Hogyan tekint a 25 évvel ezelőtti önmagára?
Till Attila: Akkor született az első gyermekem, Andorka. Egy pici lakásban laktunk 40 négyzetméteren. Néha felelevenítjük a feleségemmel, hogy milyen furcsa dolog ez: abban a kis lakásban ugyanolyan boldogok voltunk, mint most, amikor több pénzünk van, nagyobb házunk, és utazhatunk. Ha jókor jön egy gyerek, az áldás. Mi akkor nagyon boldogok voltunk, kifejezetten romantikus volt az életünk, emlékszem, sokat gitároztam a gyerekemnek. Egy idilli képet látok, ha visszamegyek 25 évet az időben. Viszont ha ezt nézem, mégsem változott sokat az életem. Akkoriban a TV3-ban dolgoztam, ahol a fennmaradásért küzdöttünk, és közöm sem volt a nagy tévéshow-k világához. De aztán pontosan tudtam például, ki az a Liptai Claudia. Néztem tévét. Amikor 2002-ben találkoztunk, én már láttam őt a Csííízben és a Találkozások magazinban. Szerintem az nagyon jól állt neki. Claudia maga az élet. Ez volt róla a véleményem akkor is, és ez a mai napig nem változott.
Tenne valamit másként ebből a 25 évből?
T. A.: Az internetes dolgokba hamarabb belekezdenék. Ebben lassú voltam. Sok mindent csinálok, és azt hiszem magamról, hogy elég gyors vagyok, de az online térben le vagyok maradva. Nem vettem fel elég gyorsan a fonalat. A filmezésben sem várnék ennyit, ott is gyorsabb lennék. De szerencsére elég jó az életem ahhoz, hogy ne kelljen azon morfondíroznom, mit csinálnék másként.
És ha a következő két és fél évtizedre tekint?
T. A.: Nagyon jó volt ez a 25 év, és tudom, hogy a következő 25 év már vérre fog menni, fájdalmasabb lesz. Most arra gondolok, hogy 75 évesen is szeretnék majd ugyanilyen lenni, de egyáltalán nem biztos, hogy ezt meg tudom valósítani. Lehet, hogy akkor már leülök egy székre, és egy daru segítsége kell majd, hogy felhúzzon. Nekem az az érzésem, hogy ugyanaz az ember vagyok, mint 25 éve. Amikor a gyerekeim mennek bulizni a városba, a mai napig rácsodálkozom, hogy nem én vagyok az, aki a nyakába veszi a budapesti éjszakát.
Mi ennek a 25 évnek a tanulsága?
T. A.: Rájössz, hogy csak magadra számíthatsz, hogy a tévécsatornák, a cégek nem védenek meg, magadnak kell küzdeni. Már nincsenek köztünk a szüleim, hogy megvédjenek, most már én lettem a pajzs, akinek védenie kell a szeretteit. 25 éve még főztek rám, apám húslevessel várt, most már nekem vagy a feleségemnek kell megfőzni.
Kiemelt kép: TV2
