Fogalma sem volt, mire vállalkozik, amikor igent mondott a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorra, a nézők pedig mit sem sejtettek abból a kínszenvedésből, amit Krisztián átélt a kolumbiai útja során. Hiszen a képernyőn, Balázsék mellett napokig jókedvű bokoremberként láthattuk őt bohóckodni, a jókedv pedig a táborba kerülése után is megmaradt. A széria történetének egyik legviccesebb bátorságpróbáját produkálta, amikor kifeszített szájjal énekelt a társainak. A színfalak mögött történtek azonban már közel sem voltak szórakoztatóak.
Egy férfi fenyegetőzött a repülőn
Krisztián és a stáb alig egy táborban töltött nap után döntöttek úgy, hogy ne folytassa a versenyt. „Az egész az úttal kezdődött, ami jónak ígérkezett, de pokoli lett a vége. Már itthon kiderült, nem tudni, mennyit késik a gép, így végül Londonban szálltunk át a kolumbiai járatra Nellivel. Ő volt a kísérőm, akiért áldom az eget. Nélküle megbolondultam volna – emlékszik vissza az énekes, aki szerint ez még az út kellemes része volt. A kolumbiai járatra felszállva, jött ugyanis feketeleves. – Az egy dolog, hogy szinte a WC mellett ültem, és egy szemhunyásnyit nem aludtam az állandó jövés-menéstől, vízcsobogástól. De 11 és fél óra ücsörgés után, amikor már csak pár óra volt hátra, közölték, kényszerleszállást hajtanak végre, mert egy férfi – akit addigra persze már elfogtak – fenyegetőzik a repülőn.” Így Krisztiánéknak nem sikerült egyenesen Bogotában landolniuk. Ezután még több mint négy óra alatt jutottak el Kolumbia fővárosába.
„Penészes, alagsori szobába tettek”
„Ekkor már harminc óra utazásnál tartottuk a várakozásokkal együtt, úgyhogy nem mondom, hogy a legjobb hangulatban voltam. Majd kiderült, innen még egy nyolcórás buszút vár a dzsungelig. Idegességemben beletúrtam a hajamba, és a kezemben maradt a fele. Sokkot kaptam – meséli, de még mindig nem értek véget a megpróbáltatásai. – A kolumbiai szervezők egy penészes, alagsori szobába tettek, és nem volt ásványvizem, de recepció sem, ahol kérhettem volna. Így maradt a csapvíz, amit egész éjszaka iszogattam. Egészen egy jó kis gyomormérgezésig.” Krisztián négy napon át lábadozott, miközben igyekezett a mókás bokorembert alakítani, és várta, hogy jobban legyen, és végre bemehessen a táborba.
„Nem vagyok gyenge ember”
„Egy bátorságpróbával kezdtem, énekelnem kellett Curtiséknek úgy, hogy ki volt feszítve a szám. Vicces volt, de már a feladat után éreztem, vibrál a szemem és szédülök. Azt hittem, jobban leszek, de pár óra múlva elveszítettem az eszméletem. Arra ébredtem, hogy fáj a fejem, a karom, nyilván ahol beütöttem, és hogy orvosok hada áll körül – mondja, és ismét egy hosszú út állt előtte. – Ötórányira volt a kórház, nagyon nem akartam, de muszáj volt bemennem. Majd vissza is ugyanennyi. Tagadni se tudtam volna, mennyire kimerültem, úgyhogy ezután ültünk le a szerkesztőkkel, és döntöttünk úgy közösen, nekem itt a vége. Persze a sors fintora, hogy három nappal később a világon semmi bajom nem volt. De akkor már igazságtalan lett volna a többiekkel szemben, hogy egy hét késéssel bemegyek.” Jövőre viszont – ha törik, ha szakad – végig akarja csinálni a műsort. „Vissza kell jutnom a dzsungelbe. Szeretném bebizonyítani, nem vagyok gyenge ember. Megfogadtam, soha többé nem lépek színpadra, ha nem csinálom végig.”
Kiemelt képek: Archív, RTL Sajtóklub/fotocentral.hu
