Liptai Claudia elárulta, ki adta az ötletet a meglepő bébiszitter-választáshoz

Közvetlenül azelőtt, hogy interjút adott a Story magazinnak hamarosan debütáló önálló estjéről, Liptai Claudia elárulta, néhány perccel korábban még Rudolf Péter „miatt” sírt. Az érzékenysége az izgalom számlájára is felírható, hiszen a ­Clauságok májusi premierjéig alig van néhány hét. „Nekem ennél nehezebbet nem is lehetett volna lépni, mint ez a mosatni vállalásom” – kezdte a Storynak Claudia.

„Mindenkinek van egy gyenge pontja”

Az élete szinte nyitott könyv, ráadásul mindig őszintén mesélt a jó és a kevésbé irigylésre méltó életszakaszairól is. Mégsem állíthatjuk, hogy 25 év televíziózás után már mindent tudunk róla. „Nem akarok sem színesebb, sem szagosabb lenni, mint amilyen valójában vagyok. És éppen ezért estek olyan jól Rudolf Péter szavai, akinek a véleményére mindig is nagyon adtam. Arisztotelészt idézve, azt mondta: nekem abban áll a különlegességem, hogy nem távolodtam el soha a saját karakteremtől, és így vagyok egyetlen és utánozhatatlan. Ez a ’one and only’ érzés az, ami most tényleg meghatároz. Mert a színpadon egyedül állok majd, és miközben az életemről mesélek, nem számíthatok másra, csak saját magamra. De egyszer ki kell próbálni egy ilyen szuper veszélyzónát is, amikor teljesen lemeztelenedem a közönség előtt. Csakhogy mindenkinek van egy gyenge pontja. Ahogy a görög mitológiában Achillesnek a sarka, nekem egy érzés, hogy kellek-e? Mindig az elutasítástól féltem a legjobban. És most is ez van bennem, hiszen nem tudhatom, mi fog történni előadás közben, vajon milyen lesz a fogadtatás” – mondta a színész-műsorvezető.

„A barátaim nyüstöltek”

Claudia soha ezelőtt nem énekelt még nyilvánosan. Élete első rendezésében, ahol nem ő követi mások utasításait, hanem az est minden apró mozzanatát ő tervezte meg, emellett saját költeményt is szaval majd, humorosan, de a megható és mély élethelyzeteket sem kihagyva mesél. „A barátaim már réges-régen nyüstölnek, nem értették, mitől félek annyira, főleg, hogy a közösségi oldalaimra feltöltött videóimban is megmutattam már azt a bizonyos stand up-os énemet. Végül 2019-ben, két hónap alatt megírtam a szövegeimet. Ha nincs a koronavírus, akkor a premiert is hamarabb megszervezzük, de így további történetekkel bővült a darabom.”

Nevetni vagy sírni?

Hollywoodi filmbe illő életét mindig is igyekezett humorral kezelni, ám egyelőre Claudia előtt is kérdés, vajon milyen hatással lesz rá ez a pszichológiai utazásnak is felfogható est, ahol talán a közönséggel együtt fakad majd sírva, miközben emlékezik. „Ha ebbe belegondolok, azonnal felteszem magamnak a kérdést, mi a francnak hozom magam ilyen helyzetbe? De ez nem lehet véletlen, hogy most és nem korábban történik. Kicsit olyan érzés, mint a Ki nevet a végén? társasjátékban, azzal a különbséggel, hogy most azért nem dobnak majd ki! Az egész életemet felöleli az est: mesélek majd a gyerekkoromról, a Tillával való kapcsolatomról, a pasikról, köztük a két legfontosabbról, a férjemről, Pataki Ádámról és Panka lányom édesapjáról, Gesztesi Károlyról is” – avat be a részletekbe.

Niki lett a bébiszitter

A három évvel ezelőtt elhunyt színész valószínűleg boldog lenne, ha látná, hogy amiért életében annyit szorongott – mert mindig is az volt a legnagyobb vágya, hogy egyben tartsa a családot –, az a halála után jól működik. Gyermekei, Máté, Márk, Dávid, Áron és Panka igazán jó testvérek, akiknek anyukáik is jó viszonyt ápolnak egymással. Igaz, volt idő, amikor sok egyéb pletyka is keringett róluk, de nem lehet, hogy valaha rosszban voltak, ha ma Niki vigyáz Claudia legféltettebb kincsére. Niki lett ugyanis Marci bébiszittere.

„Már nem is emlékszem, de talán Ádám vetette fel ezt az ötletet. Niki azóta már egyre többször jön hozzánk, sokszor reggel is ő viszi Marcit az iskolába. De össze sem lehet hasonlítani kettőnket! Én az abszolút megengedő típus vagyok Nikihez képest, akinél talpraesettebb nőt nem ismerek. Nagyon következetes, és ha azt mondja, fél nyolckor indulnak, azt szigorúan be is tartják. És Marci imádja, ahogy Karcsiért is rajongott. De melyik gyerek ne lett volna oda, amikor a nagy és szerethető ­Shrek megjelenik nála!? Persze nem tagadom, átéltünk néhány szürreális és fájdalmas pillanatot is, amikor még egy telken laktunk. Egyébként már akkor, amikor a lányunk megszületett, még Karcsi vetette fel, mit szólnék, ha Niki vigyázna néha Pankára. ’Arról szól sem lehet’, mondtam neki, sőt fel voltam háborodva, hogy juthat ilyesmi egyáltalán bárki eszébe. Pedig nem volt ez már akkor sem ördögtől való, ráadásul Niki Pankát az első pillanattól szeretettel fogadta, amiért nagyon hálás is vagyok neki. Persze egy nagy adag bölcsesség kellett ahhoz mindkettőnk részéről, hogy belássuk, ha már úgy alakult, hogy Karcsinak tőlünk születtek gyermekei, akkor kit érdekel a büszkeség, itt már csak a gyerekek nyugalma és boldogsága számít!”

Kiemelt kép: Borzi Vivien