkirályságban is.

A Hotel Margaret sorozatban is együtt szerepeltek

„Ez az ötödik sorozatfőszerepem, de most is ugyanazzal a lelkesedéssel tudom belevetni magam a munkába, mint a legelső munkanapomon. Élvezem, szeretem a forgatásokat, mert minden alkalommal csodálatos embereket ismerhetek meg, és közösen alkotni is mindig öröm. Persze nem tagadom, nagyon kemény feladat ez, kritikus a tempó. A legforróbb nyári napokon is forgatni kell, de a munka végeztével mindig azt érzem: feltöltődtem, és tele vagyok büszkeséggel. Arról nem is beszélve, hogy mindig a nehéz helyzetek szülnek igazi, összetartó közösséget. Azt kell mondanom, hogy igazán jó csapat a miénk. Szakmailag és emberileg is nagyon jól sikerült a szereplőválogatás. Alexszel már több sorozatban dolgoztunk együtt, és tényleg ott vagyunk egymásnak, számíthatunk a másikra a nehéz helyzetekben, és adunk egymás véleményére. De ha a szituáció megengedi, akkor persze húzzuk egymás agyát. Mintha tényleg testvérek lennénk. Dobó Kata az első naptól kezdve olyan, mintha a mentorom lenne. Az élet minden területén számíthatok a tanácsaira. Árpa Attila is vérbeli profi, ugyanakkor nagyon figyel ránk, az egyik forgatásra például nyakba akaszthatós ventilátorral lepett meg minket, nehogy bajunk essen a kánikulában. Hálás vagyok, hogy velük forgathatok, jó lenne ellesni tőlük azt a profizmust, amivel minden helyzetben helytállnak.”

A családfő

A családapát, Guba Antalt Árpa Attila formálja meg. Az általa alakított a karakter megszokta a budai luxuséletet, de kénytelen vissza­látogatni szülővárosába, Pantallósra. És itt kezdődnek a bonyodalmak…

Kiemelt kép és fotók: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!