Mint mondja, a táborok szóba sem jöhetnek. A nyolcéves Gréti és az ötéves Vilmos még kicsik ahhoz, illetve nagyon ragaszkodóak, a legnagyobb pedig már kamasz, és – akár tetszik az édesapának, akár nem – egyre önjáróbb. Kétségkívül nagy segítséget jelent, hogy Balatonfüreden van egy lakásuk, ahova a kicsikkel a vakáció idejére le lehet költözni. „Míg ők az egész nyarat lent töltik az édesanyjukkal, én kénytelen vagyok ingázni, mert dolgozom közben – kezdi az ökölvívó bajnok. – Edzem a felnőtt ifjúságot, illetve gyerekeket toborzok, hogy legyen utánpótlás, emiatt Budapesten a helyem. De az már korábban is bevált, hogy pár napot itt, pár napot pedig a Balatonon vagyok a családdal. Nem kérdés, hogy amikor utánuk megyek, az óriási könnyebbséget jelent a feleségemnek, Rékának. A gyerekeket napi kétszer meg kell mozgatni, legyen az strandolás, homokozás, játszótér, kirándulás, piacozás, és ehhez ketten kellünk. Gréti nemrég tanult meg biciklizni, teker már, mint az őrült, vagyis tekerne, ha nem fognánk vissza. Mire a lakástól lejutunk a partra – aki járt már Füreden, tudja, mekkora a forgalom a főúton –, ötször megőszülök. No meg attól is, hogy közben a nagyfiam, Viktor otthon van egyedül. Nem is szívesen hagyom a házban, mert amint kiteszem a lábam, áthívja a haverokat, és hatalmas kupit csinálnak, amit persze én pakolok el.”
Magára semmi ideje sincs
„Vagy dolgozom, vagy a családdal vagyok. Régebben a horgászat jelentette a kikapcsolódást, azt csakis magamért csináltam, de jó ideje már nem fér bele. A kertészkedés viszont néhanapján igen, azt szintén
„Ha slamasztikába kerül, én oldom meg”
Az édesapa türelmetlenül várja a kamaszkor végét, mint mondja, húzós évek vannak mögöttük a fiával. „Lekopogom, mintha már-már csillapodna a kettőnk közötti balhé. Volt idő, hogy rendszeresen hívtak az iskolájából hol a viselkedése, hol a rossz jegyei miatt, és bár mindig megvédtem, otthon fejmosást kapott. Lehet, ennek gyümölcse kezd beérni, de inkább nem kiabálom el. Lassan tizenhat éves lesz, egyre önállóbb, persze ha slamasztikába kerül, én oldom meg. Rendszeresen megyek érte, mert lekéste a vonatot vagy az utolsó buszt. 0–24 órás sofőr lettem, mármint az övé és a haverjaié. Múltkor is kérdi a fiam este tizenegykor, hogy mostam-e. Visszakérdeztem: ’Lehoztad reggel a szennyesed?’, azt válaszolta, hogy nem, mire én: ’Akkor így hogyan mostam volna?!’ Aztán meg erősködött, hogy azt akarja felvenni másnap, ami a szennyesben van, segítsek. Mondom, jó, berakom a gépbe, de ezúttal neki kell kiteregetnie, mert muszáj volt lefeküdnöm, egész nap rohangáltam, mint a mérgezett egér – amire csak húzta a száját. Ilyen ez a kamaszkor, a belemet kidolgozom azért, hogy meglegyen mindene, új cipője, zsebpénze, programozhasson és utazhasson nyáron. És mit kapok cserébe? Egy grimaszt. Egy vigasztal, hogy előbb vagy utóbb véget ér a kamaszkor. Mondjuk, abba bele se merek gondolni, hogy még kétszer végig kell majd csinálnom.”
„Már látom benne a férfit”
Nyáron lesz pár hét, amit Viktor az édesanyjánál fog tölteni, aki jelenleg Spanyolországban él. „Örülök, hogy kiutazik az anyjához, bár remélem, annyi lesz majd benne, hogy pár naponta küld magáról életjelet. Jó dolga lesz kint, nincs miért aggódnom, de apa vagyok, biztonságban akarom tudni a gyerekem. Rágom is a fülét, bárhova megy, hogy legalább annyit írjon: megérkezett. Legutóbb pár napra vonattal kimentek Németországba a barátnője tesójához. Rábólintottam, sőt még a 25 000 forintos vonatjegyet is kifizettem, de a költőpénzt ő oldotta meg. Ennek kapcsán merült fel a nyári munka is, hogy keres majd valamit a következő hetekre. Kíváncsian várom. Furcsa időszak ez, mert egyrészről tipikus kamasz, aki trehány, és akinek a szobája dugig van üres pizzás dobozokkal, másrészről már látom benne a férfit. Imádom, szeretem őt, és a másik kettőt, minden erőmmel igyekszem jó példa lenni a számukra. Nekem a családom a legfontosabb, mindent értük teszek!”
Kiemelt kép: Smagpictures
