Hazai sztár

Peller Mariann és Peller Anna házassága épp egy időben került válságba

A testvérek öt hónap különbséggel jelentették be: elválnak.

A két bejelentés között ugyan eltelt néhány hónap, de a nővérek házassága – a Story értesülései szerint – éppen egy időben került válságba, és egymást támogatva nyitottak új fejezetet az életükben. Anna és Mariann testvéri kapcsolata különlegesen erős, a színésznők-műsorvezetők együtt vannak jóban és rosszban. Noha a szakítás részleteiről, annak okáról egyikük sem számolt be, annyit tudni lehet, hogy mindkettejük magánélete két évvel ezelőtt vett lejtmenetet, és ahogy egykor boldogságukban, úgy most a nehézségekben is osztoznak egymással. „Annyira szeretem, mintha a szerelmem lenne!” – beszélt Anna az Életünk története című műsorban a kivételes lelki kötelékről, ami közte és a húga között van. „Sokkal boldogabb tud lenni az élet, ha az örömöt meg tudod osztani olyasvalakivel, aki a sejtjeidet is ismeri – vallotta Mariann. – És sokkal könnyebb a nehézséget elviselni, ha valakinek mindent el lehet mondani, nem néz le, nem néz hülyének, nem illet negatív kritikával, hanem meghallgat és elfogad úgy, ahogy vagy!”

Mariann Juni Györggyel (balra), Anna Lukács Mikikével kötötte össze az életét (Fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív)

Egyszerre babáztak

A Peller lányok élete a múltban és a jelenben is kísértetiesen hasonló. Lássuk, milyen párhuzamok szőtték át az elmúlt évtizedeiket: Anna és Mariann is 25 éves volt, amikor bekopogtatott az életükbe az igazi, és mindketten szakmabeli férjet választottak maguknak. Míg az idősebbik nővér Lukács Miklós hangmérnök-gyártásvezető mellett találta meg a boldogságot, addig húga a sportriporter-szerkesztő, Juni Györggyel kötötte össze az életét. Nem sokkal később mindketten családot alapítottak, és ugyanabban az évben lettek anyukák: előbb Mariann fia, az immár tízéves ­Kornél jött világra, majd ugyanannak az évnek novemberében megszületett Anna kislánya, Annabella. Eközben a lányok hivatása is szépen és – már nem is olyan meglepő – hasonlóan alakult, mindketten színésznők, szinkronszínésznők és műsorvezetők lettek, még közös munkát is vállaltak. Tehették és építhették nyugodtan a karrierjüket, mert mindkettőjük férje partner volt ebben. Miki és György ugyanis egyre nagyobb részt vállalt a gyereknevelésből, előbbi még le is váltotta a feleségét otthon: ő maradt gyesen a kislányukkal. Az RTL Reggeli műsorvezetőinek tehát együtt szárnyalt a karrierje, boldog volt, és talán nem is csak annak tűnt a magánéletük. Két évvel ezelőtt aztán mindkettejük házassága válságba került, amit egyiküknek sem sikerült megmenteni.

Mindketten 2013-ban lettek anyukák (Fotó: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu)

Vihar után szivárvány

Míg Mariann 10 év után zárta le a házasságát, addig Anna 14 év után intett búcsút a férjének, akivel elmondása szerint a jövőben is együtt, szeretetben és egyetértésben nevelik a kislányukat. Éppen úgy, ahogyan Mariann és György a fiaikat. Az immár egyedülálló édesanyák egymásba kapaszkodva néznek szembe életük új fejezetével, amelyben a gyermekeik és a karrierjük mellett idővel talán a szerelem is helyet kaphat. Most azonban a lelki gyógyulás a cél. Legalábbis erre utal Mariann sokatmondó Instagram-­bejegyzése, amelyet éppen akkorra időzített, amikor a testvére is bejelentette, hogy lezárt egy fejezetet az életében. „A jó hír, hogy nem a múltad vagy a sebeid feldolgozottsági foka vagy: hanem energia, szándék, akarat és elengedés váltakozása. Egyedül magod állandó, a megfigyelő, a tapasztaló. Ha vannak más világok, azokba nem előre vagy visszafelé, hanem befelé vezet az út!”

Fotó: RTL

Szerető család

A Peller lányok mellett bástyaként állnak a szüleik. „Mi mindig a támaszai vagyunk a lányoknak – mondta a Blikknek a testvérek édesanyja –, és most különösen nagy szükségük van ránk. Szeretetet, nyugalmat árasztunk feléjük, és továbbra is tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk a családunk minden tagjához!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!