Milyen volt a 25 évvel ezelőtti Vastag Csaba?
Vastag Csaba: Kamaszként otthon, Veszprémben, a saját kis hálószobámban minden este azon elmélkedtem, hogy legyek világsztár. Volt már zenekarom, a rock különböző fajtáival kísérleteztünk. Egy padláson üvöltöztünk. Sokaknak az tűnt fel, hogy már akkor hangosabban tudtam kiabálni, mint az egész zenekar játszani, ezért lettem én az énekes. Középiskolás koromban már Németországban volt koncertünk. A jó visszajelzések aztán az énekesi pálya felé tereltek. Nyolcadikosként még orvos akartam lenni: baleseti sebész. Imádtam az adrenalint, olyan munkát akartam, amiben nagy a nyomás és a felelősség. Biológiából mindig jó voltam. Apukám szerves kémiával foglalkozott az egyetemen. Huszonéves koromban villamosmérnöknek, aztán műszaki menedzsernek tanultam, de akkor valójában már csak a zene érdekelt. Egy ponton a szüleim is kérdezték, hogy miért tanulok műszaki dolgokat, amikor gyakorlatilag csak a zenével foglalkozom.
Az igazi áttörést az X-Faktor hozta meg, de mi történt addig?
V. Cs.: Tizennyolc évesen azt mondtam a bandámnak, hogy menjünk fel Pestre, mert itt egy menedzser sem fog bekopogtatni az ajtón egy lemezszerződéssel. Senki nem akart velem jönni. Egyik napról a másikra éltem 1000 forintokból. Ha a szüleim kérdezték, persze mindig azt mondtam, hogy minden szuper, de valójában nem ment túl jól a szekér. Mindenféle alkalmi munkát vállaltam. Ingatlanokkal foglalkoztam, tudakozónál voltam, és minden pénzt, amit kerestem, próbáltam abba fektetni, hogy zenélhessek. Így figyeltek fel rám egyre többen. Aztán jött az X-Faktor, ami megváltoztatta az életemet.
Visszanézve erre a két és fél évtizedre, van olyan dolog, ami miatt a saját fejére kellene koppintania?
V. Cs.: Sok ilyen van, de lehet, hogy azt mondanám: „Csaba, csináld ugyanúgy!” Minden kellett ahhoz, hogy ma az legyek, aki vagyok. A rockzenészélet sok bulizással, sok ivással járt. Akkoriban a másnaposság mindig ismerős barátként köszöntött reggelente. Be tudsz kerülni egy örök buliba, aminek sosincs vége. Aztán 8-10 év múlva már ez elveszíti a varázsát. 35 év fölött péntekenként már nem éreztem a bizsergést, hogy a nyakamba kellene venni a várost. Színházban vagy a koncertek után mindig van mit megünnepelni: ha valami jól sikerült, akkor azt, ha valami nem, akkor az is alkalmat adott. De nem lehet örökké ugyanazt csinálni, az nem oké, ha negyvenévesen még azt csinálod, amit 18 évesen. Ha egész életedben azt tennéd, akkor úgy nézne ki, hogy 18 évesen még rocksztár vagy, 25 évesen még nagyobb sztár, 30 évesen már gyanús vagy, 40 felett pedig már azt mondják rád: züllött alak. Nemrég volt egy buli, úgy terveztük, hajnalig csapatjuk, de este 10-kor már mindenkit hívott a barátnője, a felesége, és indultunk hazafelé. Amikor a menyasszonyommal beszélgetünk a jövőről, akkor is előkerül ez a téma, hogy nekem már minden megvolt. Nem kell attól tartani, hogy ötvenévesen majd eszembe jut, hogy kimaradt az életemből a bulizás, a kocsmázás, hogy nem megyek haza. Ezeket én már unalomig csináltam. Már nem érdekelnek. Ma hazamegyek, és megtanultam értékelni az otthon csöndjét. Ezt most sokkal jobban szeretem.
40 évesen most volt az esküvője. Nem érzi úgy, hogy túl késői időpontra került a családalapítás az életében?
V. Cs.: Akkor lettem rocker, amikor nem volt menő, akkor lettem lógó gatyás deszkás, amikor már senki se csinálta, és akkor kezdtem popot énekelni, amikor már az elektronikus zene ment. Sose követtem a divatot. Mindig mindent később csináltam az életemben, mint mások. Nem követem a trendeket. Annak is örülök, hogy engem az X-Faktor nem 18 évesen, hanem 28 évesen talált meg. Addigra már sok mindenen túl voltam. És igen, most jutottam el oda is, hogy esküvőm legyen. Korábban nem akartam pusztán a társadalmi nyomásnak megfelelni, megházasodni. Azért most került rá sor, mert most érzem úgy, itt a megfelelő társ. Sok mindenben későn érek, ebben is. Most találtam meg azt a lányt, akivel szeretnék családot alapítani.
Kiemelt kép: Borzi Vivien
