Hazai sztár

Inti – Olyan lett, akár egy halhatatlan terminátor

A TNT 47 éves dobosa kendőzetlen őszinteséggel vall arról, betegsége miatt min ment keresztül az elmúlt hónapokban.

Még tavaly szeptember elején került kórházba, miután kiújult a gyermekkori szívbetegsége. „Kiskorom óta szívritmuszavarral küzdök, ami az egész életemet végigkísérte, ám a mindennapjaimban nem korlátozott. Éppoly teljes életet éltem, mint bárki más. Egészen tavaly augusztusig. Egy idő után azonban nem kaptam levegőt, fulladtam, és tíz métert sem tudtam sétálni, mert annyira gyenge, fáradt voltam. Ráadásul öt nap alatt 15 kilót híztam, mert, mint utólag kiderült, nem tudta kihajtani a szervezetem a testemből a vizet. Végül szep­temberben orvoshoz fordultam. A fulladás miatt azt hittem, hogy tüdőproblémám van, de kiderült, hogy a légzőszervemnek semmi baja, a szívem azonban háromszor akkora, mint kellene.”

Fotó: Archív

„Majdnem felmondta a szolgálatot”

A TNT zenészén ezután számos vizsgálatot végeztek el az orvosok. „Az EKG után azt mondta a doktor úr, hogy ha most azonnal nem megyek be a Honvéd Kórház sürgősségi osztályára, akkor mentővel fog bevitetni. Innentől kezdődött a kálváriám… – folytatja. – Vagy egy tucat gépre rákötöttek, az MRI például kimutatta, hogy évekkel ezelőtt volt egy szívizomgyulladásom, majd megállapították, hogy a szívritmuszavarom mellett szívelégtelenségem is van, a ketyegőm pedig majdnem felmondta a szolgálatot. Azt mondták, hogy ha megcsinálom a hétvégi koncertet, akkor lehet, hogy ­óriási bajok lettek volna – emlékszik megrendülve a zenész. – Nyilván nem könnyű feldolgozni egy ilyen ijesztő diagnózist, hisz azt gondolom, hogy 47 évesen még igencsak fiatal vagyok ahhoz, hogy búcsúzkodjak.”

Már nem okoz neki nehézséget a mozgás (Fotó: Archív)

Marokszámra szedi a gyógyszereket

A népszerű popegyüttes tagját végül két hétig tartották bent a kórházban, ahol többek között katéteres érfestést és sokkolást végeztek el a szívén. „A defibrillálás sajnos nem sikerült, így még mindig rossz ritmusban ver a szívem, az ICD, vagyis a pacemaker beültetése viszont szerencsére sikeres volt. Így ha a szívverésem lelassul, netán leáll, akkor a szerkezet elektronikusan újraindítja, úgyhogy veszély elhárítva! Most már olyan vagyok, mint egy halhatatlan terminátor – fűzi hozzá nevetve a zenész, akire év végén még egy műtét vár. – Mivel a sokkolás nem sikerült, megpróbálják kiégetni a szívemből azokat az izmokat, amelyek a ritmuszavart okozzák. Nagyon remélem, hogy ezúttal sikerülni fog az operáció, és nem kell többé marokszámra szednem a szívgyógyszereket!”

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!