Napi friss

Záray Márta és Kovács Erzsi – 35 éven át kitartóan gyűlölték egymást       

Féltékenység állt a háttérben, ám nem szakmai, hanem magánéleti!

A zenés szakmában annak idején mindenki tudta, hogy a két elképesztő tehetséggel megáldott énekesnő ki nem állhatták egymást, még egy műsorba sem lehetett őket meghívni, mert nem voltak hajlandók egyszerre megjelenni. Kovács Erzsi állította: ő semmi rosszat nem tett Záray Mártának, aki ennek ellenére kígyót-békát mondott a nála mindössze két évvel fiatalabb kolléganőjére. A rosszindulatú megjegyzések, a becsmérlő szavak előbb-utóbb visszajutottak az énekesnő fülébe, aki így meg sem próbálta rendezni viszonyát Záray Mártával, ezzel jó időre megpecsételve a kapcsolatot. Ugyanakkor ha személyesen találkoztak, nyoma sem volt az ellenszenvnek, a kulisszák mögött azonban mindenki tudta, borzasztó rossz viszonyt ápolnak.

Legendás kibékülésükre 1994-ben került sor a Friderikusz Show speciális adásában, a Békítő Show-ban. Itt derült ki az is, mi okozta a két énekesnő konfliktusát: egy időben az a hír járta Kovács Erzsiről, el akarta csábítani Záray Márta férjét, Vámosi Jánost. Ezt Záray Márta érthető módon nem nézte jó szemmel. „Soha nem volt az esetem a Vámosi, és ha el akartam volna csábítani, el is tudtam volna, mert nagyon szép lány voltam” – jegyezte meg a békítő műsorban Kovács Erzsi. Záray Márta nem maradt adós a válasszal: „Én nem tudom, hányadik házasságod van, de nekünk negyvenegy éves a házasságunk… Nem hiszem, hogy könnyű dolgod lett volna” – szúrt oda.

Az állítólagos csábításnak egyébként a szakmában is híre ment, amiről Kovács Erzsi azt hitte, Záray Márta terjeszti, csakhogy mint kiderült, maga Vámosi János pletykálta ezt… A két énekesnő végül elásta a csatabárdot, és a műsor végén – Vámosi Jánossal kiegészülve – elénekelték a Szeressük egymást, gyerekek című slágert.

Kiemelt kép: Hortolányi Anikó; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!