Király-Virág Anita: „Semmit sem tudok Viktorról”
Hat nap volt eddig a leghosszabb idő, amit külön töltött Király Viktor és a felesége, most viszont hetekig nem láthatják egymást.
A házaspár kisfia, Kolen a napokban ünnepelte második születésnapját, de édesapja ezúttal nem lehetett vele a jeles napon. Az énekes Jordániában, az Ázsia Expressz harmadik évadában teszteli állóképességét, így Anitának úgy kell szerveznie a hétköznapokat, hogy a kisfiú ne érezze az apukája hiányát. „Szerencsére Kolen nagyon anyás, össze vagyunk nőve, mint két mágnes, ezért eddig könnyű dolgom volt. Ha keresi az apukáját, mondom neki, hogy dolgozik” – meséli Anita. Az anyuka igyekszik programokkal lefoglalni a kisfiút, a közelmúltban ők is elutaztak pár napra pihenni, és a nagyszülők is bármikor bevethetők egy kis unokázásra. „Együtt vittük ki Viktort a reptérre, és azóta, ha látunk egy repülőt, Kolen mondogatja, hogy ’apa repülőn’. Eddig maximum hat napot voltunk távol egymástól, most kezdem érezni, hogy nélküle nehezebbek lelkileg a hétköznapok, és esténként is rossz egyedül lefeküdni aludni. A napokat elég jól viszem, terhelhető vagyok, intézem a családi ügyeket, vezetem a saját vállalkozásomat, és ellátom a fiunkat. A legnehezebb az, hogy nem tudok Viktorról semmit, de biztos vagyok benne, hogy jól helyt fog állni a versenyen, és ha baj lenne, tudnánk egymásnak füstjelet küldeni” – reménykedik Anita.
Kiemelt kép: Archív