Hazai sztár

Kiss Endi: „Rock and roll apuka vagyok, de tisztességesen nevelem a lányaimat”

A Hooligans dobosa a mai napig képtelen volt felnőni, amit a lányai olykor szóvá is tesznek.

Elmondása szerint egyszerre féltő szülője és barátja a lányainak. Bodza 17, Kiara 15, Larissza 12 éves, a hét felét az anyukáiknál, a hét másik felét pedig nála töltik, de akkor jönnek és mennek, amikor kedvük tartja. „Én azt szeretem, ha jönnek, azt már sokkal kevésbé, ha mennek… – kezdi mosolyogva a Hooligans dobosa. – Pedig az utóbbi időben egyre többet vonulnak el a szobájukba, ami természetes, hiszen kamaszok. Kell nekik a privát szféra, és én ezt hagyom, mi több, maximálisan megértem. A családban amúgy is én vagyok a legrosszabb gyerek. Ha úgy tetszik, az örök kamasz. Ők ezerszer jobbak és fegyelmezettebbek nálam. És ez nem vicc. Hogy tinédzserek, az egyelőre tényleg csak abban nyilvánul meg, hogy szükségük van némi egyedüllétre. Kemény suliba járnak, jól tanulnak, járnak különórára, edzeni. A legnagyobb már buliba is, persze nem annyit, mint én – mondja viccesen. – Előfordul, hogy túltolom. Például amikor egyszer két napra ’eltűntem’ akkor az azt követő két napban nem is jöttek át, ez volt a büntetésem. Teszem hozzá, meg is érdemeltem. Viszont előttük igyekszem nem piázni. Ha berúgok, egy csomó ökörséget tudok csinálni, és nekik nem kell azt látniuk, hogy cigit dugok az orromba, vagy letolom a gatyám. És a legfontosabb, hogy mikor együtt vagyunk, akkor ők az elsők, csakis rájuk figyelek. Rock and roll apuka vagyok, de tisztességesen nevelem őket.”

A lányok Endi párjával is jó kapcsolatban vannak (Fotó: Archív)

„Nem tiltom őket a fiúktól sem”

Noha nem szigorú édesapa, és a lányainak kellő szabadságot hagy, azért igyekszik egyfajta kontrollt tartani felettük. „Naná, pláne a két kisebb felett! És ugyan Bodza már nagy, egyre önállóbb, megvan a saját élete, de még így is mindig ír, ha éjszaka hazaért egy buliból vagy koncertről. Én meg elolvasom, ami után egyből megnyugszom. Annyira káoszos a világ, én már csak tudom, látom, és amennyire csak lehet, szeretném őket biztonságban tudni. De eszem ágában sincs fogni a lányaimat. A fiúktól sem tiltom őket! Hallgatom olykor a többi apukát, akik azzal viccelődnek, mikor a lányuk kamaszkorba lép, hogy ideje fegyvert venniük. Szerintem ez akkora butaság. A szerelem a legjobb dolog, ami velük történhet! – magyarázza. – Vannak mondatok, amik az én számból biztosan nem fognak soha elhangozni, ilyen az is, hogy ’márpedig nem mehetsz sehova!’ Ez a részemről színtiszta képmutatás lenne. Majd mondják nekik az anyukáik, ha akarják – nevet fel. – Sok mindenben különben is következetesebbek nálam. Szülőire is ők járnak, nem véletlenül. Én úgy vagyok vele, hogy ismerem a lányaimat, megbízom bennük, így nekem egyetlen tanár se mondja meg, milyen gyerekek ők.”

Anyukájával naponta ötször beszélnek (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

„Mindenki mindenkivel jóban van”

Gyakran megesik, hogy nemcsak a lányai ugranak be hozzá, hanem két volt párja is. „Sőt szoktak jönni a csávóik is! Nagyon bírom őket, sokkal jobb emberek, mint én. Mondom is az exeimnek, hogy jobban jártak velük… – mosolyodik el. – Hatalmas megnyugvás, hogy mindenki mindenkivel jóban van. A lányok rajonganak a páromért, Lindáért is, meg fordítva. Ez a mozaik­család dolog nekünk jól megy. ­Összejárunk, programokat csinálunk. És csak abban bízom, hogy erre a lányaimnak később is igénye lesz. Mondjuk, ha abból ­indulok ki, hogy mi édesanyámmal hogy vagyunk egymással, akkor erre jó esély van. Ő 86 éves, én 52, de naponta ötször beszélünk. Igazi majomszeretet van köztünk. A lányaimat is meg tudnám fojtani a szeretetemmel, de azért ezen igyekszem úrrá lenni” – teszi hozzá mosolyogva.

Hooligans (Fotó: Archív)

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!