Hazai sztár

Rácz-Gyuricza Dóra az édesanyjáról: „Ő az én hősöm, amiért négy gyermeket felnevelt”

Mosolyognak, nevetnek, történeteket mesélnek. Emesén és Rácz Jenő feleségén látszik, hogy anya-lánya kapcsolatuk ideális.

„Emlékszem, óvodás voltam, és csíráztatott búzát ültettem anyunak, majd az oviban, miután elénekeltem neki az Orgona ága című dalt, odaadtam. Sokáig olyan kis bugyutának tűnt ez az egész, de most már alig várom, hogy Kami is búzacsírát adjon át nekem, és énekeljen” – mondja nevetve Dóra, aki édesanyja, Emese elmondása szerint mindig valami kézzel készített ajándékkal kedveskedett neki az ünnepekkor. „Már akkor is remek volt a kézügyessége, még ma is megvan az egyik első szobra, egy cicát és egy kutyát formázott meg agyagból, amint egy tálból esznek – mondja Emese, aki egyébként négy gyermek édesanyja. Dórának van egy nővére és egy bátyja, valamint egy öccse. – Hogy milyen volt négy gyermek anyukájának lenni? Szörnyű, de persze egyben csodálatos is” – mondja nevetve a mérnök végzettségű asszony, akinek a négy gyermek, no meg a munka, háztartásvezetés mellett nem mindig volt ideje esti mesét olvasni, vagy tízórait csomagolni, könnyebb volt kétszáz forintot adni a gyereknek, hogy vegyen szendvicset a büfében. „Akkoriban nem értettem, hogy ha az iskolatársamnak csomagol az anyukája tízórait, akkor nekem miért nem. Ma már tudom, mit miért tett, vagy nem tett anyu. Nekem csak egy gyermekem van, mégsincs mindenre mindig időm, meg kedvem. És hogy mennyire nem a tízórain múlik, hogy valaki jó szülő-e, arra az én anyukám a legjobb példa. Ő az én hősöm, amiért négy gyermeket felnevelt, rá­adásul jól.”

Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Külön, de mégis együtt

Dóri egyébként nyolcévesen írt egy fogalmazást erről. A feladat az volt, hogy meséljenek a hősükről, és míg a legtöbb gyermek Supermant és Pókembert dicsérte, addig Dóri az édesanyját. „Körbevitték a tanárok, és minden osztályban fel kellett olvasnia a dolgozatát, én pedig olyan büszke voltam a lányomra. No nézd, még most is meghatódok” – mondta Emese, majd miután ő és lánya megtörlik a szemüket, és kibontakoznak az ölelésből az is kiderül, hogy a Gyuricza szülők elváltak. A gyermekek nevelésében az édesapa is részt vett, és a születésnapoktól a karácsonyig minden ünnepet együtt töltöttek. „Egyébként sokszor eszembe jut, hogy olyan vagyok, mint anyu – folytatja Dóri. – Észreveszem, hogy bizonyos helyzetekben ugyanúgy reagálok, ugyanúgy mozdulok, mint ő, még a házimunkát is úgy végzem, ahogyan nála láttam. Na jó, kivéve a főzést.” „Igen, mert te vagy a mindenmentes királynő, én meg imádom a kalóriadús és egészségtelen ételeket.”

Kami mindkettőjük szeme fénye (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Családbővítés? Még ráér!

A legnagyobb hasonlóság anya és lánya között talán az, ahogyan összetartják a családot, mert tudják, hogy annál nincsen fontosabb. „Hihetetlen fordulatot vett az életem, amikor megszületett Kamilla, és anya lettem, amiről olykor pár percre elfelejtkezem, például, amikor bevásárolok vagy elkezdek egy sorozatot nézni. Szerintem sok anya egyetért velem abban, hogy vannak napok, amelyeket nehezen oldunk meg, és vannak, amiket a kisujjunkból kirázunk. És mondom ezt úgy, hogy Kami még csak egyéves és egyke, ami amúgy egy ideig még így is marad. Szóval az, amit anyu végigcsinált négy gyermek mellett, az fantasztikus. És most pszt, anya, tudom, mit akarsz mondani, hogy te is hibáztál, és nem voltál mindig tökéletes anya. De ki az? Ha valamit rosszul csinált, akkor azzal azt tanította, hogy én mit csináljak másként anyaként, ha pedig jót, és ebből ezerszer több van, akkor azt, hogy én is így neveljem a gyermekünket” – mondja Dóri. Édesanyja szerint ezzel nem lesz gond. „Dóri 28 évesen sikeres nő, boldog feleség és édesanya, aki végtelenül tudatos, két lábbal áll a földön, és nem szállt el sem a sikertől, sem a hírnévtől, maradt az a mosolygós, jókedvű, kedves lány, aki volt. Büszke vagyok arra, amilyen szép életet él a lányom, és szívből kívánom neki, hogy egyszer majd az ő gyermekei no meg majd az unokái is olyan csoda szép dolgokat mondjanak neki, mint most nekem ő, úgy öleljék, és úgy mosolyogjanak rá, mint rám Dóri.”

„Gyuriczáéknak enni kell!”

Dóri és testvérei, Mikolt, Zsolt és Péter Budapesten, illetve az agglo­merációban élnek, és hetente egyszer találkoznak. „Vagy vala­melyikünknél jövünk össze, vagy beülünk valahova, egy biztos, amíg átbeszéljük a hetet, nagyokat falatozunk. Viccesen azt szoktuk mondani: Gyuriczáéknak enni kell!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!