Hazai sztár

Polyák Lilla és Gömöri András Máté: „Szeretnénk egy olyan világban élni, ahol mindenki úgy boldog, ahogy akar”

Sokan egy lyukas garast sem adtak volna azért, hogy ők ketten együtt maradnak, de az idő őket igazolta: kapcsolatuk immár hét éve tart.

Nem minden szerelem indul úgy, mint a mesében. Van, hogy a pároknak meg kell küzdeniük a múltban vállalt felelősségeik terheivel, a személyiségükből fakadó nehézségekkel, de még a teljes környezetük lenéző fejcsóválásával is. Lilla és Máté kapcsolata azonban minden próbát kiállt. Mára összeházasodtak, és el sem tudják képzelni egymás nélkül az életüket.

Büszkék rá, hogy tudnak veszekedni

„Már nem húzom fel magam, csak elnéző mosollyal dőlök hátra, amikor ennyi külön-külön és közösen elért eredményünk, sikerünk után még mindig az a két legfontosabb kérdés velünk kapcsolatban, hogy nagy köztünk a korkülönbség, és mikor lesz közös gyerekünk – mondja elgondolkodva Polyák Lilla. – Ennél sokkal lényegesebb az a rengeteg lelki munka, amivel az évek alatt összecsiszolódtunk. Mindketten lobbanékony természetűek vagyunk, így hát igen olaszosan élünk. Kezdettől voltak és vannak is viták, veszekedések köztünk és talán furcsán hangzik, de büszkék vagyunk arra, hogy tudunk veszekedni. A korábbi párkapcsolatomban megtanultam, egy házasság halála, ha a felszínen úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, közben pedig állnak a kések a levegőben. Így hát nálunk az első perctől nyílt kommunikáció folyt, még akkor is, ha ez mindkettőnknek jelentett nehéz perceket.” „Amire büszke vagyok, hogy este, mire eljutunk az ágyig, mindig jóban vagyunk, haraggal sosem fekszünk le – veszi át a szót Máté. – Persze sokat dolgoztunk azért, hogy ez így legyen. A kapcsolatunkba mindketten hoztuk a saját múltbéli sebeinket, plusz Lillával együtt rögtön kaptam két gyereket is, ami egy 23 éves srácnak több mint kihívás. Előadás után nem piálni mentem, hanem rohantam haza Harry Pottert olvasni, mert a fiúk addig nem voltak hajlandók elaludni, míg nem ért haza mindenki. Közben a szakmában sugdolóztak rólam, hogy Lilla hátán akarok felmászni, ami bántott. Akkortájt mondta nekem, nagyot néz majd mindenki, ha egy nap nem te leszel Polyák Lilla párja, hanem én leszek Gömöri András Máté felesége” – mondja a színész, aki sokáig küzdött a sztereo­típiákkal, akárcsak Lilla. Mára megtanulták kizárni a rosszindulatot. „Azért szeretnénk egy olyan világban élni, ahol mindenki úgy boldog, ahogy akar, és a környezet nem tör pálcát fölötte csak azért, mert az élete nem az általános közízlés szerint alakult” – teszi hozzá Lilla.

Fotó: Borzi Vivien

Örülnek egymás sikereinek

Lilla és Máté kapcsolatának alappillére egymás kölcsönös támogatása. Mióta Máté a színészet mellett testépítéssel is foglalkozik – két éve Las Vegasban profi minősítést szerzett –, Lilla az esti színházi előadás után otthon, éjjelente főzi neki a speciális edzőkosztot, elkíséri a versenyekre, és tartja benne a lelket, amikor a diétától legyengülve, ámde kellően szálkás izomzattal színpadra áll. Az is megesett, hogy Amerikában egy vasaló talpán főzött rizst a férjének. „A kapcsolatokban sokszor gond, hogy az egyik azt sem tudja, mit csinál a másik, mert azonkívül, hogy együtt alszanak és gazdasági egységet képeznek, semennyire nem látnak rá egymás életére, gondolatvilágára – vélekedik Máté. – Mi nemcsak a házasságunkban és a családi életünkben, hanem a céljainkban is együtt vagyunk, ez közös, és egyéni célok esetén is így van. Lilla mellettem úgy beleásta magát a sport rejtelmeibe, hogy hamarosan ő is versenyezni fog. Amikor pedig ő készül egy fontos szerepre – mint például tavaly az Elisabeth esetében Kecskeméten –, együtt elemezzük szerteszét a karaktert, és amikor ott ülök a premieren a nézőtéren, nekem is pontosan úgy a torkomban dobog a szívem az izgalomtól, mint Lillának a színpadon. Egymás sikerét a sajátunkként éljük meg.” Lilla imádja a hivatását, ugyanakkor szeret otthont teremteni, hátország lenni, a Máté sportfelkészülésével együtt járó feladatokat nem teherként éli meg. „Ha legördül a függöny, én nagyon szeretek édesanya és feleség lenni. Nekem középtávon sem okozna frusztrációt, ha csak a férjem és a gyerekeim támasza lennék. Most új időszakot élünk, amibe még nem szoktunk teljesen bele. A nagyfiam, Zsombor nagyon ügyesen összehozott magának egy amerikai ösztöndíjat, ott egyetemista, így már csak az elsőéves gimnazista Bulcsú van velünk. Az esetek többségében az anyai gondoskodásom rajta élem ki. Mindannyian várjuk a szünidőt, hogy újra együtt legyen a család” – meséli Lilla.

Már nem félnek a változástól

Máté nyár végén töltötte be a harmincat, és a sorstól különös „ajándékot” kapott. Éppen Janza Katát kísérte ki a házibulijukból a kocsijához, amikor rosszul lépett, és eltört a bokája. A banális sérülés hónapokra kivonta őt a színházból, és két televíziós produkciót is vissza kellett mondania. „Ez mind anyagilag, mind érzelmileg rendkívül megterhelő volt – meséli. – Lilla odaadó gondoskodása és hogy minden területen tartotta a frontot, ahol én nem tudtam, rengeteget segített. A sportnak és a kiegyensúlyozott házasságunknak köszönhetően az elmúlt években nagyon megedződtem lelkileg. Míg régen ilyen helyzetben azonnal az alkohol és a pecabot után nyúltam volna, most ilyesmire nem is gondoltam. Helyette elkezdtem online oktatásban személyi edzőnek tanulni, és elhelyezkedtem üzletvezetőként egy sport- és táplálék-kiegészítőket forgalmazó cégnél. A gyenge pontom, hogy nem viselem túl jól a változást, épp ezért, hosszan érlelek döntéseket, de láthatóan ebben is fejlődöm. Egyre inkább képes vagyok gyorsan reagálni a változásra. Egyre kevesebb bennem a szorongás, vélhetően azért is, mert érzelmileg biztonságban érzem magam.” „Korábban én is tartottam a változástól, de ez mára – köszönhetően annak, hogy teljesen más, mégis sokkal boldogabb életet élek, mint tíz éve – gyökeresen átalakult bennem. Jöhet bármi, megbirkózom vele, csak legyenek körülöttem azok, akiket szeretek. Ki tudja? Amerre a világ tart, könnyen megeshet, hogy leszünk mi még egy másik kontinensen nyugdíjasok” – búcsúzik mosolyogva Lilla.

Fotó: Borzi Vivien

Színésznőből erőemelő?

Az elmúlt években a család minden tagja szerelmese lett a testépítésnek és az erőemelésnek. Lilla soha nem gondolta volna magáról, hogy ilyesmivel fog foglalkozni, de nagyon megtetszett neki, ahogyan a nagyobb súlyok átformálják a testét. „Negyven felett az alakformáló torna vagy a kardio-mozgásforma már ahhoz is kevés, hogy szinten tartsam az izmaimat, nemhogy fejlesszem őket. Nem akartam ebbe beletörődni, így Máté hatására belevágtam az erőemelésbe. Az edzésektől nemcsak az izomzatom lett sokkal feszesebb, de úgy érzem, többet bírok, erősebb az immunrendszerem és jobb az általános teherbírásom is. Arról nem beszélve, hogy sokkal jobban állnak a ruhák! Mindenki megmosolyog, amikor nagy boldogan mutogatom a barátoknak, kollégáknak az újonnan létrejött bicepszemet” – nevet a színésznő, aki májusban indul élete első erőemelő versenyén.

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!