Hazai sztár

Horváth Tomi: „Mindkettőnknek fontosabb az egónál a szeretet”

Feleségével, Andival megküzdöttek a kapcsolatukért. Az énekes igenis hisz benne, hogy létezik az örökkön örökké.

Élete egyik legboldogabb periódusában van: kiegyensúlyozott, boldog házasságban él, és két év kihagyás után a koncertjei is újra dübörögnek. Mindent megtett, hogy a tizenhat fős stábjából senkit se veszítsen el a járvány miatti leállás során, és ez sikerült is neki. Teljes csapattal állt a színpadra az idei EFOTT Fesztiválon is, ahová a felesége, Andi és a nevelt fia, Dávid is elkísérte.

Összetartó család

Tomi ragaszkodik hozzá, hogy ahová csak lehet, a családjával együtt menjen. „Mi a feleségemmel együtt tapostuk ki ezt az utat, amin immáron tíz éve járok, és a mai napig együtt is dolgozunk. Fontos számomra, hogy Dáviddal együtt jönnek, támogatnak, mellettem vannak, és szeretem velük együtt ünnepelni a sikereket. Mi ilyen összetartó család vagyunk – meséli Tomi a Storynak a fellépése előtt. Persze neki se adták ingyen a boldogságot, meg kellett küzdenie ezért a családi idillért. – Az elején egy huszonéves kis srác voltam Andi mellett, akihez igazából fel kellett nőnöm. És idővel be is értem. Beláttam bizonyos dolgokat, és mára méltó társa vagyok a feleségemnek, méltó társai vagyunk egymásnak. Ő a legjobb barátom is. Ennél szerencsésebb nem is lehetnék” – meséli, és igenis hisz abban, hogy az ő szerelmük a sírig kitart.

Szereti Dáviddal és a feleségével ünnepelni a sikereit (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

„Sokat dolgoztunk magunkon”

Idén januárban, a tizedik évfordulójuk alkalmából újra megerősítették a fogadalmukat, és a Maldív-szigeteken másodszorra is összeházasodtak. Ugyanott, ugyanazon a napon, ahol öt évvel ezelőtt először kimondták egymásnak a boldogító igent. „Sokan kérdezik, hogy lehet ennyire jó a házasságunk. Nekünk sem egyik napról a másikra ment ez. Sok időbe telt, hogy ilyen minőségi, őszinte és boldog párkapcsolatban éljünk. Az első pár évben sokat dolgoztunk magunkon, hogy ez működjön – emlékszik vissza az énekes. – Nem tudom, mi a titkunk, de tényleg egyre csak szerelmesebbek vagyunk. Talán az, hogy mindkettőnknek fontosabb a szeretet, mint az ego. Mindent meg tudunk beszélni.”

A Maldív-szigeteken újra örök hűséget fogadtak egymásnak (Fotó: Archív)

Mindig józanul áll színpadra

De Tomi nem csak a szerelmes, elkötelezett énje miatt lóg ki a popsztárok sorából. A rajongó­lányok közeledése mellett, köszöni szépen, de az alkoholra sincs szüksége. „Mindig ­meglepődnek a színpadmesterek, amikor meglátják, hogy nincs a listánkon alkohol, de nálunk nem csak én, a zenekar és a teljes stáb sem fogyaszt alkoholt. Valahogy az alakult ki, hogy szeretünk józanul felállnia a színpadra, és koncentrálni – mondja Tomi, de ettől még nem ítéli el, ha valaki ezt máshogy csinálja. – Nekem a kávé és az ásványvíz tökéletes az ellazuláshoz, alkohol nélkül is mindig vigyorgok, mint a tejbetök. Persze egy telt házas koncert után, amikor már a szórakozásé a főszerep, mi is koccintunk. De akkor sem csap át a dolog ’ereszd el a hajam’ típusú ünneplésbe.”

Teljes csapattal lépett fel az idei EFOTT-on (Fotó: Archív)

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!