Hazai sztár

Schobert Norbi: „Öt év múlva jó lenne nyugdíjba menni”

Ma is dühíti, hogy a fél ország el van hízva, de már nem akar mindenkit megváltoztatni. Pár év múlva a cégvezetés átadására készül.

Kész csoda, hogy itt beszélgethetünk. Változott önben bármi azáltal, hogy már kétszer megérintette a halál szele? Legutóbb pár hónapja.
Schobert Norbi: Még erősebben hiszek benne, hogy mennyire fontos az egészséges életmód, ami egy védőpajzs. Hogy talán köze van ahhoz, hogy bármilyen támadás is érte a szerveztem, maradandó károsodás nélkül megúsztam. Egyszer túléltem egy szívműtét utáni kórházi fertőzést, tavaly nyáron pedig egy Covid-stroke-ot. Szerintem ez magáért beszél, de persze szerencse is kellett hozzá. Oka van annak, hogy még itt vagyok.

Mondhatni, hogy az egészséges életmód egy küldetéstudat önben?
S. N.: Abszolút. Amíg élek, ezt az elvet fogom szolgálni. Onnantól kezdve, hogy a 90-es évek elejétől edző lettem, tömegek jelentek meg az óráimon mindenféle promó és reklám nélkül. Máig nem tudom, mi a titok, hogy ennyi embert vonzottam és vonzok. Talán a saját sikersztorim, hogy kövér voltam, és lefogytam. Viszont mára bevallom, veszítettem is a lelkesedésemből, és már nem akarom minden ember gondolkodásmódját megváltoztatni.

A botrányok miatt? Megviselték?
S. N.: Meg. Mert sosem volt bennem rosszindulat, csakis féltés és szeretet. De a világ megváltozott… Az első könyvemben van olyan mondat, hogy a barátnő és a feleség között 25 kiló van. Senkit sem érdekelt! Ha én azt mondom: egy nő ott rontja el, hogy a terhessége után három évvel is döngő léptekkel megy a hálószobába, azt nem sértésből mondom, hanem mert drámai ez a sok válás. Nem azt mondtam senkire sem, hogy csúnya, hanem hogy higgyen magában és a változás lehetőségében. Nonszensz, hogy a felnőtt lakosság fele el van hízva.

„Rémálmom, hogy vissza­hízom” (Fotó: Archív)

Úgy gondolja, nincs kivétel, mindenki le tudna fogyni, ha akarna?
S. N.: Pontosan. Senkinek sem kéne kövérnek lennie, mindenki választhat más utat. Csak a kövér ember kitalál ezer okot, miért nem fogy: szegény, allergiás, inzulinrezisztens stb. Pedig csak abban kéne hinnie, hogy a napi szénhidrátbevitel számít. Elmondani nem tudom, mennyire szar kövérnek, főleg kövér tinédzsernek lenni. Csomó megaláztatás éri az embert, és akarva akaratlanul megbélyegzik. A reakciók pedig nyomot hagynak. Én lélekben kövér ember maradtam, és a legszörnyűbb rémálmom, hogy visszahízom.

Mondjon egy magyar ember számára ízletes vacsorát, amire ön is rábólint.
S. N.: Ha az ember minőségi húst vesz, kolbászt, szalonnát, tepertőt, abból nem tud sokat enni. Vagy egy kis túrót, jó kis camembert sajtot, paprikát, paradicsomot. Vagy ezt mind együtt. Utána még leguríthat egy kis vodkát vagy whiskyt is, akkor is fogyni fog. Nálunk például a családi vacsora a legfontosabb étkezés. Mindennap körbeüljük a konyhapultot, és ilyeneket eszünk. Vagy még előkerül egy kis Update tészta, Update üdítő. A lényeg, hogy a szénhidrátot 60-80 gramm környékére kellene csökkentenie mindenkinek, mert ha nem, és este bezabálunk szénhidrátból, csak hízni fogunk. De ha fehérjét eszünk, akkor fogyni. A test ugyanis este építkezik, amikor alszunk.

Gondolkozott már azon, hogy egyszer majd ki veszi át öntől az irányítást?
S. N.: Hogyne. És remélem, valamelyik fiam lesz. Norbika például kellőképp fanatikus a sportban és a tanulásban is. Látom benne a potenciált. Zalán még kicsi, de benne is van elszántság. Gondolkoztam azon is, hogy ez nem is olyan sokára lesz. Jó lenne öt év múlva nyugdíjba menni. Már látom magam, ahogy ülök az erdei házam teraszán, és szivarozom. Esténként steaket eszem a feleségemmel és a barátokkal.

De akkor is meglenne a kockahas, gondolom.
S. N.: Rékának biztos, szerintem ő kockahassal is fog meghalni. Nekem lehet, nem lesz, de az biztos, hogy mindig figyelni fogok magamra, nem leszek 100 kilós nagypapa. 65 kilós öreg Norbit látok, az úgy a reális. Réka meg szerintem majd akkor is tizenéveket tagadhat le.

Réka mindig kitartóan ápolta férjét (Fotó: Archív)

Ezek szerint biztos benne, hogy önöket sosem érheti el a szakítóhullám?
S. N.: Mi biztos, hogy egymás mellett halunk meg. Nem tudom máshogy elképzelni, de szerintem ő sem. Részemről jöhetne egy 20 éves szépségkirálynő milliárdos apukával, akkor sem érdekelne. Volt elég kísértés az életemben, de sosem hagynám el Rékát. Nem aláznám meg ország-világ előtt se őt, se a gyermekeimet. Tragédia, ami manapság folyik, hogy az emberek egyik pillanatról a másikra családokat borítanak fel. Szomorú látni, hogy mennyire kifordult magából a világ, tisztelet a kivételnek.

De mit gondol, akkor nem szabadna senkinek sem elválnia?
S. N.: Inkább onnan közelíteném meg a dolgot, hogy nem szabadna csak úgy fellángolásra házasodni. Ez nem erről szól. Ennek egy lelki szövetségnek kell lennie. Akkor házasodjon valaki, ha a másikkal akarja leélni az életét. Megcsalás rengeteg kapcsolatban előfordul, ha bevallják, ha nem. De nem ez a lényeg, hanem hogy utána mi történik. Egy jó szexélmény nem lehet fontosabb a családnál. Én például maximálisan megbízom Rékában, nem nézegetem a telefonját, nem ellenőrizgetem. Mi tudtuk, kivel házasodunk, és hogy történjék bármi, mindkettőnk számára a család az első. Én inkább újra és újra meghódítom a feleségem, heti kétszer randizunk, az sokkal izgalmasabb, mint a nyomozgatás.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!