Van egy dala, amelyhez videóklip is készült, Csak egy hős a címe, és a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet. Azt gondolom, Kátya hősként küzdött a betegségével.
Hrutka Róbert: Ahogy végigcsinálta a betegségét, szerényen, visszahúzódva, még az utolsó napjaiban is reménykedve, igen, egy hős volt. Orvos barátja végig mellette volt, mindig elmagyarázta, mi a következő lépés, mire készüljön. Ő talált rá mindig a következő kezelésekre. De úgy gondolom, Kátya a szíve mélyén felkészült arra, hogy egyszer vége lehet. Valószínűleg azért is keresztelkedett meg.
2018-ban találkoztam Kátyával az Onkológiai Intézetben, jött velem szemben. Megörültem neki, de ő lehajtotta a fejét, jelezve, nem akar még köszönni sem… Természetesen tiszteletben tartottam a jelzését.
H. R.: Senkivel, még a közeli barátokkal sem igen beszélt a betegségéről. Amikor 2018-ban bent volt a kórházban, én vittem haza. Azt mondta, menjünk be az intézet udvarán lévő kápolnába. Meggyújtotta az összes mécsest, és imádkozott, pedig akkor még nem is tudta, milyen nagy a baj.
Ön hívő ember, mit gondol az elmúlásról?
H. R.: Kátya halála előtt egy hónappal az édesapámat temettem el. Igen, hívő, de istenfélő emberből lettem azzá. Régebben még kérdőre vontam őt, de az, aki akkor voltam, mára már térdre hullt bennem az alázat oltárán. Tudom, mit jelent egy családtagunkért imádkozni akkor, amikor úgy érezzük, itt már csak a csoda segíthet. Mi megtettük, és valóban megtörtént a csoda. Én azóta mindennap próbálom meghálálni – a dalaimban, azzal, ahogyan élek, ahogyan gondolkodom –, hogy ez megtörtént velünk. Egyébként is hiszem, hogy pár jó hang is képes megváltoztatni a világot, mert a zene pont olyan, mint az élet. Megírjuk, eljátsszuk, és nem marad utánunk semmi, csak a dal. Nem mindegy, mit hagyunk itt magunk után. Ha tudunk valami olyat csinálni, amivel kicsit közelebb kerülhetünk egymáshoz, függetlenül attól, ki milyen vallású, mit gondol a politikáról, akkor tettünk valamit a jó ügyért. Sokan kiálltak Kátya gyógyulásáért, együtt drukkoltunk neki, hiszem, hogy ennek a felé áradó szeretetnek gyógyító ereje volt. Ő lett a híd ember és ember között, ahol mindenki azt érezte, nemcsak őt, hanem önmagából is megmenthet egy darabot. Azt a darabot, ami képes küzdeni egy közös ügyért, képes kimutatni a szeretetét, képes valóra váltani a csodákat. Kátyánál sajnos az idő legyőzött minket, de mégis minden egyes perc és óra megérte, ami érte történt.
Amikor elment, ön ezt írta ki a közösségi oldalára: ilyen hangos még nem volt a csend!
H. R.: Azzal, hogy elment, elveszett belőlem is valami. Ebben a csendben talán könnyebb lesz újra önmagunkra találni, vagy meglelni azt, amiről úgy hisszük, elveszett. Kátya a halálával elvitt magával valamit, ami tele volt energiával, mosollyal, zenével, amit nem látunk, csak érzünk, mert átölel és észrevétlen körbevesz minket.
Kátya zárkózott volt, ön is éppen ilyen.
H. R.: Csak a színpadon tudok feloldódni, ahogyan ő is. Gyerekkoromban sokat betegeskedtem. Egy betegségnek köszönhetően elvesztettem a hallásom, ezért meg kellett műteni mindkét fülemet, hat és fél éves koromig nem tudtam beszélni rendesen. Az orvos azt mondta, a hallásom már nem lesz jobb, legfeljebb zenész nem leszek. Mégis az lettem. Sokat voltam a nagymamámnál, és volt ott egy régi hamis hangversenyzongora. Leültem mellé, és próbáltam saját dalokat kitalálni. Olyankor azt éreztem, kinyílik egy titkos ajtó, ahová ha belépek, én is hangokká változhatok, és ez elég volt a boldogsághoz. Olyankor megszűnt körülöttem a világ, és önmagam lehettem. Arra is rájöttem, nem a cél a fontos, hanem maga az út. És ezen az úton csak hálával tartozom a feleségemnek, akivel gimnazista korunk óta ismerjük egymást. Tizenévesen a gimiben kértem meg a kezét. Akkor faképnél hagyott, és egy évig szóba sem állt velem. Azt gondolta, nem vagyok normális, de végül mégiscsak ő lett a feleségem. Miatta válhattam azzá, akinek gyerekkoromban megálmodtam magam. Minden fontos döntésemben számíthattam rá. Volt idő, amikor éjt nappallá téve dolgoztam, akkor jöttem rá, hogy vissza kell szereznem önmagamtól az időmet, ha úgy tetszik, vissza kell vásárolnom. Előtte azt gondoltam, korlátlan időm van. Aztán amikor azt éreztem, hogy erre rámehet az egészségem, és rezgett a léc, akkor minden időt elkezdtem bánni, amit előtte nem azokkal tölthettem el, akik a legfontosabbak nekem. Kátya halála végképp rádöbbentett arra, hogy nagyon kevés időnk van itt, a földön. És ami van, azzal úgy kell gazdálkodni, hogy amikor a végén lepereg a film, legyen miért érdemes végignézni.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
