Hazai sztár

Judy és Kárpáti Zsolt – Nem tudják egymás nélkül elképzelni az életüket

A Groovehouse tagjai minden titkukat megosztják a másikkal.

Alig múltak húszévesek, amikor megismerkedtek, és az azóta eltelt majd’ 25 évben pedig minden túlzás nélkül megjárták együtt a mennyországot és a poklot is. Kapcsolatuk rövid ideig tartó love storyként indult, de a szakítás sem gátolta a közös munkát. Ám nem csak a Groovehouse sikereit jegyzik közösen, életük egyik legszörnyűbb éjszakáját is együtt éltek át, azt, amikor annak idején kis híján halálos autóbalesetet szenvedtek…

Nem lehet véletlen

Judy számára természetes, hogy Zsoltit családtagként kezeli. „Abszolút részesei vagyunk egymás életének. Zsolti megosztja velem, ha boldog, minden komoly barátnőjét ismerem, és az én vállamon sírja ki a bánatát is. De fordítva ugyanígy van. Ha összekapunk a férjemmel, ­Balázzsal, sokszor Zsoltival beszélem meg a történteket – meséli az énekesnő, aki legféltettebb kincsét, a kislányát is szívesen bízza zenész barátjára. – Gyakran előfordul, hogy Zsolti megy el Majsziért az iskolába, ha én vagy Balázs valamiért nem tudunk. Vagy ha éppen forgatáson vagyunk, és Maja is velem van, akkor odajön, és addig elviszi vásárolgatni. Majszi rendszerint teljesen az ujja köré csavarja – nevet fel. Mintha tényleg egy család lennének, gyakoriak a közösen töltött ünnepek és nyaralások is. – Olyan mély kapocs és bizalom van köztünk, ami szerintem erősebb bárminél. Hiszek a karmikus kapcsolatokban. Biztos, hogy dolgunk volt és van egymással.”

Bármikor rábízza Zsoltira Maját (Fotó: Archív)

Másfél évig nem beszéltek

De amennyire megértik egymást, legalább annyira tudnak vitázni is. „Vannak ám nagy veszekedéseink, legfőképp Zsolti türelmetlensége, hirtelen haragúsága miatt. Én teljesen az ellentéte vagyok, a baleset óta soha nem sietek, nem kapkodok. Szerencsére már jól kezelem őt, de azért megesik, hogy elküldjük egymást melegebb éghajlatra. De nem bírjuk sokáig, fél óra múlva rendszerint megcsörren valamelyikünk telefonja – meséli nevetve az énekesnő, majd hozzáteszi, egyszer azért volt, hogy elmaradt az a bizonyos hívás. – Volt másfél év, amikor nem beszéltünk. Nagyon nem volt jó, mindketten megszenvedtük a döntésemet. De tudtam, csak úgy lehet babám, ha kilépek a zenekari mókuskerékből. Azon a napon, amikor változtattam az életemen, teherbe is estem.” Maja születése után pár héttel aztán végül újra megcsörrent a telefon, és azóta minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Szerintük igenis létezik férfi-nő barátság! (Fotó: Archív)

„Judy csupa szív ember”

Zsolti hívásunkkor épp Judy ottfelejtett kabátjáért igyekszik vissza a rádióba, ahol interjút adtak, sietve viszi utána. Elképzelni sem tudja, hogy ennyi év után ne legyenek egymás mindennapjainak részesei, ne segítsék egymást, és csak szimpla, kollegiális viszony legyen köztük. „Szerintem, nem tud hosszú távon jól működni egy zenekar, ha a tagok között nincs mély, baráti viszony – mondja elgondolkodva. De egyet hozzátesz Judy véleményéhez. – Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért vagyok türelmetlen vele, mert állandóan késik. Amióta ismerem, az életem jelentős részét azzal töltöm, hogy rá várok. Ez mára szerintem években mérhető – nevet, és közben azt kívánja, legyen ez a legnagyobb bajuk az életben. – Judy csupa szív ember. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle.”

Kiemelt képek: Nagy Zoltán/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!