Hazai sztár

Fluor Tomi Majkáról: „Nincs igényem a barátságára, de úgy gondolom, ez kölcsönös”

Majkát nem értük el, Fluor azonban mesélt az újabb összetűzésről.

Egy évtizede már, hogy a Wellhello és Majka & Curtis, újabban Majka és a Ők formáció az ország legmenőbb két zenekara. Akár egymást követő 2-3 nap is képesek megtölteni a több mint tízezer fős Budapest Parkot. Sikerüket azonban olykor beárnyékolja a két frontember, Fluor és Majka háborúja, amit zenei díjak tucatja ide, rajongók milliói oda, egy kis tűzszünet után mindig folytatnak.

Támogatás nélkül

Fluor jól emlékszik, hogyan kezdődött a konfliktus, ugyanis szólóelőadóként akkoriban robbant be a köztudatba. „Már a Mizu sikere előtt megkaptam az első ’kedves’ szavakat Majkától, például, hogy vettem a nézettséget. Valahogy mindig talált hibát, és sose hitt abban, hogy amit csinálok, az tényleg sikeres lehet. Pedig nem volt az égvilágon semmim. Se pénzem, se kapcsolatom. Az első, YouTube-on feltűnt csodabogár voltam, és a Mizut nem játszotta a rádió, maximum csak lerövidítve. Aztán összeálltunk Diazzal, és jöttek a Wellhello sikerei, ami szerinte szintén azért történt, mert olyan támogatás volt mögöttünk, ami nekik sosem volt. Holott nemhogy támogatást nem kaptunk, egy rakat helyen tiltólistára kerültünk” – emlékszik vissza a rapper. És valóban, Majka egyik 2015-ös bejegyzésében, amikor a Wellhello Fonogram-díjat kapott, pontosan ennek a gondolatnak adott hangot. „Nagyon fáj, hogy vannak olyan együttesek, mint mi, akik negyedannyi támogatást sem kapnak, mint mások. 4 éve vagyunk ott minden játszási listán. Nagyon sok helyen legelöl, de soha semmilyen támogatást nem kaptunk a szakmától. Csak az irigység, meg a hátunk mögött sugdolózás jutott nekünk. Ha valahol valamit nyertünk, az mindig a közönség által odaítélt elismerés volt. Ezért hálásak is vagyunk, de ha úgy bántak volna velünk, ahogy most például a Wellhellóval, akkor sokkal zajosabb sikert is elérhetünk volna.”

Tomi 2015‑ben a Fonogram-díj-átadón (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Látszólagos béke

Ezután nem sokkal egy nagy kibékülésnek lehettünk szemtanúi, Majka ugyanis még abban az évben egy közös képet osztott meg, amin Curtis, Fluor, Diaz és ő is rajta vannak, láthatóan jókedvűen, barátságban. Mintha az ózdi rapper megenyhült volna… Persze azért egy fricskát odaszúrt a fotóhoz: „Tök menő szerintem a Punnany!” – kommentelte vicce­sen. Itt akár véget is érhetett volna a háború, a béke azonban csak látszólagos volt. Alkalomadtán azóta is kölcsönösen oda-odaszúrtak egymásnak. Ilyen volt például az is, amikor Fluor Majka és egy közismert politikus találkozásán csámcsogott, vagy amikor barátja, Istenes Bence YouTube-műsorában savazta Majkát. „Ja… Nagyon tetszik a zenéd, Majka, még több díjat érdemelnél” – mondta igencsak ironikus hanglejtéssel Fluor.

Majkának is nagyon szépen szalad a szekér – a Sztárban Sztár leszek! című műsorban zsűritag volt (Fotó: TV2)

Fontos a nyugalom

A nagyobb csetepaték azonban mostanában elmaradtak, mígnem Tomi ismét ledobta a bombát a Twitteren, amikor így kommentálta a Petőfi Zenei Díj szombaton kihirdetett győzteseit. „Megveregetik egymás vállát az elvtársak, a popzene meg közben elszalad, és bizonyít úgy igaziból is…” Majkának sem kellett több, és rögtön reagált, a privát közösségi oldalán gondolatait egyenesen Tominak címezve, arra utalva, hogy most Fluornak savanyú a szőlő. „Majka szerint ez ugyanaz a szituáció, mint hogy ő évekkel ezelőtt szóvá tette, nem azok a díjazottak, akik igazán megérdemelnék. Szerintem meg nem. De nem akarok vitát nyitni – magyarázza lapunknak a rapper, mi pedig azonnal emlékeztetjük, azért néha ő is szeret a nyilvánosság előtt fröcsögni, például Tóth Gabi Rolex órája kapcsán. – Én ott egy fontos, társadalmi kérdést véleményeztem, senkit nem hívtam ki a csatatérre. Az a baj, ha Majka valamit a fejébe vesz, az úgy van, és kész. A vita hevében pedig úgy bepörög, hogy nem lehet vele mit kezdeni, ami nekem már nem éri meg. Fontosabb a nyugalmam. De egyébként nincs akkora baj köztünk, mint sokan gondolják, ha fellépésen találkozunk, nem fordítjuk el a fejünket, vagy köpködünk a másikra. Köszönünk, poénkodunk, de barátok egész biztosan sosem leszünk. Hogy őszinte legyek, igényem sincs a barátságára, de úgy gondolom, ez kölcsönös.”

Kiemelt képek: RTL, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!