Hazai sztár

Szabó Kitti: Az esküvőt elhalasztottuk, mert újra babázni szeretnénk”

Az egykori Barátok közt sztárját nyáron eljegyezte a gyereke édesapja, de egyelőre nem állnak oltár elé.

Nemrégiben két képet is posztolt a legnagyobb közösségi oldalra a Barátok közt egykori szereplője. Mindkettőn fehérneműt visel, de a frissebb fotón 13 kilóval könnyebben. „Itt tartok most. −13 kg. Nem gondoltam volna szülés után, hogy valaha leszek ilyen formában, pláne, hogy a ’sima’ diéták sehova sem vezettek” – írta.

Szakember segített

Kitti büszkén mutatta meg magát, mert sokat küzdött a tökéletes alakért. „Három éve, a terhességem alatt 12 kiló jött fel, és ehhez még jó pár kiló a szoptatás során. Nem éreztem magamat jól a bőrömben, pedig amikor Félix már majdnem másfél éves volt, elkezdtem diétázni. Bíztam benne, hogy sikerül, hiszen van benne tapasztalatom – nevet Kitti, aki 2015-ben hamar, három hónap alatt dobott le a 160 grammos szénhidrátdiétával egy tízest. Még úgy is, hogy kiderült, inzulinrezisztenciája és pajzsmirigy-alulműködése van. Most azonban bármilyen diétát is alkalmazott, bármennyit is mozgott, a súlya nem változott. Ekkor fordult dr. Tóth Tamás obezitológushoz. Az obezitológia több szakmát érintő szakterület, amely túlsúlyos, elhízott emberek anyagcsere-állapotának felmérésével, az elhízás oki tényezőinek kivizsgálásával és ezek ismeretében a túlsúly korrekciójára irányuló terápiával segít. – Kiderült, hogy egy bizonyos zsírbontó enzim nincs jelen a szervezetemben, emiatt a diétámat speciális módon kellett beindítani. Reggel növényi alapú fehérje­turmixszal indítottam, este is ezt ettem, a kettő között egyszer egy ’sovány’ étkezés belefért, ma már persze több mindent ehetek. És elindult, annak ellenére, hogy voltak csalós időszakaim: a karácsony, a fiam harmadik születésnapja január végén…”

Ő volt a Barátok közt Bokros Lindája (Fotó: RTL Klub)

Rögtön igent mondott

Kitti havonta egyszer jár a szakemberhez ellenőrzésre, fontos számára a kontroll. „A cél, hogy a terhességem előtti súlyomat elérjem, ez még négy-öt kiló mínuszt jelent. Ráadásul a párommal, Martinnal eldöntöttük, belevágunk a második babaprojektünkbe – árulja el Kitti, pedig akár az esküvőjét is tervezhetné, hiszen Martin júliusban egy horvátországi nyaralás során megkérte a kezét. – Az induláskor már volt egy olyan érzésem, hogy most tervezi, de ő tagadott. Aztán egy idő után azt hittem, rosszak a megérzéseim, pedig viccből hányszor direkt letérdelt, hogy megigazítsa a zokniját, vagy megszorítsa a cipőfűzőjét. Végül átnyújtott egy levelet, amire az egyik közös idézetünk volt írva, és feltette a kérdést. Rögtön igent mondtam.”

Martin Horvátországban kérte a kezét (Fotó: Archív)

Mikor jön a gólya?

A házasságkötés még odébb lesz, ám papír nélkül is szépen élnek a családi házukban. Félix most bölcsődés, szeptemberben megy óvodába, és ki tudja, talán épp akkortájt mondják majd el neki, hogy kis testvére lesz. „Korábban párszor kérdezte, hogy mikor lesz testvére, de aztán abbahagyta. Azt hiszem, kicsit féltékeny lett, amikor a játszótéren és a baráti társaságban kisbabákat vettem a karomba. Mostanában azonban újra felhozta a témát, mintha csak érezné, újra babázni szeretnénk. Emiatt el is halasztottuk az esküvőt.”

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!