Hazai sztár

Oroszlán Szonja: „Elképesztő szükségem volt már erre, hogy végre megnyugodjak”

Ha húsz éve valaki azt mondja neki, hogy lovakkal tölti majd az ideje nagy részét, valószínűleg nem hiszi el.

Tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor jó pár évvel ezelőtt feltette magának a kérdést, hogy ha nem a színészet, akkor mégis mi más lehetne az ő útja. Úgy érezte semmi máshoz nem ért, különösebben nincs is olyan, ami lázba hozná. Ez alól ugyan mindig is kivételt jelentettek az állatok, de pusztán abból, hogy rajongva szereti a kutyáját és a lovát, nem tud megélni… – mondta magának. Ma már persze tudja, nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ha nem forgat, akkor kint van a levegőn, és manuálterápiát végez lovakon, ugyanis a színészet mellett ez lett a másik hivatása. „Azt hamar megtanultam magamról, hogy csakis akkor vagyok igazán elhivatott, ha a szenvedély hajt. Ilyen a színészet, és ilyen az is, amikor az állatokkal foglalkozom. Arról már többször is meséltem, hogy az Amerikában eltöltött öt év alatt elvégeztem az állatorvosi asszisztens képzést, ami után egy kisállatkórházban dolgoztam. És igazából ez alapozta meg azt, hogy ma már lóterapeutaként is tevékenykedem. Ez egyébként kőkemény fizikai munka, hiszen az egész lovat átgyúrom, átmasszírozom, így oldom ki belőle a stresszt. Emellett a meridiánpontokat stimulálom, az akupunktúra, a kiropraktika elemeit is ötvözöm. Speciális manuálterápia ez, és komolyan mondom, imádom azt, amit csinálok!”

Fotó: Archív

Lovasberkekben egyébként szó nélkül elfogadták őt. Annak pedig hamar híre ment, hogy ért a lovakhoz és roppant elkötelezett. Mint meséli, mindez rá is egyfajta terápiaként hat. „Hajaj, mennyire! Elképesztő szükségem volt már erre, hogy végre megnyugodjak, és hogy megtaláljam azt, ami a színészet mellett kiegészíti az életemet. Ennek köszönhetően sokat változtam, például türelmesebb vagyok magammal. Arról nem beszélve – és ami nem elhanyagolható szempont –, hogy lett egy új hivatásom, egy másik szenvedélyem, elfoglaltságom. Így az kevésbé volt fontos, hogy ebben az életkorban – azaz negyven és ötven között – jóval kevesebb szerep talál meg, elfogadtam. Fiatal lányt már nem játszom, anyukát még nem… És azontúl, hogy nem szeretnék kiszolgáltatott lenni, én tényleg szívvel foglalkozom a lovakkal. Ami pedig a legjobb, hogy a terápia és a színészet tökéletesen megfér egymás mellett.”

A Brigi és Brúnóban Szabó Győzővel (Fotó: Archív)

Egyik kedvenc szerepe

Színházban már jó ideje nem, de képernyőn gyakran láthatjuk. „Leforgattuk a Brigi és Brúnót, ami a VIASAT3-on fut. És meg kell mondjam, zseniálisak a szövegek, teljes mértékben rám és Győzőre (Szabó Győző – a szerk.) lettek írva, szóval öröm volt Brigi és Brúnó bőrébe bújni. Az őszi visszatérés utáni pozitív visszajelzések is azt mutatják, hogy a nézők hozzánk hasonlóan imádták a folytatást” – mondja lelkesen Szonja.

Kiemelt kép: /fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!