Hazai sztár

Kiss Ernő Zsolt: „18 év után is tetszeni akarok a feleségemnek”

A színész és Nyári Darinka sziklaszilárd kapcsolatát semmi nem tudta megingatni, pedig nem egy ember igyekezett közéjük állni.

A 39 éves színész úgy érzi, feleségével az ég is egymásnak teremtette őket, noha időbe telt, míg barátságuk igaz szerelemmé alakult. „A Madách Színházban ismerkedtünk meg, ahol akkoriban én még táncosként dolgoztam. Tulajdonképpen barátságnak indult a kapcsolatunk, egy idő után azonban mindketten rájöttünk, hogy ebben valószínűleg sokkal több van, mint gondoltuk. Egyre több időt töltöttünk együtt, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mígnem Darinka az egyik közös előadásunk után felvetette, mi lenne, ha hazakísérném, és beülnénk a helyi gyorsétterembe. Habozás nélkül igent mondtam, persze sejtettem, hogy ez csak egy csel a részéről, lévén, hogy olyan késő este már nincs is nyitva az étterem. Persze hogy zárva volt – kezdi nevetve Ernő. – Maradjunk annyiban, nem bántam meg, hogy így alakult. Onnantól lőttek a barátságunknak! Nem akartuk nagy dobra verni a színházban, hogy együtt vagyunk, de azzal talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a művészi berkekben nincs olyan, amiről ne pusmognának egyből az emberek.”

Barátságnak indult a kapcsolatuk (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

„A lelki abúzusnak nincs határa”

A pusmogást valóban nem tudták elkerülni, igaz, a rosszindulatú megjegyzéseket nem a kollégáktól, sokkal inkább ismeretlen, arctalan kommentelőktől, szorgalmas fotelhuszároktól kapták. Míg Darinkát azzal bántották, hogy nem elég csinos jóképű urához, addig Ernőt sokan papucsférjnek titulálták. „A feleségemet leginkább akkor érték támadások, amikor jobban előtérbe kerültem a Jóban Rosszban című sorozatnak köszönhetően. Szegénykém akkoriban sokszor megkapta, hogy a filmbeli partnerem, Bugár Anna sokkal jobban illene hozzám, mint ő, aki egyébként sem elég jó csaj hozzám – vallja be a színész, aki nem tagadja, Darinkának időbe telt, míg megküzdött a sértő megjegyzésekkel. – Nincs mit szépíteni, ez egy szóbeli bántalmazás. Nem tudom, hogy jönnek ahhoz az emberek, hogy ilyeneket mondjanak. Számomra Darinka a legcsodálatosabb nő, és ez nem vita tárgya. Persze volt, hogy én is megkaptam a magamét, engem sem kíméltek. Amikor az Ázsia Expresszben szerepeltünk, például én voltam az ország papucsférje… Most erre mit lehet mondani komolyan? A lelki abúzusnak nincs határa.”

Zoéval az Indiana Jones-film bemutatóján (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

„Szeretnénk látni felnőni az unokáinkat”

Bár a támadó kommentek sokáig záporoztak, Ernőéket egy idő után már nem érintették meg a rosszmájú megjegyzések. Egyedül önmaguknak és egymásnak szeretnének tetszeni és megfelelni. „Nem lettek önértékelési problémáink, noha Darinka drasztikus fogyását sokan ennek tudták be. Elárulom, a mocskolódásoknak semmi köze az életmódváltásához. Inkább csak mindketten tudatosabban élünk, hisz negyven év környékén, ha tetszik, ha nem, jobban oda kell figyelni magunkra, a testünkre, az egészségünkre. Mert nemcsak a lányunkat szeretnénk látni felnőni, hanem majd az unokáinkat is – jelenti ki az édesapa. – Aztán ott van persze az is, hogy 18 év után is tetszeni akarok a feleségemnek. Elég hiú vagyok, a jövőben is szeretném megőrizni a formámat, ehhez pedig elengedhetetlen egyfajta fegyelmezettség. Sőt! Még Darinkát is megkértem, hogy ha esetleg nem venném észre magamon, hogy elszálltak velem a kilók, akkor pirítson rám, és szóljon, hogy szedjem össze magam, csináljak pár felülést. Eddig még nem kellett figyelmeztetnie, de nem félek, őszinte csaj, úgyis az arcomba mondja! Sokakkal ellentétben…”

Együtt a család Disneylandben (Fotó: Archív)

Megtartották az ígéretüket

A házaspár még az Ázsia Expressz során kislányuktól távol fogadta meg, ha hazatérnek a kalandrealityből, megajándékozzák Zoét egy mesés utazással. „Szerettük volna megköszönni Zuzunak a kitartását, támogatását, úgyhogy elmentünk a párizsi Disneylandbe, és csodálatos napokat töltöttünk Franciaországban.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!