Hazai sztár

Sári Évi – Nem találja a helyét édesanyja elvesztése óta

Az énekesnő édesanyját egy betegség vitte el.

Sári Évi tavaly ősszel veszítette el az anyukáját, akkor annyit írt a közösségi oldalára, hogy: „Édes drága anyukám elment. Elmondhatatlanul fáj.” Az elmúlt hónapokban a fájdalma mit sem enyhült, abban mégis lel némi megnyugvást, hogy tovább él benne. „Tisztára anyukám vagyok. Iszonyatosan hasonlítok rá, és nem csak külsőleg, hiszen még a hanghordozásom is olyan, mint neki volt. Gyakran kapom magam azon, hogy ’jé, ezt úgy mondtam, mint ő’. Az idő múlásával ez a hasonlóság még inkább kiütközik, a rokonok is folyton megjegyzik. Ez jó érzés – mondja Évi. – Rengeteget köszönhetek neki, nagyszerű példa volt számomra, úgy kezdte kétszer is a nulláról, hogy én már megvoltam. Tanult, dolgozott, de az anyaság volt neki a legfontosabb még akkor is, amikor én már felnőtt nő voltam. Emlékszem, mennyit rágta a fülem, hogy végezzem el az egyetemet – hát megtettem, de csakis miatta. Elképesztően határozott és karakán volt, mivel az ő lánya vagyok, így én is. Emiatt volt, hogy ütköztünk. De ezek nem maradtak meg, nem is számítottak soha igazán, csakis az, hogy ő volt az egyetlen igaz hátországom – teszi hozzá elcsukló hangon. – Csak nemrég szántam rá magam, hogy átmenjek a lakásába elpakolni a dolgait. A szekrényekben, a polcokon olyan rend van… Anyukám nagyon pedáns volt, na ebben nem rá ütöttem, én nem tartok otthon ekkora rendet. Dobozolni pedig nagyon nehéz. Kezembe veszem a holmijait, amiket egy életen keresztül gyűjtögetett, és azt sem tudom, mit kezdjek velük. Egy részét biztosan megtartom, a többit elajándékozom, de hogy mi alapján szortírozok, azt nem tudom. Hagyok időt magamnak, van, hogy csak ülök a lakásában és gondolkodom. Szörnyen hiányzik, de a családom, a barátaim mellettem állnak, és a munka is sokat segít a gyászban.”

Fotó: Archív

A színpadról üzent édesanyjának

„A sors fintora, hogy a Nők az idegösszeomlás szélén című darabot játszottuk Mosonmagyaróváron, és van az előadásban egy dalom, amit a halott anyukámhoz énekelek. Ezúttal nem kellett ’játszani’, hanem tényleg neki szólt. Remélem, hallotta” – írta az énekesnő pár nappal a tragédia után.

Kiemelt képek: Archív, Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!