Curtis: „Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szeretnek, megbecsülnek”
A rapper arról mesél, mi jelentett számára kapaszkodót, amikor távol kellett lennie a szeretteitől.
A The Voice második adásában különös jelent szemtanúi lehettek a nézők. Az LZ művésznéven induló rapper ugyanis Curtis egyik számát, a Lehetne újra februárt adta elő új, meglehetősen kemény, agresszív köntösbe öltöztetve a lírai szerzeményt. Curtis megdöbbent a produkción, és később elárulta, azért is esett neki rosszul az, ami történt, mert ez a dal különleges helyet foglal el a szívében: az elvonón írta, amikor tudta, hogy februárban térhet majd vissza akkori szerelméhez.
Ajándék az élettől
„A versenyző nyilván nem azzal jött ide, hogy tönkre akarja tenni a dalomat, de ahogyan megdicsérünk egy-egy előadót, ugyanúgy őszintén azt is el kell mondanunk, ha valami nem működik. Szerintem ezt nem lehet elmismásolni – mondja a coach. – Ha tudod, hogy ott lesz az az ember, akinek a dalát előadod, akkor a dalnak és a szerzőnek meg kell adni a kellő tiszteletet. Az életemnek, a karrieremnek ez egy emblematikus dala, amit ráadásul életem egyik legrosszabb szakaszában írtam, és különösen fontos számomra. Bevallom, nekem kezdettől terápia a dalszövegírás, a zene, és átsegített a legsötétebb órákon. Az, hogy kiírhatom magamból a jó és rossz dolgokat, hatalmas ajándék az élettől.”
Mint egy Újpest-meccsen
Curtis egyébként láthatóan lubickol a coach-szerepben. „A forgatások még annál is jobbak, mint amire számítottam. Nekem fontos, hogy jól érezzem magam abban, amit csinálok, különben elmenekülök. Kevés olyan helyzet van, amiben jól érzem magam, de a The Voice ilyen. Olyan érzés, mintha a színpadon énekelnék, vagy az Újpest-táborban szurkolnék egy meccsen – mondja. – Otthonosan mozgok ebben a közegben, ez vagyok én. Itt senki sem várja el tőlem, hogy megerőszakoljam magam, hogy másnak mutassam magam, mint aki vagyok, ösztönösen dönthetek. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szeretnek, akik adnak a szavamra, akik megbecsülnek.”
Erős versenyszellem
A második adás az első komolyabb konfliktust is meghozta a coachok között. Curtis és Manuel kölcsönösen blokkolták egymást, így hiába fordultak meg, egy-egy tehetséges előadó nem választhatta őket. „Ez egy verseny, és a sportmúltamból fakadóan bennem erős a versenyszellem, a győzni akarás – magyarázta az egykori labdarúgó. – Szerintem kellő tisztelettel vagyunk egymás iránt a coachtársaimmal, és ebbe belefér, hogy néha froclizzuk egymást. Én is beszólogatok Manuelnek, és ő is nekem, de szerintem a coachok személye szakmailag megkérdőjelezhetetlen.”
Kiemelt kép: RTL