Hazai sztár

Tomán Szabina: „Nem ritkák nálunk a hangos ajtócsapkodások, a pufogós elvonulások”

Elfoglaltabb aligha lehetne – a cége rengeteg idejét emészti fel. Mégsem kérdés, a lányai az elsők.

Ugyan a nyáron sem lett kevesebb a tennivalója, arra különösen ügyelt, hogy a tizenöt éves Amira és a négy és fél éves Szofi kiélvezzék a szünidő minden pillanatát. A közös kiruccanások, koncertek és programok mellett a lányok táborokban is jártak, Amira ráadásul egy hónapot külföldön töltött, aminek a gondolatát az édesanya jó ideig emésztgette. „Nagy változás mindannyiunk számára, de főleg nekem és Amira édesapjának (Árpa Attila – a szerk.), hogy a lányunk a nyár egy részét külön töltötte tőlünk, a szüleitől. Én vittem ki Amerikába egy egy hónapos kurzusra, ahol négy napot vele maradtam, hogy onnan is legyen közös élményünk. Most pedig az apukája hozza haza. De előtte még ők is eltöltenek együtt egy kis időt. Amira nagylány lett, ezt el kell fogadnunk, mint ahogy azt is, elmúltak azok az idők, hogy mindenhova velünk tart. Ami meg Szofit illeti, ő mozgástáborban volt, emellett vissza tudott menni néhány napra a bölcsijébe, amit kifejezetten élvezett, mert ő lehetett a nagylány a csoportban.”

Szofi már négy és fél éves (Fotó: Archív)

„Nyáron sincs megállás”

A hétvégéik többsége a Balatonon telt, így Szabinának is volt lehetősége kikapcsolódni, de nem tagadja, hiányzott neki a már jól felépített rendszerük. „Nyáron sincs megállás, csupán miniszabikra volt lehetőségem, de ez nem panasz, sőt – teszi hozzá mosolyogva. – Szervezés szempontjából a nyár mindig kihívást jelent, nekem is könnyebb, ha a napjainknak van ritmusa. De itt az ősz, amit egyébként a lányok is vártak, be vannak zsongva az ovi- és a sulikezdéstől. Amira művész­iskolába jár, és ilyenkor olyan eszközöket vásárol, amivel az alkotásait még érdekesebbé teheti, jólesik látni az izgatottságát. Szofi pedig egy öntudatos négy és fél éves kislány, és most már ő is kezd a nagyok közé tartozni az oviban.”

Nemrég elkészült Szabina életmódkönyve (Fotó: Archív)

„A határait feszegeti”

Az édesanya felnéz a lányaira, csak lesi, mennyire belevalóak, értelmesek, és hogy bizonyos helyzetekben mennyire önállóak, de tény és való, ettől még sokszor meggyűlik a baja a gyerekneveléssel. „Kiderült, hogy az én kedves, visszafogott lányom tud haragos is lenni, amit egyértelműen a kamaszkornak tudok be. Nem ritkák nálunk a hangos ajtócsapkodások, a pufogós elvonulások. Eközben Szofi a határait feszegeti. Mindketten a koruknak megfelelően viselkednek, éppen olyanok, ahogy azt elképzeljük, mégis azt kell mondanom, nincs bevált recept. Anyaként hiába csináltam már végig Amirával egy dackorszakot, Szofi annyira más, hogy nem mondhatom: a rutin, amit az első által szereztem, úgy igazán segítene. Teljesen különböző karakterek. De hát küzdök tovább, ez egy anya dolga” – nevet fel.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!