Hazai sztár

Mucsi Zoltán: „Még a végén kiderülne, hogy nincs rám szükség”

A népszerű színész egyáltalán nem tervezi, hogy nyugdíjba vonul, aminek több oka is van.

Csak az utóbbi tíz évben havonta huszonöt-harminc este játszott a színházban, a szezonok között pedig rendszerint forgatott – legtöbbször kora reggeltől késő estig –, így nem csoda, hogy úgy érzi, ideje lenne egy hosszabb szabadságra mennie.

Hiányozna a munka

Ha tehetné, egy egész éves pihenőt tartana, mégsem hiszi, hogy ehhez lesz mersze a közeljövőben. „Hetvenkilenc óta vagyok a pályán, azaz már negyvenhárom éve. Nem egyszer fogalmazódott meg bennem, milyen jó lenne, ha egy éven át nem csinálnék mást, csak utazgatnék a családommal, élvezném a pihenést, a nyugit – kezdi a művész. – Aztán lehet, fél év sem telne el, és kopogtatnék a színház ajtaján, van-e a számomra munka. Mindenesetre ez így is, úgy is csak egy álom. Anyagilag sem engedhetném meg magamnak, és tartanék attól, mivel járna, ha egy év pihenőre mennék. Még a végén kiderülne, hogy nincs rám szükség. Szerencsére most még láthatóan van, jelenleg is húsz előadás fölött játszom a színházban, bár nem tagadom, jólesne kevesebbet dolgozni. Idén hatvanöt leszek, és érzem.”

„Aludni jártam haza”

Azzal persze tisztában van, kivételes helyzet az övé, a színházi munkák mellett filmekbe, sorozatokba is gyakran hívják, amiért külön hálás. Mint mondja, ettől még egy-egy forgatási időszak rendkívül kimerítő tud lenni. „Április 10-én dupla résszel jön a TV2-n a legújabb sorozatom, a Pepe. Tavaly negyven napon keresztül forgattuk napi tizenkét órában. A családom ebben az időszakban nem sokat látott, szinte csak aludni jártam haza, de ehhez hozzá vannak szokva, és hagynak is dolgozni. A fele­ségemmel harminc­egy éve élünk együtt, pontosan tudja, mivel jár a munkám. Jól működő kapcsolat a miénk. A legtöbb emberhez hasonlóan én is szeretnék tökéletesen teljesíteni mint férj, mint apa, és a szakmában is szeretném mindig a maximumot hozni, azonban sajnos ez nem így megy. De olyan nagy hibát talán nem ejtettem sem otthon, sem a pályafutásom alatt.”

A TV2 legújabb sorozatában a színész alakítja a főszereplőt, Pepét (Fotó: TV2)

„Mém lettem”

A szakmájában eltöltött több mint négy évtized során ugyan a kiégésig sosem jutott el, de ­rossz passzban már nem egyszer volt. „Szeretem, amit csinálok, szeretem a kollégákat, és ebbe lehet kapaszkodni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy terveztem. De kilencvenöt százalékban jó döntéseket hoztam, jó szerepekre mondtam igent, ami több mint jó arány. Ami meglep, hogy a fiatalok mennyire szeretik az általam megformált karaktereket. A fiam kezeli a Facebook-oldalam, ahol félmillióan vannak. És a tudtom nélkül mém lettem.Mindenesetre abban bízom, hogy Pepét is legalább annyira fogják kedvelni, mint akár a Tóth János-figurát. Végül is ezért dolgozom, noha a fizetés sem jön rosszul – nevet fel. – A nyugdíjamból nem élnék meg, legalábbis nem azon az életszínvonalon, amit elképzeltem magamnak öreg­koromra. Nagyjából még tizenöt évig tervezem rontani a levegőt a pályán – nyolcvanéves koromra már abbahagyom.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!