Hazai sztár

Cserna Antal lánglovag lett: önkéntes tűzoltóként segíti a profik munkáját

Miután kiderült, hogy lakóhelyén kevés a tűzoltó, nem sokáig habozott, kiképzésre jelentkezett, és ma már bevetésre kész.

Cserna Antal közismerten nem kérkedő típus. Ám miután véletlenül megláttuk a Készenléti Pesthidegkúti Önkéntes Tűzoltóegység tagjainak tartott eligazításon, ahol éppen egy kerületi rendezvényre készültek, lelkesen mesélte el önkéntes tűzoltóságának történetét.

„Az unokám megfiatalít”

„Tavaly augusztusban, amikor a polgármesterünkkel, Őrsi Gergellyel beszélgettem, elmondta, hogy a kerületben kevés a tűzoltó. Feladat viszont van bőven. Sok minden érdekel a világból, nyitott vagyok az újdonságokra. Így bár csak ötvenöt éves korig lehet hivatásos tűzoltó vizsgát tenni, az önkéntességnek nem volt akadálya. Ezért belevágtam a képzésbe, és sikeres vizsgát tettem. Csakúgy, mint még néhányan a helyi közösségből. Hatvanegy évesen azt érzem, hogy még rengeteg energia van bennem. Otthon, a ház körül is sokat dolgozom, szívesen szerelgetek, a létrára mászás is megy még, bírom szuflával. A tizenöt hónapos unokám, Bendegúz kifejezetten megfiatalított.”

Feladat van bőven

Elsőre furcsának tűnt a megannyi sikeres színpadi szerep vagy éppen A mi kis falunkbeli püspök segédje karaktere után súlyos tűzoltó védőfelszerelésben látni, de az élet ismét bebizonyította, hogy nincs nála jobb forgatókönyvíró. „Hatfős egy raj, a miénkben van két volt hivatásos tűzoltó és önkéntes tagok is vannak. A parancsnokunk, Horváth Gyula fogja össze a csapatot. Én mindenkitől nagyon sokat tanulok és ezáltal önmagamról is” – magyarázza.

Cserna Antal önkéntes tűzoltónak állt (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Mivel az önkéntesek elfoglalt, dolgozó emberek, akik szabadidejükben segítenek másokon, riadólánc esetén azok mennek bevetésre, akik épp ráérnek. És itt nem csak a tűzoltásra kell gondolni. „Tűz esetén a hivatásos kollégák végzik a tűz megfékezését, mi olyankor a helyszín felderítésében, biztosításában és vezetékek lefektetésében tudunk segíteni. A tömlők szakszerű elrendezését például sokáig gyakoroltuk. Részt veszünk a vihar utáni kármentésekben, vízszivattyúzásokban, autók és állatok mentésében, valamint eltűnt személyek keresésében, ahogyan számos gyerekprogramban is. Bemutatjuk a tűzoltóautót, és biztosítjuk az ügyességi feladatokban való részvételt…” – sorolja Cserna Antal. A rajban van alpinista és mászóvizsgával rendelkező csapattag, így sokrétűen bevethetőek. Szükség esetén pedig a kutyás mentők is csatlakoznak hozzájuk.

Fiatalon ejtőernyőzött is

Tűzoltónak lenni még önkéntes alapon is nagy felelősséget jelent. Vajon egy színművész hogyan tudja ezt beilleszteni a mindennapjaiba? „Sajnos nincs sok szabadidőm, de ha ráérek, szívesen megyek. Tavaly először egy Mikulás-programon voltam. Aztán egy idős bácsi szétégett kályhájánál és kéménye rendbetételénél segédkezett a csapatunk. Nemrég pedig, amikor egy aknába esett kiskutyát mentett az egységünk, én a háttérből telefonon tudtam segíteni a gazdái keresésében.” Természetesen tudja, hogy bármikor adódhat meredekebb helyzet is. „Ifjabb koromban 800 méterről ugrottam ejtőernyővel és búvárkodtam is. Így talán helyt tudok állni nehezebb szituációkban is” – mondja elszántan. Felesége, Szalai Kriszta színésznő és gyerekei természetesen teljes mellszélességgel támogatják, és nagyon büszkék a családfőre.

Egy színpadon a lányával

Feleségével, Szalai Krisztával három gyermeket neveltek. Középső lányuk, Lulu követte őket a művészi pályán, színésznő lett. „A Szegedi Pinceszínházban, Molière Képzelt beteg című vígjátékában együtt játszhatok a lányommal, Luluval. A ­rendező, Herczeg T. ­Tamás vetette fel az ötletet, és nagyon örültem neki” – büszkélkedik az édesapa. A premieren pedig természetesen ott izgult a család is.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!