Hazai sztár

Bujtor István Menő Fejként James Bond babérjaira tört – Az első magyar akciófilm története

Ráadásul Az oroszlán ugrani készül nem is akármilyen sztárparádéval debütált.

Az oroszlán ugrani készül című alkotás ugyanis elsőként nyitott a nyugati típusú filmkészítés és közönségszórakoztatás felé. Mi több, ma is szórakoztató! Bár az 1969-ben készült akció-vígjátékot nem halmozták el díjakkal, a filmnek olyan érdemei vannak, amelyek még ötvenöt év távlatában is említést érdemelnek.

Pillanatkép a forgatásról – Dubrovnik, kikötő, 1968. Balra Medveczky Ilona, középen Révész György, a film rendezője

Egy náci exparancsnok és a szadista ügynöke

A történet szerint, amely vállaltan egyfajta James Bond-paródia, a világot nagy veszély fenyegeti: egy frissen szabadult háborús bűnös orvos tömegpusztító fegyverrel felérő szérumáért folyik a hajsza. Egy náci exparancsnok és szadista ügynöke megkörnyékezi a professzort, akit a lánya életével zsarolnak. Még szerencse, hogy a magyar rendőrség szuperügynöke, Menő Fej is rááll az ügyre. A nyomába eredő gengsztereket egy-két pofon vagy kütyü bevetésével intézi el, és közben mindig marad elég ideje a hölgyekre is. A Bujtor­ István által alakított magyar titkos ügynök, Menő Fej a jugoszláv rendőrség oldalán száll szembe egy nácikból álló bűnözőcsoporttal, hogy megszerezze a Dubrovnik közelében, egy sziklában elrejtett tömeggyilkos ampullát.

A rendező itt éppen Bujtor Istvánt instruálják

Lepipálta a kaszkadőrt

A filmet az akkori Jugoszláviában forgatták: a dalmáciai Dubrovnikban, valamint a hercegovinai Mostarban látványos tengerparti autós üldözéssel, szigetek közötti hajókázással és a történelmi óvárost bemutató helikopteres légi felvételekkel. Mivel az akcófilmben egymást követik az izgalmas jelenetek, a színészek kemény fizikai megpróbáltatásoknak voltak kitéve. Az akkor 26 éves Bujtor István remekelt a szuperhős titkos ügynök szerepében. Kevesen tudják, hogy a színész fizikai épségét is kockáztatta a forgatáson. Ahhoz a jelenethez, amikor Menő Fej egy felnyíló híd egyik oldaláról átugrik a másikra, a jugoszláv partner, az Avala filmgyár biztosított kaszkadőrt. A kaszkadőr meg is jelent, de amikor megtudta, miről van szó, kijelentette, hogy nem vállalja. Bujtor István „Utóvégre kosaras voltam!” felkiáltással végül maga csinálta meg az életveszélyes jelenete.

Madaras József a Hotel Kompas előtt – természetesen egy nyugati gépkocsival

Korabeli sztárparádé

A film korabeli hírességek garmadáját vonultatja fel, hiszen még Bujtort leszámítva is olyan legendák játszanak benne, mint Psota Irén. A magyar színjátszás történetének egyik legeredetibb és legsokoldalúbb tehetsége a szadista, mindenre elszánt Helgát alakította. A 2016-ban elhunyt színésznő bármilyen műfajban otthonosan mozgott, saját bevallása szerint azonban nem szerette a kis szerepeket. Ezt azzal magyarázta, hogy ő mindig teljes erőbedobással készül mindenre, hatalmas energiákat mozgósít, ami kis szerepek esetében nem mindig éri meg, mert olyankor gyakran nem térül meg a befektetett energia. Ez a bizonyos befektetett energia akkor is áradt belőle, amikor a film egyik legemlékezetesebb jelenetében különös élvezettel a szemében korbácsolja meg a félmeztelen női főszereplőt, Medveczky ­Ilonát. Rajtuk kívül egyébként a világhírű bokszoló, Papp László is feltűnt a történetben, aki ezúttal a rossz oldalon állt, merthogy egy Pikó nevű gengsztert alakított. Medveczky és Bujtor között szemlátomást működött a kémia a filmvásznon, a későbbiekben a Csak semmi pánik… (1982) című krimivígjátékban is együtt szerepeltek.

A híres korbácsolós jelenet próbája: Psota Irén, Medveczky Ilona és Révész György rendező

Örökzöld lett

A James Bond-filmek akció- és vígjátéki elemeit is alkalmazó film Magyarországon nagy sikert aratott, hiszen az 1960-as és 70-es évek Magyarországán Bond-filmeket politikai okokból nem mutattak be. A film DVD-változatát 39 évvel az ősbemutató után, 2008-ban adták ki az eredetivel azonos címmel. Az alkotás egyébként retró filmként is megőrizte népszerűségét, noha technikája, tempója, humora (a jelenkori csúcstechnikás, látványos effektek és gegek tükrében) inkább vicces, mint lélegzetelállító.

Kiemelt kép és fotók: Fortepan/Révész György

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!