Hazai sztár

Felföldi Anikó és Körmendi Vilmos – Közös kassza, külön ágy volt a hosszú házasságuk titka

Magánéletüket hét lakat alatt őrizték, és 53 éven át jóban-rosszban kitartottak egymás mellett.

Felföldi Anikó, az Operettszínház szubrettje és férje, Körmendi Vilmos zeneszerző között szinte már megmagyarázhatatlanul erős kötelék volt. Nemcsak magánéletükben, de munkájukban is tökéletes volt köztük az összhang, így nem csoda, hogy sokakat érdekelt, mi a házasságuk receptje. Ők azonban nem szívesen beszéltek magukról, csak ritkán engedtek betekintést mindennapjaikba.

„Zongorán is kísérgettem”

A két művész kapcsolata 53 éven át tartott, ebből 46 házasságban telt. Körmendi legénykorában az egykor patinás hotelben, a Margitszigeti Nagyszállóban dolgozott mint zongorista, és 1961-ben az egyik ünnepi estén csatlakozott hozzá az akkor még igencsak a pályája elején tartó Felföldi Anikó, aki énekhangjával szórakoztatta a nagyérdeműt. „Akkor kísértem először zongorán – idézte fel megismerkedésük estéjét a férj évekkel később egy tévéműsorban, majd hozzátette: – Később is kísérgettem őt, de már nem zongorán.” Az első pillanattól óriási szerelem volt az övék, mégsem született gyerekük, de ennek okáról soha egyikük sem beszélt. Mégis rajongva szerették a másikat, egymásnak éltek, és mindkettejüknek ugyanolyan fontos volt a hivatása. Felföldi Anikónak a színház, Körmendi Vilmosnak pedig a zene. Szakmai útjuk gyakorta keresztezte egymást, a színésznőt nem egyszer férje segítette felkészülni egy-egy darabra. „Amikor egy szerep kapcsán megkértem, hogy korrepetáljon, segítsen felkészülni, azt felelte: nem lehet, mert akkor óhatatlanul rám erőszakolna olyan megoldásokat, amelyek nem belőlem fakadnak. Azt mondta, tanuljam meg a nótát úgy, ahogyan én gondolom, és ha már kész vagyok, akkor apróságokban szívesen segít. Ez a módszer megerősítette az önbizalmamat” – árulta el Felföldi Anikó egy vele készült interjúban.

1966-tól haláláig az Operettszínház tagja volt (Fotó: Fábián Olga/fotocentral.hu)

Győztes párbaj

A színésznő óriási sztárnak számított, talán épp emiatt óvta magánéletét a kíváncsi szemektől. Egyébként is zárkózott embernek tartotta magát. Ezért is volt üdítő kivétel, amikor férjével elfogadták a Házaspárbaj című műsor meghívását, és együtt szerepeltek a szilveszteri adásban 1987-ben. A felvételt a mai napig őrzi a legnagyobb videómegosztó portál. A Felföldi–Körmendi házaspár több akkori sztárpárral mérte össze tudását, többek között Pécsi Ildikóval és férjével, Szűcs Lajossal, valamint Tahi Tóth Lászlóval és első feleségével, a híres manökennel, Schmidt Beával. Felföldi és Körmendi a műsor elején közös produkcióval köszöntötte a közönséget, bár a hatás kedvéért szerepet cseréltek: a színésznő ült a zongorához, míg férje dalra fakadt. Vágó István a produkciójuk után meg is jegyezte, Anikó biztosan tanult zongorázni, legalábbis egészen addig, míg meg nem ismerte hivatásos zongorista párját. A házaspár egyébként remekelt a vetélkedőben, olyannyira, hogy végül meg is nyerték a versenyt. Ott is bebizonyították, szinte mindent tudnak a másikról. Akkor tudta meg például a közönség, hogy Felföldi Anikó egyik kedvenc édessége a gesztenyepüré, sokat is evett belőle egykor – igaz, ez alakján sosem látszódott meg. De arra is ott derült fény, hogy Körmendi Vilmos igényeihez igazodva külön ágyban aludtak, hogy kettejük közül a férj járatta többet a száját, és hogy közös kasszán éltek, még Körmendi pénztárcáján is gyakorta osztoztak.

Körmendi 34 éven át a Magyar Rádió Zenei Főosztályát vezette – a háttérben Bolba Lajos és Komjáthy György (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltan)

Napokig titkolta a halálhírt

Boldog, harmonikus házasság volt az övék, de közös életük végén komoly nehézségek elé állította őket a sors. Amikor Körmendi súlyos beteg lett, Felföldi Anikó már-már megszállottan ápolta őt három éven át. Hozta-vitte, emelte és etette rendületlenül. Senkit nem engedett férje közelébe, nem fogadott el semmilyen segítséget, mert az távol állt a személyiségétől. Egyszer azt mondta magáról: „Katona vagyok, a magánéletemben és a színpadon is szolgálok.” Amikor Körmendi örökre lehunyta szemét, a színésznő napokig senkivel sem osztotta meg a halálhírt. Erről Felföldi Anikó később így mesélt a Best magazinnak: „A férjem 2016-ban úgy ment el, hogy senki nem tudott róla. Aznap estre premierem volt, de nem lehetett látni rajtam, mi történt… De nem is ment el, még mindig jelen időben beszélek róla, annyira velem van. Közöttünk nem változott semmi, talán csak annyi, hogy hiányoznak a közös síelések, a vitorlázások. Ritka szerelem volt a miénk, 53 évet úgy éltünk le, hogy állandóan együtt voltunk.” Felföldi Anikó 2020 januárjában követte élete szerelmét a túlpartra.

Kiemelt kép: Förster Tamás/fotocenral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!