Elszaladt az idő, nemrégiben betöltötte a 75. évét. Én még emlékszem arra a Török Ádámra, aki karcsú volt, hosszú hajú, nagyon sármos pasi, és megőrültek érte a nők.
Török Ádám: Miért, most már nem is vagyok sármos?! Való igaz, volt idő, amikor tényleg rajongtak értem a nők, de én is rajongtam értük. 45 éves koromig futballoztam, aztán abbahagytam a focit, elkezdtem zabálni, és alaposan elhíztam. Egyébként az egész életem a nők körül forgott, kezdve az édesanyámmal, akit imádtam, és akivel felnőtt fejjel hosszú évekig éltünk kettesben. Életem egyik legjobb időszaka volt.
Szívesen mesél az édesanyjáról, azt látom…
T. Á.: Ő volt a világ legcsodálatosabb asszonya, egyszerű, aranyos kis csillag. A 70-es években már nagy sztár voltam, anyu főzött rám, reggel, délben, este, mindig terített asztallal várt. Járt a koncertjeimre, ha az Ifiparkban játszottunk, addig soha nem kezdtem el a bulit, amíg a hátsó dombon nem láttam meg anyu kis alakját. Ott hallgatta és várta meg mindig a kisfiát.
Az édesapja jogász volt. Mit szólt hozzá, hogy a fia zenész lett?
T. Á.: Apámmal nem voltunk túl jó kapcsolatban. Futballista akartam lenni, ő ezt ellenezte. Elkezdtem zenélni, 1966-ban már teljesen beleőrültem a beatzenébe, így nem tanultam, kimaradtam a suliból. Az érettségin is meghúztak többször is, persze hogy nem örült ennek. Apám azt szerette volna, hogy jogászdoktor legyek. Még azt is elintézte, hogy rossz tanulóként is felvegyenek a szegedi egyetemre, de hát ez nekem nem szerepelt a terveim között. Sajnos elhidegültünk egymástól, amit ma már nagyon bánok. Volt egy emlékezetes, utolsó nagy találkozásunk. 1972. június 3-án meghívtak a Videoton Jazz Fesztiválra, ahol a Mini a világ egyik legnagyobb sztárja, Keith Jarrett előtt játszott. Elhívtam a koncertre az apámat, a húgomat, szereztem nekik jegyet a díszpáholyba. Óriási sikerünk volt, ötször visszatapsoltak. A koncert után odamentem hozzá, és megkérdeztem: „Na apu, milyen volt?” Tetszett neki. Rá egy hónapra agytrombózist kapott, és pár nap múlva meghalt. Legalább utoljára még láthatta, hogy a kisfia azért nem csinál hülyeségeket.
Azt sajnos nem érhette meg az édesapja, amikor pár évvel ezelőtt bekerült a világ tíz legjobb rockfuvolistája közé.
T. Á.: Az amerikai fuvolatársaság, az American Flute Society készíti ezt a rangsort, tudtomon kívül kerültem fel a listára. Úgy látszik, nemcsak itthon, de a világon sok helyen ismerik a munkásságomat. Talán nem volt hiábavaló az ötven év, amit színpadon zenéléssel, énekléssel töltöttem.
Búcsúzóul térjünk kicsit vissza a nőkre. Hányszor volt nős?
T. Á.: Negyedik házasságomban élek, Dórikával 18 éve vagyunk együtt. Ha ő nincs, akkor lehet, most nem is beszélgetnénk. Az elmúlt két évben ugyanis átvitorláztam egy olyan betegségen, amiről fogalmam nem volt, hogy túlélem-e, vagy sem. Csak feküdtem az ágyban, nem tudtam lábra állni, a feleségem etetett, mosdatott, gondoskodott rólam. Míg élek, hálás leszek neki érte.
Mitől függött, hogy megnősül, vagy csak múló kaland és szép emlék egy-egy hölgyhöz fűződő kapcsolata?
T. Á.: Akikbe nagyon szerelmes voltam, azt mind elvettem feleségül. Az elején nagyon belehúztam, 20 és 22 éves koromban nősültem először és másodszor, aztán jött a harmadik feleségem, vele évtizedekig éltünk együtt. Tőle van Danika fiam, aki életem főműve.
Amikor nősült, soha nem féltette a függetlenségét, a szabadságát feladni?
T. Á.: Hippi voltam, lélekben az is maradtam, így a szabadságomra a feleségeim mellett is mindig gondosan ügyeltem.
Nősülni jól tudott, de vajon válni is?
T. Á.: Amikor elmúltak az érzelmek, a feleségeim elintézték a válást. Harag nem volt köztünk, sőt amióta megszületett a kis unokánk, a harmadik feleségemmel, Dancival még barátibb lett a kapcsoltunk.
Milyen az unokája?
T. Á.: Csodálatos kislány, a zene nagyon érdekli, szerintem rendkívül tehetséges, már improvizál, operetteket komponál. Minden szerepet elénekel angolul, németül, magyarul vagy éppen halandzsázva. Csodálatosan tiszta a hallása.
Megbarátkozott a korával?
T. Á.: Nem nagyon, ez túl sok, de az jó, hogy legalább megértem. Reggel felkelek, úgy csinálok, mintha tizennyolc éves lennék, aztán öt-hat perc múlva már érzem, hogy mennyi is vagyok valójában.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu, Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián
