Hazai sztár

Domán Kornél Cornelius: „Fűzöm a hölgyemet, hogy költözzön ide hozzám”

A Keresztanyu című sorozat Szergeje nemcsak a sikereket köszönheti Dél-Amerikának, hanem a boldogságot is.

Egy kolumbiai kollégája Instagram-oldalán látott egy szép nőt, akire ráírt. Jelnek vélte, hogy véletlenül meglátta ezt a képet, és tudta, ezzel a nővel neki komoly dolga lesz. „Egy hónapon át flörtöltünk az ügyvédként dolgozó ­Johannával, mire találkoztunk egy borfesztiválon. Megtanítottam neki az egészségedre szót, és elcsattant az első csók is. Nagyon szerelmes lettem, de csak akkor költöztünk össze, amikor a koronavírus-járvány miatt mindent bezártak. Volt pár vitánk, szerinte én rendetlen vagyok, de ez volt a legnagyobb problémánk. Végtelenül boldog időszak volt – mondja Kornél, aki ennek ellenére tavaly májusban hazaköltözött Budapestre. – Lejárt a vízumom, jönnöm kellett. Vágytam is haza, és szerettem volna magyarul játszani. Lehet, visszaköltöztem volna Johannához, ha nem kapom meg Szergej szerepét a Keresztanyuban. Így hát maradtam, de az elmúlt hónapokban párszor kirepültem Bogotába. Johanna is jött volna karácsonyra, de épp covidos lett. Pedig vártam, szerettem volna megmutatni neki Budapestet, mert épp azon vagyok, hogy rávegyem, költözzön ide hozzám. Fűzöm a hölgyemet, hogy innen is tudna dolgozni. Pest élhetőbb is, mint Kolumbia, és nem utolsó sorban azért, mert komoly szándékaim vannak vele. Bár félek, hogy egy olyan világjáró magányos farkasnak, mint én, milyen lesz majd házasságban élni, de napról napra biztosabb vagyok benne, ha Johanna igent mond nekem, akkor az egy boldog frigy lesz.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!